Ha Andrea Giambruno milánói újságírónak meg kellene vonnia pályafutása mérlegét, a 2023-as esztendőt bizonyosan nem sorolhatná a sikeresek közé. Az év augusztusában azzal okozott botrányt, hogy a dél-olaszországi, Nápoly közelében és a szicíliai Palermóban elkövetett csoportos nemi erőszakokat – az abúzus tényét elismerve – azzal kommentálta, hogy ha fiatal lányok szórakozni mennek, akkor természetesen lerészegedhetnek, de jobb, ha ezt nem teszik, mert így jó eséllyel nem lesznek erőszak áldozatai. Ősszel pedig olyan felvételek kerültek napvilágra, amelyeken szakmai előmenetel fejében csoportos szexet ajánl kolléganőjének. Ebből azután még nagyobb botrány kerekedett, amelyet már élettársa sem hagyott szó nélkül, és az X (Twitter) közösségi platformon közzétett bejelentésével azonnal véget vetett tízéves kapcsolatuknak.

Önmagában egy ilyen eset nem indokolna különösebb figyelmet. A közösségi médiafelületeken több száz ilyen elbocsátó-szakító üzenet jelenik meg óránként. A rövid közlemény nyelvezete és stílusa sem indokolta volna a megkülönböztetett érdeklődést. A szöveg rövid volt és tényszerű: Giambruno élettársa megköszönte a majd egy évtized minden szépségét és nehézségét, hitet tett – immáron – barátságuk mellett, és kijelentette: „Mindenáron megvédek egy hétéves kislányt, aki szereti az anyukáját és az apukáját, úgy, ahogyan én nem tudtam szeretni az enyémet.” A párnak ugyanis 2016-ban lánygyermeke (Ginevra) született. A jelentős médiakoncentráció egyetlen oka: a poszt szerzője nem más, mint Giorgia Meloni, az Olasz Köztársaság 2022-től hivatalban lévő első női miniszterelnöke. Giambruno a botrány kirobbanása óta a televízió képernyőjéről is lekerült, nem vezethet többé műsorokat a csatornánál.

Az Örök Városból újra

Meloni Rómában született, és ez érzékelhető hatással van politizálására, kommunikációjára. A hagyományos társadalmi értékek védelméért tűzbe menő miniszterelnök maga is büszke rómaiságára, amelyre régen nem volt példa az olasz politika elmúlt évtizedeiben. Az olasz kormány élén ugyanis „messziről jött” milánói, firenzei, bolognai politikusokat megelőzően a Melonihoz csak részben hasonló társadalmi hátteret maga az „isteni Giulio”, azaz a 2013-ban elhunyt kereszténydemokrata Giulio Andreotti képviselte. Igaz, hosszú évtizedekig.

Giorgia Meloni a város Camilluccia kerületében, majd az alacsony és középkeresetű munkások számára több mint száz éve épült Garbatella negyedében nőtt fel és szocializálódott, apa nélkül ugyan, de szeretetteljes biztonságot nyújtó családban. Politikai értelemben is ezek az utcák és terek voltak eszmélésének színhelyei, hiszen nem volt még tizenöt esztendős, mikor bekopogtatott az újfasiszta Olasz Szociális Mozgalom (Movimento Sociale Italiano) ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Front (Fronte della Gioventù) helyi irodájának ajtaján. A köztársaság játékszabályait elfogadó, a demokratikus rendszerbe beilleszkedő parlamenti párt 1946-ban alakult, vezetői között ott voltak Mussolini Olasz Szociális Köztársaságának (Repubblica Sociale Italiana) olyan képviselői, mint Giorgio Almirante vagy Pino Rauti.

1992. július 19.

„Minden innen indult” – fogalmazott később a politikus, aki e lépésével kapcsolatban gyakran felidézi azt is, hogy ez a nap 1992. július 19-ére esett. Ennek pedig jelentősége volt.

Az úgynevezett első köztársaság végét jelentették ezek a feszült hetek-hónapok, Mario Chiesa milánói szocialista tanácsnokot hétmillió líra kenőpénz átvételekor még februárban érte tetten a rendőrség. Ebből bontakozott ki a Tangentopoli (’kenőpénzváros’) néven ismertté vált botrány, amely szintén hozzájárult ahhoz, hogy recsegve-ropogva összedőljön a második világháborút követően felépített politikai rendszer. Néhány órával pedig azelőtt, hogy Giorgia Meloni bekopogott volna a Lady Gwendoline Talbot-Borghese nevét viselő utcában található pártiroda ajtaján, Palermóban a Cosa Nostra brutális kegyetlenséggel végzett Paolo Borsellino vizsgáló-
bíróval és őtfős testőrségével. Történt mindez azután, hogy május 23-án szintén a szicíliai maffia röpítette a levegőbe Borsellino munkatársát, Giovanni Falcone bírót, feleségét és a testi épségüket biztosító testőrség három tagját. Mindez nemcsak Meloni, hanem az egész ország számára döbbenetes sokkhatást okozott.

Nincs idő másra

Ebből az alapvetően egyszerű kisemberek lakta környezetből indult politikai pályája, olyan politikai-ifjúsági közösségből, amely eltökéltséget, kitartást, hűséget, együvé tartozást biztosított Meloninak. Nagyon hamar világossá vált számára, hogy megérkezett. Olyan barátokra, elkötelezett harcostársakra talált ebben a politikai családban, akiknek egyike-másika azóta is vele együtt politizál. A 2021-ben megjelent Giorgia vagyok című második könyvében minderről úgy írt, hogy őket nem a diszkók, a divat vagy a vásárlás foglalkoztatta, hiszen aktívan politizálva, a politikában egyre jobban megmártózva nemigen volt erre energiájuk. Különben is, ha „az az ambíciód, hogy megváltoztasd a világot, akkor nincs időd másra” – fogalmazta meg hitvallását, amelyhez azóta is tartja magát. Kétségtelenül jó tanulópénzt, izgalmas és hasznos gyakorlatot jelentettek az itt eltöltött évek, és Calimera – hiszen mindenkinek volt mozgalmi neve is – valóban végigjárta a politikai szamárlétrát a plakátragasztástól egészen addig, míg római megyei tanácsosnak választották alig több mint húszévesen.

A Lovag ölelése

A régi politikai rendszer bukásával átalakult olasz politika egyik legnagyobb nyertese az üstökösként felbukkanó és a belpolitikát sokáig befolyásoló, nemrégen elhunyt Silvio Berlusconi volt. Forza Italia (Hajrá Olaszország) nevű politikai pártja vezető szerepre tett szert az 1994-es választásokat követően. A politikai átalakulások Meloni pártját sem kímélték, hiszen tanácsossá már az újfasiszta Olasz Szociális Mozgalomból Gianfranco Fini elnök vezetésével jobbközép Nemzeti Szövetséggé (Alleanza Nazionale) alakuló párt képviseletében választották.

Meloni 2001 után három évig volt a Nemzeti Szövetség ifjúsági szervezete (Alleanza Giovani) kormányzóbizottságának tagja, mikor elnök lett, majd két év múlva pártja képviseletében képviselővé is megválasztották. Pályája fényesen felívelt: elnyerte a képviselőházi alelnöki tisztséget, majd 2008-ban ő lett Silvio Berlusconi negyedik és utolsó kormányának ifjúsági ügyekért felelős minisztere.

Ebben az évben ismét megváltozott politikai pártjának neve, amely ezúttal nem nyerte el mindenki tetszését. A Nemzeti Szövetség a kezdeti ellen-
állást feladva elfogadta Berlusconi meghívását az egyesített jobbközép formáció, a Szabadság Népe (Il Popolo della Libertà) elnevezésű párt megalakítására a Lovag irányítása alatt. Berlusconi kitárt karjai halálos ölelésnek bizonyultak. Meloni is úgy érezte, hogy míg az 1995-ös fordulat, vagyis az Olasz Szociális Mozgalomból Nemzeti Szövetséggé alakulás „abszolút természetes” volt, ezt az átváltozást már sokan ellenszenvvel kísérték. Berlusconi ugyan a következő három évre újból kormányfő lett, a Nemzeti Szövetséget azonban feloszlatták. Meloni, akit a Popolo della Libertà listáján ismét képviselővé választottak, és a Berlusconi-kormány minisztere lett, szintén növekvő nemtetszéssel, de a pártpolitikai fegyelmet megtartva követte az eseményeket. 2011-ben Berlusconi kormánya megbukott. Meloni 2012-ben távolodott el annyira Berlusconitól, hogy az év végén, december 21-én új, magát jobboldalra pozicionáló párt megalakulását jelentette be hűséges politikustársai, Ignazio La Russa és Guido Crosetto társaságában. A névválasztás a tökéletesség határát súrolta, hiszen a „Fratelli d’Italia” (’Olaszország testvérei’) elnevezés az olasz himnusz (Canto degli Italiani), Goffredo Mameli 1847-ben írt versének mindenki által ismert kezdősorára utal. A módszeres építkezés időszaka következett, kudarcokkal és sikerekkel, majd 2022-ben huszonhat százalékos eredménnyel pártja megnyerte az olaszországi parlamenti választásokat, és Meloni lett az első olasz női miniszterelnök.

A kényelmetlen helyzetek kényelmesebbek

A karizmatikus, politikai ellenfeleivel a konfliktusokat és összeütközéseket vállaló, választóival a formalizmusokat kerülő közvetlen politikus néhány héttel ezelőtt Pescarában elmondott kampánybeszédében megosztotta szimpatizánsaival: nagyon büszkévé teszi, hogy a hozzá fordulók többsége még mindig egyszerűen Giorgiának szólítja.

Ellenfeleivel szemben nem felejt, és valóban nem megy a szomszédba, ha konfrontálódnia kell. Vincenzo De Luca, Campania tartomány baloldali elnöke február 16-án újságírók előtt Melonit „buta p***”-nak nevezte. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a mit sem sejtő tartományi vezető nem számolt azzal, hogy megnyilatkozásáról felvétel készül, amely azután természetesen nyilvánosságra is került. A politikai szembenállás Olaszországban is éles, a feszültségek az EP-választások miatt ki-kirobbannak. A miniszterelnök május 28-án a campaniai Caivanóban találkozott a tartomány első emberével. „De Luca elnök úr – szólította meg kertelés nélkül –, én vagyok az a buta p*** Meloni, hogy van?”, és faképnél hagyta a politikust.

„Soha nem szerettem ott lenni – írja második könyvében –, ahová mindenki megy, követni a többségi gondolatot. Sokkal jobban szórakoztat annak az igazát bizonyítani, akinek mindenképpen tévednie kell. Mindig is a kényelmetlen helyzeteket találtam a kényelmesebbeknek.” Ezekből eddig sem volt, és joggal feltételezhetjük, hogy ezután sem lesz híján. Az effajta politizálás, a veszettnek tűnő helyzetek megfordítása, a túlerő elleni harc – a küzdelem kimenetelétől függetlenül – a hetvenes évektől pregnáns részét képezik az olasz posztfasizmus genezisének, amely kétségtelenül nagy hatással volt az e közegben szocializálódó Melonira is.

Posztfasiszta Hobbit-táborok

„Nem ritkaság, hogy ez a tettek sora, amelyek a világ kerekét igazgatják: kis kezek hajtják végre, mert közben a nagyok szeme másfelé tekint” – írja Tolkien A Gyűrűk Urában, amely lenyűgözte a politikai-kulturális identitásukat újratervező radikális olasz fiatalokat. Ki ne emlékeznék a hobbitokra, az egyszerű, jó szándékú teremtményekre, akik a közösség, a kitartás, a hűség és együvé tartozás fogalmát oly nagy becsben tartják? Az általuk helyesnek vélt ideálok alapján szerveződnek közösséggé, és ha szükséges, megküzdenek a célokért, egyenlőtlen küzdelmet is vállalnak, és olykor életüket is adják a közösségért. A formálódó posztfasiszta fiatalok a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján rendezett politikai-kulturális nyári rendezvényeit Hobbit-táboroknak nevezték, ahol újfajta politizálással, kulturális valósággal ismerkedhettek meg az érdeklődők. Valamint annak is világos oka van, hogy miért az Atreju elnevezést kapta az olasz jobboldal évente megrendezett országos politikai rendezvénye, amelyet 1998-ban történetesen Meloni szervezett meg először, ahol Orbán Viktor 2019-ben, Rishi Sunak brit miniszterelnök pedig 2023-ban szívesen látott vendég. Atreju (Atreyu, Atráskó) szintén a fantasy világából ered. Michael Ende Végtelen történet című regényében ő veszi fel bátran a küzdelmet a Fantáziát elpusztítani készülő gonosz erőkkel szemben.

Mint számosan a kontinensen, a miniszterelnök pártja listavezetőjeként indult az EP-választásokon. Pescarai beszédét azzal zárta, hogy: „Történetünk során sokszor tartottak legyőzötteknek minket, sokszor mondták, hogy reménytelenek vagyunk, eltűnünk. Hagyjátok, hadd mondják ezúttal is. És miközben ők ebben a megnyugtató reményben sütkéreznek, mi, ahogy mindig, elszántan dolgozunk majd. És ki tudja, ezúttal sem sikerül-e majd minden előrejelzést megcáfolni. Másfél éve megcsináltuk, a parlamenti választásokat megnyerve elkezdtük megváltoztatni Olaszországot. Emeljük a tétet, és csináljuk meg ismét. Június 8-án és 9-én változtassuk meg együtt Európát!”

Meloni pártja az EP-választásokon megerősítette vezető szerepét mind az olasz, mind az európai politikában. A második mandátumára készülő Ursula von der Leyen éppúgy verseng a támogatásáért, mint a hazájában nagyot nyerő Marine Le Pen. Mit is mondott hívei előtt a pescarai gyűlésen?