A városokba költözés az emberiség történetének kezdetétől fogva zajlik. Ma már nem egy városban többen élnek, mint egész Magyarországon… Van egyáltalán jövője a vidéknek?

Az nehezen képzelhető el, hogy a vidék teljesen kiürüljön, de kétségtelen, hogy az irány az, amit említ. Az Európai Unió lakosságának huszonöt–harminc százaléka él vidéken, miközben a vidéki területek az EU területének nyolcvanhárom százalékát teszik ki.

 Miért vonzóbb a város az embereknek, mint a vidék?

Mert a szolgáltatások a városokban összpontosulnak. Ennek gazdasági okai vannak.

Az oktatás, az egészségügyi ellátás, a kereskedelem úgy olcsóbb, ha koncentrálódik. Az emberek pedig, akik a kényelmet mindig előtérbe helyezik,

oda mennek lakni, ahol ezek megtalálhatók.

 Idő kérdése tehát csak, hogy a vidékiek mikor válnak városiakká?

Ez nem ilyen egyszerű, mert ellenmozgás is megfigyelhető, vagyis hogy a városokból mind többen vidékre költöznek. A jelenséget először Angliában kutatták a múlt század hetvenes éveiben. És nemcsak a városok környékére gondolok, ahol a kiköltözők a természet közelségét és a város előnyeit igyekeznek érvényesíteni több-kevesebb sikerrel. Vannak olyan tájegységek is, ahol a vidéket akarják a városiak, főleg az értelmiségiek és a művészek a maguk képére formálni. Jó példa erre a Káli-medence átalakulása. Óhatatlan persze a konfliktus is, aminek nemcsak a zsúfoltság és a zaj az oka, hanem például

az ingatlanárak emelkedése, ami miatt a helyi fiatalok, ha akarnák sem tudnák elkezdeni az életüket a szülőfalujukban.

Magam is találkoztam ilyen jelenséggel, példával Salföldön…

Fél évszázados folyamatról van szó, ami alatt a Káli-medence társadalma gyökeresen átalakult. Nemes Gusztáv kutatásai szerint az első húsz évben a vidéki idillre vágyó művészek megalapozták a helyi „bebíró kultúrát”, építési szabályzatokat alkottak, értéket mentettek, és bevezették a térséget a társadalmi elit köztudatába. Ugyanakkor jelentősen hozzájárultak az általuk megőrizni próbált paraszti világ végső lebomlásához. A következő húsz évben az elvándorló vagy elhaló őslakosok helyére a tőkeerős, nyugalomra vágyó városiak érkeztek. Ez az időszak a parasztházak tájba illő felújításával a kivételesen szép épített környezetet hozta, illetve a vendéglátás stílusát és intézményeit alakította ki. Erre épülhetett aztán a jelenlegi ugrásszerű turisztikai fejlődés, ami viszont a nyugalmat ássa alá.

Felújított parasztház Salföldön, a Káli-medencében (Fotó: Krómer István)

 

Miképpen hat a vidékre a növekvő iskolázottság?

Ez is az elvándorlást ágyazza meg. Ha egy faluból ketten lesznek orvosok, vélhető, hogy az egyikükre helyben nem lesz szükség, tehát a szülőfaluja számára elveszett. A növekvő iskolázottsággal függ össze a nőhiány is, ami egyebek mellett arra vezethető vissza, hogy a lányok szorgalmasabbak, többük tanul tovább, szerez diplomát s helyezkedik el máshol, mint a férfiak. És azért sem mennek vissza a nők a szülőfalujukba, mert ha az egyetemen nem találják meg a párjukat, akkor ott kisebb eséllyel találnak hasonló iskolázottságú, hozzájuk illő párt.

Megfordíthatják a vidék kiürülését a központi támogatások?

Ebben nem hiszek. Legfeljebb lassíthatják. Kutatásaink során arra jutottunk, hogy az Európai Unióból érkező, vidékfejlesztést célzó támogatásoknak általában elég nehéz bármilyen hatását is azonosítani a népességmegtartást illetően: a kimutatott hatások mértéke nagyon kicsi, ezért irányuktól függetlenül nagy valószínűséggel elenyésző. A vidékfejlesztési támogatások egésze Magyarországon sem befolyásolja a mezőgazdasági foglalkoztatást – függetlenül annak típusától. A teljesség kedvéért azonban hozzá kell tennem, hogy

a vidékfejlesztési programok közül a hátrányos helyzetű térségekbe juttatottak sikeresek voltak a mezőgazdasági munkaerő megtartásában,

annak minden szegmensében. Összességében azonban sajnos jellemző, hogy az íróasztalok mellett találják ki, mire van szüksége a vidéknek, pedig ennek fordítva kellene működnie. Egyedül talán a Leader-program volt másféle, de az el is halt.

Ezek szerint a döntéshozók nem veszik figyelembe az Önök kutatásainak eredményét?

Van, amikor igen, van, amikor nem. Mi letesszük az asztalra, amit kérnek tőlünk, de az ebből következő döntéseket nem mi hozzuk meg.

Igaz az állítás, miszerint a vidéki lakosságszám csökkenése egyenes arányú lehet a birtokok koncentrációjával, hiszen a gépesítés növekedésével egyre kevesebben egyre nagyobb területet művelnek meg?

Ez nagy általánosságban igaz lehet,

a nagy teljesítményű mezőgazdasági gépek ma a világ egyre több országában gyakran önvezetők, műholdak irányítják, ami szintén a foglalkoztatást zsugorítja.

Ezekre azonban csak a nagygazdaságok esetében érdemes beruházni, illetve azoknak adnak rá támogatást. Azonban nemcsak a nagygazdaságok lehetnek hatékonyak, ugyanis a mezőgazdaságnak vannak olyan ágazatai, amelyeket családi gazdaságok nagyszerűen el tudnak látni. Különbséget kell tennünk munkaerőigény tekintetében a gabonatermesztés, a zöldség, a gyümölcs termesztése és az állattenyésztés különböző ágazatai között.

Nagy teljesítményű mezőgazdasági gépekbe csak nagygazdaságoknak érdemes beruházni (Pixabay)

 

A munkahelyteremtés és -fenntartás a mezőgazdaságban és a vidéki térségekben a közös európai agrárpolitika hagyományos célkitűzése. Ezt az Európai Unió és az Európai Parlament hivatalos dokumentumai újra és újra megerősítik. A gazdasági növekedéssel és a gazdasági fejlettség magasabb szintjével azonban magának a mezőgazdaságnak a részesedése csökken a foglalkoztatásban, miközben a mezőgazdaság állami támogatása növekszik.

A vidék elnéptelenedésének gátja lehetne a biotermesztés térhódítása? Hiszen az mindenképpen munkaerő-igényesebb.

Bioterményekkel a kisebb hozam miatt nem lehetne ellátni nyolcmilliárd embert. Az csak olyan gigagazdaságokkal lehetséges, mint amelyet például Drezda mellett láttam, Európa legnagyobb tejüzemében, ahol tankerekkel szállították a tejet… A biogazdálkodási módszerek bevezetése amúgy egyre nagyobb figyelmet kap mind politikai, mind tudományos körökben.

A biogazdálkodás paradigmája szerint a gazdaság kiegyensúlyozott egység, amelyben a termelési, környezeti és emberi tevékenységek egyesülnek.

Az ökológiai állattenyésztésnek azonban több korlátja van a hagyományos rendszerekhez képest. A legtöbb esetben a gazdaságban ökológiai növénytermesztést is feltételeznek, a teheneknek pedig legelniük kell a nyári időszakban, ami korlátot jelent a nagyobb gazdaságok számára. Az ökológiai állattenyésztésben a mesterséges megtermékenyítéssel szemben a természetes megtermékenyítést részesítik előnyben, és tilos a hormonok vagy más készítmények használata a betegségek megelőzésére. Az ökológiai gazdaságoknak nem engedélyezett az állatgyógyászati készítmények használata, az állatok takarmánya nem tartalmazhat GMO-kat, antibiotikumokat, növekedésserkentőket vagy hormonkészítményeket, és a borjakat három hónapig természetes tejjel kell etetni. Mindez nem teszi versenyképessé a hagyományos gazdálkodással.

Nyolcmilliárd ember ellátáshoz azonban hozzájárulhat az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása is. A biotermékekben ráadásul a beltartalom is magasabb, ezért kevesebbre van szükség belőle. A mostani ipari mezőgazdaság zsákutcának tűnik, hiszen a biológiai sokféleség visszaszorulásához, a talaj kizsigereléséhez vezet, ami hosszabb távon aláássa az élelmiszerbiztonságot. Erről mi a véleménye?

Lehet, hogy technooptimistának tűnök, de amikor szükség lesz rá, az ember ezt a problémát is megoldja, mint ahogy eddig annyi mindent megoldott. Az agrárszektor egyébként valóban kényes egyensúlyozás előtt áll: növelnie kell az élelmiszer-termelést a növekvő globális kereslet kielégítése érdekében, miközben csökkentenie kell a mezőgazdaság által okozott környezeti károkat. Kutatásaink azt igazolják, hogy az Európai Unió Közös Agrárpolitikája keretében megvalósított agrár-környezetgazdálkodási programok, amelyeknek ezt kellene szolgálni, a gazdálkodókat környezetbarát gyakorlatok bevezetésére ösztönözve, kevéssé hatékonyak.

A gazdálkodókat környezetbarát gyakorlatok bevezetésére kellene ösztönözni (Pixabay)

 

Mi lehet ennek az oka?

Egyrészt az, hogy eleve azok a gazdák csatlakoztak hozzá, akik már eddig is ilyen módon termeltek. Másrészt a feltételek általánosak, nem pedig a helyi környezeti és mezőgazdasági adottságokhoz igazítottak. Ami az egyik területen működik, lehet, hogy máshol nem hatékony. Mindez a helyspecifikus programok szükségességét jelzi. Javítaná viszont a hatékonyságot, ha a nők egyenlő esélyekkel indulnának az erőforrásokért.

Mert a női gazdák környezettudatosabbak?

Az adatok egyértelműen ezt bizonyítják.

A nők által irányított gazdaságok környezettudatosabbak, mint a férfiak által vezetettek,

mind az agrár-környezetgazdálkodási intézkedések elfogadása, mind azok alkalmazása szempontjából. A női gazdálkodók a férfiaknál elkötelezettebbek a fenntartható gazdálkodási gyakorlatok iránt. Sőt, gyakran előtérbe helyezik az ökológiai gazdálkodást és az erőforrások hosszú távú fenntartható kezelését a pillanatnyi nagyobb haszonnal szemben.

Milyen szerepe lehet a vidék megtartásában a bevásárlói közösségeknek?

Ma még elenyésző az arányuk az agráriummal foglalkozók között, de szép jövő állhat előttük, és lehet szerepük a vidéki népesség megmaradásában, hiszen tevékenységük munkaerő-igényes.

A csomagolásmentesség, a kisebb karbonlábnyom, a közvetlen termelői kapcsolatok egyre népszerűbbek, s ez mind jellemzi a helyi termelői közösségeket.

Olyan modellt nyújthatnak, amely a fenntarthatóság felé vezethet. Az árut a vásárló igénye szerint termelik meg, aki nyílt nap keretében meg is látogathatja a gazdaságot.

Mennyire ismerik a termelők a fogyasztók elvárásait?

Alapvetően ismerik, de adatfelvételünk során megállapítottuk, hogy a frissességet például fontosabbnak ítélik, mint amennyire azt a fogyasztók elvárják, jóllehet természetesen az is lényeges szempont. Ugyanakkor a kommunikációjuk során nagyobb hangsúlyt is fektethetnének a csomagolásmentességre, amit a fogyasztók nagyra értékelnek. Az azonban bizonyos, hogy a bevásárlói közösségek is csak lassíthatják a vidék népességének fogyatkozását.

Ami ezek szerint megállíthatatlan?

Amennyire a tudomány a jövőt előre tudja jelezni, tizenöt–húsz év alatt Magyarország jelenlegi kilenc és fél milliós lakosságszáma nyolc és fél millióra csökken. A fogyás tekintélyes része a vidéket fogja érinteni. Lennert József számításai szerint a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld területének jó része várhatóan jelentős népességvesztéssel lesz kénytelen megbirkózni. Egyes alföldi járásokban 2051-ben a 2011-es népességnek csupán hatvan százaléka fog élni.

 

Nyitókép: az Eger-patak hídja Hegyesden (Wikipedia, fotó: Taál István)