•Trumpért harcol a liberalizmus ellen olyan országban, ahol az Egyesült Államokkal ellentétben a liberalizmus 1918-ban vereséget szenvedett, és azóta sem tudott igazán talpra állni?

Mostani minőségemben Magyarország jelenlegi nemzetközi viszonylatban elfoglalt álláspontjáért harcolok. Jól látja, van összefüggés a magyar és az amerikai konzervatív szemlélet között. Magam az amerikai konzervatív világból jövök, és 2016-ban azon maroknyi értelmiségi közé tartoztam, aki Trump mögött fölsorakozott. Ő ugyanis számos olyan politikai kérdést hozott föl, amellyel az amerikai politika színpadán nem lehetett fellépni: a bevándorlás, az amerikai ipar elvesztése, Amerika külpolitikai szerepe. Ez utóbbit illetően szembement a neokonzervatív konszenzussal, bírálta az amerikai beavatkozásokat (Irak, Afganisztán stb.). A neokonzervatívok túl messzire mentek, és ránk fért némi realizmus. Nem azért jöttem Magyarországra, hogy Trump üzenetét hozzam, hanem azért, hogy jobban megértsem a magyar konzervatív kormányzati felfogást, kialakulását, fő jellemzőit, és azután úgy döntöttem, hogy hivatalosan is csatlakozom, támogatom.

•Az amerikai külpolitika azonban különösebben mégsem változott Trump alatt…

Az USA kivonult Afganisztánból – Trump nyomán, Biden kivitelezésével. De Trump valójában lerombolta a neokonzervatív konszenzust a Republikánus Párton belül – sok neokon, például Bill Kristol, a terrorizmus elleni háború egyik atyja válaszul átigazolt a demokratákhoz. A republikánusok mára kételkednek a külföldi katonai beavatkozásokban. Trump hatására nem akarnak több olajat önteni a tűzre Ukrajnában. Igaz, volt egy nagy probléma, amellyel Trump szembesült: a mélyállam. Az amerikai külpolitika a neokonzervatív irányt követte, akárki volt hatalmon. Trumpnak meggyűlt a baja, amikor megpróbálta megváltoztatni ezt a Külügyminisztériumban uralkodó mentalitást. De híjával volt az embereknek. Összességében Trump újfajta realizmust hozott az amerikai külpolitikába, és ez továbbra is érvényesül a Republikánus Pártban.

•De a Kongresszus a minap fogadta el a szavazataikkal Ukrajnát is támogató törvényt, és Trump maga is támogatta Ukrajnát, miután a háború 2014-ben kitört. No, de mi az az integralizmus?

Trump elnöksége alatt merült fel, hogy számos társadalmi, gazdasági és kulturális probléma mélyen a modern politikai hagyományban gyökerezik. Trump felemelkedése intellektuális erjedést hozott. Pierre Manent az elválasztások rendszereként írja le a liberalizmust. A premodern világ nem választotta el szigorúan egymástól a civil társadalmat, az államot, a gazdaságot, a tudományt. Az egyik ilyen elválasztást a lélek és a közélet közé húzta a liberalizmus. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy ez a szétválasztási rendszer fenntarthatatlan. Nem természetes, hogy a gazdaság teljesen elválik az államtól. A vallás tisztán magánügyként való kezelése szintén irreális. Engem az a politikai kérdés érdekelt, hogyan lehet újra integrálni azt, amit a modern élet szétválasztott. A jelenlegi politikai indítékok mind a jobb-, mind a baloldalon ebbe az irányba mutatnak. A liberalizmus ma már nem a magánszférát akarja megvédeni, hanem a jó életről alkotott látomását terjeszteni és érvényre juttatni.

•Hogyan képzelhető el ez az újraintegrálás, amikor a felekezetileg sokszínű Egyesült Államok az egyház és az állam abszolút szétválasztásán alapul?

Nos, ez már megtörtént, a liberalizmus diadalmas vallási ideológiává vált. Kollégám, Adrian Vermeule, a Harvard jogi karának professzora szerint formális rítusokkal rendelkező hívők csoportjává lett, az ember mibenlétéről és létértelméről alakított ki ideológiát, és messianisztikus keresztes hadjáratként működik. A társadalom már nem szekuláris; félvallási megfontolások hajtják. Az Egyesült Államokban régi hagyománya van annak, hogy nincs államegyház, de a kereszténység nyilvános kifejezési formái – imádkozás az állami iskolákban, a kereszténység jelenléte a nyilvános rendezvényeken, bírósági épületekben – is a peremre szorult, amit az emberek nevetségesnek találnak. Senki sem követel államegyházat Amerikában. A kereszténység fontos része a közéletnek, ekként kell jelen lennie, semmi több.

•A vallás állami finanszírozása tehát szóba sem jöhet?

Az újraintegrálás sokkal tágabb jelenségcsoportot érint. A gazdaságot a liberális kapitalizmus teljesen autonómként kezelte, az állam célja az volt, hogy a gazdaság tulajdon belátása szerint működjék. Engem az érdekel, hogy a liberális szétválasztás helyében milyen politikai rend intézményesíthető a közjó alapján.

•Hogyan egyeztethető össze ez az erősen morális irányultság Trumppal, a jellegzetesen modern önös tülekedés megtestesítőjével?

Nem egészen értem a kérdést. A klasszikus politikai filozófiában a közjóra irányuló rezsimeket megkülönböztetjük a vezetők saját javára irányulóktól. Az előbbi sokféle jellemzővel egyeztethető össze. Az amerikai gazdaság közjavát, az erős iparpolitikát lehet támogatni anélkül, hogy a vezető vallásos lenne. Nem különleges erkölcsi vízióról van szó, hanem arról, hogy mik a jó politikai társadalom alapvető jellemzői, olyan társadalomé, amelynek belső értéke van, amelynek mindenki a részese, nemcsak kipiszkálja belőle a maga javait.

•Talán rosszul fogalmaztam. Az amerikai konzervatív mozgalmat megosztja Trump személye. Miért nem tudja Trump egyesíteni a konzervatívokat?

Pedig egyesítette.

•Hogyan? A National Review, az amerikai konzervativizmus régi orgánuma például nem támogatja.

Az előválasztási kampányban lényegében nem volt verseny, a republikánus szavazók szinte egységesen felsorakoztak mögötte.

•A republikánus szavazó és a konzervatív mozgalom ugyanaz?

A konzervatív mozgalom középpontjában a Trumpot támogató szavazó áll. Van persze néhány értelmiségi, aki fumigálja a mai amerikai konzervativizmust. A National Review körüliek azonban nem tudnak beleszólni abba, hogy a Trump vezette republikánusok milyen irányba haladnak.

•A nemzeti konzervatívok és a szabadelvű konzervatívok léte mégis erős megosztottságra vall.

De nem képeződött le a tényleges politikában. Szóval nem vagyok benne biztos, hogy mire utal.

 •Érdekes.

Trump átalakította az amerikai konzervativizmust. Volt harc ekörül 2015/2016-ban, de a régi vágású amerikai konzervatívok veszítettek. A Republikánus Párt mára Trumpé. A Trump-központú konzervativizmust más érdekli, mint a klasszikus, libertárius konzervativizmust, amelynek befolyása elapadt. Az értelmiségiek bakafántoskodhatnak, de a republikánusok erre rá se rántanak.

•Trump tehát úgy tudta egyben tartani a konzervatív mozgalmat, hogy legyőzte a régi iskolához tartozó konzervatívokat?

Igen, ez volt a jobboldal politikai történetének fő ténye az elmúlt hét évben. A régi iskola vereséget szenvedett, és helyébe a nemzeti erő helyreállítását középpontba állító identitás lépett szerényebb külpolitikával, erősebb határvédelemmel, a nemzeti szuverenitás hangsúlyozásával, a régi libertárius-fúziós gondolkodásmód félresöprésével. Az USA persze nagy ország, sok mozgalommal, de az előválasztások egyértelművé tették: a republikánusok – Trump –, olyan konzervatív kormányzatról alkotott látomás irányába haladnak, amely erélyesebb mindannál, amit a konzervatív mozgalom valaha kínált.

•A Trump-kormányzatban dolgozó munkatársa, Michael Anton az Ukrajna elleni teljes körű orosz háború előestéjén azt mondta, hogy veszélyes a magyaroknak a NATO-hoz kötniük magukat, amelynek vezetői elszakadtak a valóságtól. Trump fel fogja-e szólítani a magyarokat, hogy lépjenek ki a NATO-ból? Mi lesz a NATO-val, a transzatlanti eszmével, ha Trump nyer?

Sokféle érv hangzik el, különösen a jobboldalon. Ha Trump ismét beköltözik a Fehér Házba, alapvetően realistább külpolitikát fog érvényesíteni. Az első Trump-kormányzat a globális béke időszaka volt, Amerika sikeresen egyensúlyozó hatalomként viselkedett, nem a beavatkozásra hajtott. A transzatlanti partnerség természetéről sok vita folyik. Magyarország NATO-tagsága a nemzetbiztonsági és védelmi politikájának alapköve. Az USA hordozta a közös védelem terheinek nagy részét, de mára Európában is növelni akarják a védelmi kiadásokat, és ezáltal lehetővé tenni az önálló külpolitika érvényesítését. Amerika képtelen végtelen számú hadszíntéren fellépni, és a jobboldalon egyre nagyobb hangsúlyt fektetnének az ázsiai–csendes-óceáni térségre. Ezt egyesek fájlalhatják, de egyre erősebb rá a késztetés, és alighanem ez a gyakorlatias megfontolás vezérli majd az új Trump-kormányzatot. Az amerikai ipari erő nem a régi, ezért is esett a hangsúly az amerikai csúcstechnológiás katonai kapacitás fejlesztésére, de az ukrajnai háború most azt mutatja, hogy vissza kell térni a hagyományos fegyverek és lőszerek előállításához, az erős nemzeti gyáriparhoz. Az elmúlt néhány év ébresztő volt arra, hogy milyen típusú háborúkkal kell szembenéznünk a XXI. században. Amerika nyilvánvalóan át fogja gondolni kötelezettségvállalásainak jellegét, és többet fog követelni európai partnereitől.

•A jelenlegi amerikai álláspont szerint a három fő konfliktusszíntér, Ukrajna, Izrael és Tajvan egymáson múlik. Ha az egyik elbukik, magával rántja a többit is. Változik-e ez a nézet a következő Trump-kormányzat alatt?

Senki sem tudja biztosan, de az amerikai erőforrások nem végtelenek. Az USA elapasztotta az egyik hadszíntéren felhalmozott készleteit, hogy megerősítse a másikat. Biden alatt a globális stabilitás összeomlott, zűrzavar van abban is, hogy mire képes az amerikai vezetés. Trump visszatérést hoz majd a realizmushoz, pontos számvetés lesz az amerikai prioritásokról. Ez előreláthatólag gyors rendezéshez vezet majd Ukrajnában, az erőforrások örökös lekötése helyett, amelyet egyre inkább kétségbe vonnak az USA-ban.

•Nem lesz-e káros a magyar–amerikai kapcsolatokra a trumpi konzervativizmus iránti elköteleződés, ha az új Trump-kormányzat mégis a régi konszenzusos amerikai külpolitikát követné?

A régi külpolitikai konszenzus nem térhet vissza, mert Amerikának nincsenek meg az erőforrásai a globális hegemóniához. Ez nem egyszerűen akarat, politikai irányzatok vagy a mélyállam erejének kérdése: a valóság vetett véget az egypólusú világrendnek. Nyugaton például nincs elég lőszergyártó kapacitás több ukrajnai jellegű konfliktushoz. Felkészülni is nehéz lenne többféle katonai konfliktusra. A valóság nem hagyja visszatérni a régi külpolitikát.

Ráadásul Trumpot minden jel szerint olyan személyes kötelék fűzi a magyar miniszterelnökhöz, hogy az megalapozza a jó kapcsolatokat, ha 2025-ben visszatér a Fehér Házba.

•Hogyan fogja a Kína-ellenes Trump megemészteni az egyre szorosabb kínai–magyar együttműködést?

Az amerikai–kínai viták főként kétoldalúak. Az USA 2001 óta komoly gyártókapacitást veszített el Kína javára, és most újra kell iparosítania. Magyarországnak nincs ilyen gondja a gyártást nem elvivő, hanem hozó Kínával. Sok ország van így, a legfontosabb szinteken jó kapcsolatokat ápol az USA-val, más szinteken viszont gyakorlatiasan együttműködik Kínával. A kibontakozó többpólusú világrend ezt a helyzetet egyre gyakoribbá teszi. Trump az USA számára legjobb üzletet akar, így ez Magyarországra nem lehet káros hatással.

•Sokan DeSantis–Newsom párharcot szorgalmaztak az elnökségért. Mit gondol az amerikai demokrácia állapotáról, amikor két nyolcvanas éveit taposó ember küzd a választók akarata ellenére?

Trump hetvenhét éves, de igaz, a baby boom-nemzedék még mindig hatalmon van. DeSantis kiszállt a megmérettetésből, mert a republikánus szavazók nem őt, hanem Trumpot akarják elnöknek. Hamarosan nemzedékváltás lesz az amerikai politikában. Ami a jobboldalon „trumposabb”, a baloldalon pedig progresszívebb politikával jár majd.

Nyitókép: Gladden J. Pappin, fotó: MKI