A brit politikai rendszer irigyelt éke a hagyománytisztelete: Hódító Vilmos óta a pénzügyminisztert nem holmi pénzügyminiszternek, hanem a kockás abrosz tanácsnokának nevezik, mert a királyi jövedelmeket akkoron kockás abroszra kirakosgatva tologatták ennek-annak. A westminsteri országgyűlés felsőháza máig a hősi-nemesi vér ősi mítoszát idézi meg. Az 1999-es Tony Blair-féle felsőházi törvény ugyan fölszámolta a rangöröklés, a letűnt arisztokrácia „korcs” intézményét, de engedményképpen meghagyta kilencvenkét család örökletes jogcímét. Ezt modern demokrata nemigen tűrheti. Keir Starmer a választási programjában meg is ígérte, kiiktatja a hűbéri intézményt. Csakhogy nem az ősi-családi vagy a püspöki főrenddekkel, hanem a többi, mintegy hétszáz élethossziglani főúrral van a baj, akiket a demokratikus kormányok juttattak magas polcukra jó szolgálataikért cserébe. Díjazást ugyan nem kapnak, csak napi háromszáz font költséget számolhatnak fel, ha részt vesznek a törvényhozói munkában – amely egyébként nem piha, hiszen nemegyszer fékezték meg a lordok a hatalomtól megittasult képviselő-alsóházi demokratikus többséget –, de sok kicsi sokra megy. Főleg, ha pernahajder felsőházi bárók bordélyházakban fényképezkednek, vagy a szoknyapecér-covidbulizós kormányfő szép csitri lánykákat vagy orosz ügynököket ültet be a magasztos testületbe. Úgyhogy, ha már az emberi természetet leváltani nem tudja, a munkáspárti miniszterelnök új seprűként reformál: mostantól az új báróságok társadalmi hasznát igazolni kell. Red tape (’vörös szalag’ az iratköteg körül), vágja rá az angol, mi magyarok ezt mondjuk: lepapírozzuk. Starmer megfeledkezik arról, hogy példaképe és elődje, Tony Blair nevezte ki a legtöbb bárót, de arról is, hogy az angol parlamenti berendezkedésben a miniszterelnöknek, ha rákap a hazudozásra, mennie kell.
Nyitókép: Tárgyal a westministeri Felsőház, éppen az Ukrajna elleni orosz háborúról 2022. február 25-én
