Harminc éve nem volt ilyen, írja a National Review-ban Shai Feldman jeles Izrael-szakértő. A Hamász 2023-as terrortámadása és a tizenkét napos izraeli–iráni háború átrajzolta a térség stratégiai térképét: egyfelől az Irán vezette, a Nagy Sátánnal (USA) és a Kis Sátánnal (Izrael) harcoló „ellenállás tengelye” a Hezbolláh és a Hamász, illetve maga Irán súlyos vereséget szenvedett, Oroszország pedig nem bírta kisegíteni sem Iránt, sem az Aszad-diktatúrát (a helyébe lépő Ahmad as-Saraa alkaidás múltja ellenére együttműködni akar a Nyugattal, az Öböl-országokkal és talán még Izraellel is), másfelől Trump megfékezte Izraelt Iránnal szemben. Vagyis mindent összevéve az Egyesült Államok hegemón, unipoláris helyzetbe került a Közel-Keleten. Hasonló fölényt a Szovjetunió megroppanásakor tapasztalhatott, amikor az idősebb Bush és James Baker alatt több átfogó rendezést kezdeményezhetett (madridi konferencia, oslói egyezmény).
Ezúttal elindíthatja a gázai válság kezelését. Ehhez a Hamászt felváltó gázai kormányzatot kell fölállítani, amely önálló, nem pedig a Hamász vagy Izrael ellenőrizte fegyveres erőre támaszkodik, amiben Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek egyaránt érdekeltek. Viszont jóváhagyásuk feltételezi, hogy Izrael washingtoni garanciával ígéretet tesz a kétállami megoldásra. A szaúdiak és Trump eltökélt. A részletes tervek kidolgozása folyik. Hogy Netanjahu, aki a háború végsőkig vitelét tűzte ki célul, és akinek politikai túlélése is ezen múlhat, enged-e a Fehér Ház nyomásának, még elválik. De annak támogatása nélkül Izrael aligha harcolhat tovább. Van esély a rendezésre.
Nyitókép: Kislány a szétlőtt Gázában (fotó: Jaber Jehad Badwan, CC BY-SA 4.0/Wikimédia)
Az izraeli–palesztin–egyiptomi szerzőhármas 2022-es, Arabok és izraeliek: konfliktus és békekötés a Közel-Keleten című könyvének borítója
