Pénzt keresni szükséges, és dolgozni is meg kell egyszer tanulni. Ez a két legfőbb motivációja azoknak a fiataloknak, akik munkát vállalnak. Az elmúlt évtizedekben sokat változott a fiatalok munkavállalása, mind piaci, mind törvényi vonatkozásban, egy dolog azonban a régi maradt: a diákoknak rengeteg lehetőségük van arra, hogy dolgozzanak és pénzt keressenek.
A szocializmusban a munkára nevelés volt a fontos
A múlt rendszerben sok szülő gondolta úgy, hogy gyermekének dolgoznia kell, legalább a nyári szünetben, hogy megtanulja és megbecsülje a munkát és persze zsebpénzhez is jusson. Sokan szerezték első tapasztalataikat a szülők munkahelyén, ahol szívesen alkalmazták őket, bár nem mindig végeztek hasznos munkát. Akiknek nem jutott ilyen lehetőség, azok a klasszikus pénzkereseti lehetőségekhez fordultak: korrepetálás, alkalmi munkák. Ha megélhetésre kellett a pénz,
akadtak nehéz, de jól fizetett munkák:
vagonrakodás, piaci munka, segédmunka az építkezéseken. Az építőtáborok inkább bulinak számítottak, mint munkának, épp ezért sokan vettek részt benne, akik amúgy nem akartak dolgozni. Voltak kötelező munkák is: a szakmát tanulóknak minden nyáron négy hét – fizetett – szakmai gyakorlatot kellett végezniük, a kiskatonáknak pedig segíteniük kellett az őszi betakarításnál. Sok cég tanulmányi szerződéssel kötötte magához a felsőfokú képzésben tanulókat. Ők tanulmányaik idején pénzt kaptak leendő munkadójuktól, amiért cserébe évekig ott kellett dolgozniuk, gyakran a többieknél alacsonyabb bérért. A vállalkozószellem is felbukkant: a hiánygazdaságot kihasználva néhányan kurrens árukkal sefteltek, ügyes lányok pedig divatos pulóvert kötöttek, rendelésre.
1982-ben jelent meg a szervezett diákmunka. Az első diákszövetkezeteket még a hetvenes években alapították, azzal a céllal, hogy a szakiskolákban tanulók megismerjék a munkaszervezés folyamatait is. Ezért ezek az iskolai büfét vagy a tangazdaságot üzemeltették az iskola diákjaival, így tudtak kedvezményes bért fizetni tagjaiknak. Csak a nyolcvanas években jutott eszébe néhány vállalkozókedvű fiatalnak, hogy meg kellene próbálni más cégeknek is diákokat kölcsönözni, ezért megalapították az első egyetemi diákszövetkezeteket a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Az ötlet bevált, a vállalatok az akkori munkaerő-hiányos időkben kaptak az alkalmon. Gyakori volt, hogy
a diákok, a kedvezmények és az elavult szabályozás miatt többet kerestek a főállásban dolgozóknál,
annak ellenére, hogy rugalmasabb volt a munkaidejük és persze gyakorlattal sem rendelkeztek. Nemcsak termelővállalatok, hanem mezőgazdasági szövetkezetek és bankok is alkalmaztak így diákokat. A nyolcvanas évek végén már három-négy diákszövetkezet működött.
A vadkapitalizmus megszelídítése
A rendszerváltás teljesen felforgatta a munkaerőpiacot. Sok felnőtt, szülő veszítette el a munkáját, így a fiatalok lehetőségei megfogyatkoztak, a rengeteg jelentkező közül inkább a tapasztalt felnőttek kapták meg az állásokat. A fiatalok fizetése lecsökkent. Sokan mégis kénytelenek voltak dolgozni, mert a munkanélküli szülők mellett ön-, sőt családfenntartók lettek. Új munkák jelentek meg, szinte mindenki ügynököket keresett, akik jutalékért értékesítettek termékeket. Ez ugyan kiszámíthatatlan jövedelemmel járt, de a fiataloknak megfelelt, rugalmas volt és olykor sokat lehetett keresni vele. A fejlődő marketing is számtalan lehetőséget kínált, kedvelt volt a szórólapozás és szendvicsembernek is sokan elmentek. Sajnos a szélhámosok is megjelentek, akik nem akartak fizetni a munkáért, és ahogy a régi cégek egy része tönkrement, azok is ugyanúgy adósak maradtak a bérekkel. Emiatt a legkapósabbak az azonnal fizető munkák voltak. Sokan lettek kényszervállalkozók, mert a munkaadók így rugalmasabban és olcsóbban tudták őket alkalmazni. A fiatalok egy része igazi vállalkozásba fogott, amit a talpraesetteknek sikerült is fenntartani, de a legtöbben elbuktak, a bedőlő gazdaság, a kétszámjegyű infláció és az üzleti etika hiánya miatt.
1990 után az iskolaszövetkezetek száma is megugrott.
„Osztódással szaporodtak”, a tapasztalt középvezetők saját szövetkezetet indítottak. Néhány év alatt száznál is több diákszövetkezet indult el. Majdnem megszakadt viszont a történetük, mert az Antall-kormány megszüntette a járulékkedvezményüket. Ezt csak komoly lobbizással tudták visszavonatni, így alakult ki a lobbiszervezetük, a DIÁKÉSZ. Ennek ellenére a kemény üzleti feltételek a legtöbb új szövetkezetet halálra ítélték, mert míg nekik a megbízóik nem fizettek – nemcsak a szélhámosok, hanem állami hivatalok, neves cégek sem (ez volt a „körbetartozások időszaka”) –, addig a diákbért ki kellett fizetni. A gazdasági szereplők viszont megszerették a szervezett diákmunkát, mert hála a nappali tagozatos hallgatóknak járó tb-járulék-mentességnek, jóval olcsóbbak voltak, mint a bármilyen más legális munkaerő. Amit lehetett, az iskolaszövetkezetekre bíztak. Ebben az időszakban az volt a fő üzenet, hogy érdemes diákszövetkezetnél dolgozni, mert ott nem verik át a dolgozókat. Emiatt sok – már nem diák – fiatal hamisított iskolalátogatási igazolást, hogy így dolgozhasson. Sajnos az iskolaszövetkezetek között is akadtak szélhámosok, az évtized végén robbant ki a Rébusz-botrány, ami megingatta a szektor iránti bizalmat.
Talán nem a legkapósabb, de kevés készséget igényel az ablakpucolás
Az ezredfordulóra konszolidálódott a gazdasági helyzet, az infláció lelassult, a vadkapitalizmus megszelídült. A fiatalok számára egyre több munkalehetőség adódott, főleg azoknak, akik tudtak idegen nyelvet, vagy keresett szakmában tanultak. Mivel aránylag kevesen voltak ilyenek, a bejövő nemzetközi cégek már az egyetemi hallgatókra is lecsaptak, rövid időre újra előkerült a tanulmányi szerződés is. A gazdaság egyre több munkalehetőséget kínált, a közterhek csökkenésével már a legtöbb cég meg tudta fizetni a munkavállalókat is. Erre az időszakra már az volt jellemző, hogy
a dolgozni akaró fiatalok válogathattak a munkák között,
mivel sokuknak – a szülők jó anyagi helyzete miatt – már nem kellett pénzt keresniük. Az uniós tagságnak köszönhetően mind többen mentek külföldre tanulni, dolgozni. Mivel a szülők továbbra is szerették volna, ha gyermekük mégis dolgozik valamennyit, ezért újra bevitték őket a munkahelyükre. Az új generáció már nem szívesen vállalta az olyan nehezebb munkákat, mint a takarítás vagy a segédmunka az építkezésen, a szendvicsemberség vagy a szórólapozás. A kötelező szakmai gyakorlat során a hallgatók megtanultak dolgozni, de fizetést nem kaptak érte. 2005 után már csak hat hétig lehetett ingyen dolgoztatni a gyakorlaton részt vevőket, utána a minimálbér tizenöt százalékát kellett nekik kifizetni.
Az iskolaszövetkezetek számára is a konszolidáció ideje volt az új évezred eleje. Csak az életképesek maradtak meg, amelyek már kedvező körülmények között tudtak dolgozni. A haszonkulcsuk csökkent, nem kellett tartalékolni, mert már ritka volt a nem fizető partner. Munkákat is könnyebb volt szerezni, a szűk keresztmetszet a diákok létszáma lett, demográfiai és anyagi okokból kevesebben kerestek munkát. Emiatt a bérek is emelkedésnek indultak. Kiépültek a vidéki hálózatok is, így már országos munkákat is el tudtak vállalni a legnagyobbak.
Válság, konszolidáció, COVID
Mindennek a 2008-as gazdasági válság vetett véget. Sok vállalat ment tönkre vagy fogta vissza a tevékenységét, a munkanélküliségi ráta tíz százalék fölé nőtt. Természetesen ismét a fiatalok álláslehetőségei csökkentek leginkább, őket könnyebb volt leépíteni. Sajnos újra gyakori lett, hogy a gyereknek is dolgoznia kellett, mert hozzá kellett járulnia a családi kasszához. A kevesebb álláslehetőségre jóval több jelentkező akadt minden területen. A végzős hallgatók egy része tanulmányai elnyújtásával próbálta átvészelni a válságot. Sokan indultak külföldre is, vagy kezdtek vállalkozásba.
Megérezték a válságot a diákszövetkezetek is. Többen – amelyek a válság által legjobban kitett cégeknek dolgoztak – fizetésképtelenné váltak. Mivel mindegyik cégnek csökkent a megrendelésállománya, ezért egyes cégek az árak – a haszonkulcs – leszorításával próbáltak új piacot szerezni a többiek rovására. Az árcsökkentés sokszor olyan mértékű volt, hogy csak adócsalással maradhatott életben a szövetkezet. Emiatt még rosszabb lett az iskolaszövetkezetek megítélése. A válság miatt jóval kevesebb munkalehetőséget tudtak a diákoknak kínálni, igaz, az általános túljelentkezés mellett azok mind be is teltek. Ismét kapósak lettek a nemszeretem munkák, minden munkára volt jelentkező.
2010 után ismét konszolidálódott a gazdaság, így újra több lett a fiataloknak kínált állás. Ebben az időszakban egyre több cég hirdetett gyakornoki programot, ahol nagyon sok hallgató tudott tanulmányai mellett szakmai munkát végezni. A legjobbakat főállásba is átvette a munkahelye. A munkaerőhiány mellett újra felértékelődött a fiatalok munkája. Sok új start-up céget is alapítottak az egyetemisták és a főiskolások, amelyek a saját korosztályuknak is munkahelyet teremtettek. Hiány alakult ki a jól képzett, dolgozni akaró fiatalokból, így
a vállalatok versenyezni kezdtek a legjobbakért.
Az önkormányzatok és az állami szektor is beszállt a fiatalokért folyó versenybe. A kormány is támogatta ezt a szektort, elindította a Nyári Diákmunka Programot, amely az önkormányzatnál – és egyes kiemelt ágazatoknál – dolgozó diákok munkabérét fizette ki. Ebben az időszakban a hallgatók már a kötelező szakmai gyakorlatukért is piaci fizetést kértek, amit a cégek meg is adtak a legjobbaknak. A szélessávú internet elterjedésével a videós platformok is egyre fontosabbak lettek a szabadidő eltöltésében. Néhány fiatal a pénzkereseti lehetőséget is megtalálta bennük, egyes youtuberek komoly jövedelemre tettek szert. Majd minden tizenéves kipróbálja ezt az utat, hiszen kívülről úgy tűnik, szórakozva kereshetnek pénzt. De csak azoknak sikerül, akiknek jó ötleteik vannak és professzionális videókat tudnak készíteni. Vágyott karrier a tizenéveseknek a profi e-sport is, ki ne szeretne abból élni, hogy egész nap játszik?
Amióta az érettségire engedés feltétele az ötvenórás közösségi munka, azóta a fiatalok is elkezdtek foglalkozni az önkéntes munkával. Jó néhányan a kötelező feladatok után is tovább dolgoztak a választott intézményben, bebizonyítva, hogy nem csak a pénz motiválja őket. Sajnos sok szülő nem veszi ezt komolyan és munka nélkül szerez igazolást a gyermekének.
A Fidesz-kormány rendezte az iskolaszövetkezetek jogi helyzetét, lépéseket tett a tisztességtelen szövetkezetek kiszűrésére, bevezetve a díjminimumot és a fordított ÁFÁ-t. A szektor növekedésnek indult és az egyszerű diákmunka-szervezésnél komolyabb feladatokat is vállalt. A legnagyobb vállalatok rájuk bízták gyakornoki programjaik megszervezését. A diákmunkacégek együttműködve a munkaerő-kölcsönző cégekkel,
komplex megoldásokat szállítanak a megbízóiknak
a munkaerővel kapcsolatos problémáik megoldására. Ezzel a hallgatóknak is segítenek karrierjük elindításában, hiszen így egy cégcsoporton belül maradhatnak, amíg fel nem veszik őket főállásba. A piaci vállalkozások mellett egyetemek és kormányzati szervezetek is igénybe vették az iskolaszövetkezetek szolgáltatásait. Közbeszerzési eljárások tárgya lett a diákmunka, ezzel is tovább konszolidálva a szektort.
A COVID-időszakban felborult az addig kialakult munkaerőpiaci helyzet. Az első lezárások idején szinte minden cég elkezdte leépíteni nem főállású munkavállalóit, ezzel elsősorban a fiatalokat sújtva. Az ő munkahelyeiknek körülbelül az egyharmada szűnt meg pár nap alatt. Az egyetemek, iskolák áttértek a távoktatásra, így a máshol élő hallgatók hazautaztak, csökkentve a munkát keresők számát. A szezonálisan diákokat foglalkoztató cégek a turizmus, a vendéglátás területén csak félgőzzel üzemeltek, drasztikusan redukálva ezzel a megszokott nyári diákmunka-lehetőségeket. Szerencsére a kezdeti zűrzavar után két új piaci lehetőség is megnyílt, ami leginkább a fiataloknak kedvezett. Az egyik a házhoz szállító cégeknél jelent meg, amelyek rengeteg futárt vettek fel, felszíva munka nélkül maradt fiatalok ezreit. A másik lehetőség kicsit lassabban alakult ki. A távmunkára átállt cégek is a fiatalok között találták meg azokat, akiknek a számítógépes kapcsolattartás nem volt újdonság.
A leleményes fiatalok sokszor egyszerre tudtak dolgozni és – távoktatáson – tanórán lenni.
A járvány első időszaka után a munkaerőpiac lassan visszaállt a korábbi állapotába, de a távmunka és a „hakni”-munkák – gig economy – is megmaradtak. Emiatt ismét érzékelhető munkaerőhiány keletkezett. A munkabérek jelentősen megemelkedtek, a 2022-es minimálbér-emeléssel és a fiatalok SZJA-kedvezménye miatt a legalacsonyabb diákbérek akár negyven százalékkal is nőttek. Emiatt egyre többen dolgoznak, de továbbra is sok üres állás közül válogathatnak a fiatalok.
Jól vészelték át a járvány időszakát a kezdeti pánik után az iskolaszövetkezetek. A futárok jelentős részét is ők alkalmazzák, és mivel a legtöbb vállalkozás újra munkaerőgondokkal küzd, így továbbra is megkerülhetetlenek a nappali tagozatos hallgatók, diákok foglalkoztatásában.
Az egyre gazdagodó társadalomban sok fiatalnak már nem kell dolgoznia, hogy megkapja mindazt, amire vágyik. Mégis szükséges lenne, hogy az új generációk is megismerjék a munka világát és azt, hogy a pénznek értéke van, mert nem könnyű megkeresni. Az elmúlt évtizedekben sok új lehetőség nyílt a jövedelemszerzésre, így aki akar, tud dolgozni.
