Benjamin Netanjahu példátlan módon eddig összesen tizenhat éven át vezette Izraelt. Hol a nemzet keménykezű, fifikás atyjaként lép fel, hol fenegyerekeskedik, borsot törve hazája legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok kétpárti konszenzuson alapuló külpolitikája irányítóinak orra alá: testi-lelki jó barátságot kötött az egyívású Donald Trumppal. E réven ugyan fölerősítette Washington indokolt Irán-ellenességét, és megkötötte az ígéretes Ábrahám-megállapodásokat, de a palesztin kérdés merőben jóléti beállításával a Hamászt hozta helyzetbe. Meggyűlt a törvénnyel is a baja, bűnvádi eljárás folyik ellene. 2021-ben el is veszítette a kormányrudat, de rá egy évvel szélsőjobbos szövetségeseivel visszanyerte. Konzervatív szemmel talán indokolható bírósági reformterveivel azonban – már csak büntetőpere miatt is – felbőszítette a társadalmat, a katonaságot, prédává téve országát. A Hamász-támadás óta Bibi koncentrációs kormányt vezet, benne azok a tábornokok döntenek, akik korábban lemondtak, és mozgalmakat szerveztek ellene. Az izraeliek hatvanhat százaléka szerint a Hamászt fel tudják katonailag számolni, de hatvankilenc százalékuk a háború végeztével új választásokat akar, és a Likud-szavazóknak is csak a harminckilenc százaléka szavazna újra Netanjahura. Újévkor pedig a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette az azt átalakító törvényt.
Nyitókép: Benjamin Netanjahu iráni drón darabját mutatja föl a Müncheni Biztonságpolitikai Koferencián 2018-ban
