A világ egyik leghosszabb ideje létező televíziós műsorát, az Eurovíziós Dalfesztivált 1956 óta minden évben megrendezik. Az Európa Tanács tagállamaiban működő közszolgálati médiumokat tömörítő Európai Műsorsugárzók Uniójának tagszervezetei (kivételes esetekben más intézmények) szervezik a versenyt. A résztvevő országokból egy-egy énekes vagy együttes indulhat az elődöntőn, majd mérettetheti meg magát a döntőben, ahova „a négy nagy” (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország), a fő befizetők versenyzői eleve bejutnak. Az első helyszín az Unió székhelyének számító Svájc volt, az összes többi esetében az előző évi győztes országa kapta meg a rendezési jogot. A döntő élő televíziós közvetítése során a zsűri és a televíziónézők is szavazhatnak. A könnyűzenei ünnep, jóllehet számos sztárt elindított a népszerűség útján, többször botrányt idézett elő,
gyakran a politikai szavazás vádja merült fel: a közönség egy-egy ország képviselőjére nemcsak az előadói teljesítménye, hanem az országhoz való viszonya vagy egyéb politikai megnyilvánulása alapján szavaz.
Akár így, akár úgy, a dalfesztivál immár több mint két emberöltő óta vonzza a rajongók tömegeit – s egy ideje terepe az orosz–ukrán konfliktusnak is.
Ukrajna először 2003-ban vett részt a megmérettetésen, felejthető szerepléssel. 2004-ben azonban Törökországban az ukrán Ruszlana (teljes nevén Ruszlana Lizsicsko) nyerte meg a döntőt Wild Dances című ukrán és angol nyelvű, a Kárpátokban élő huculok népzenéjének elemeit ötvöző dalával, amelyhez az ukrán hagyományokra emlékeztető stilizált bőrruhát viselt. A BBC kommentátora harcos hercegnőnek nevezte. Azonnal megkapta az Ukrajna népművésze címet, 2006-ben pedig a Mi Ukrajnánk pártszövetség listáján parlamenti mandátumot is szerzett.
Az első orosz vonatkozású történet az ukrán transzvesztita énekes, zeneszerző, műsorvezető Andrij Danilko szerepléséhez kötődik, aki Verka Szergyucska művésznéven is ismert. A női nevet és külsőt először egy humoros műsor kedvéért vette fel, majd a sikeren felbuzdulva ezt a későbbiekben is megtartotta. Szergyucska alakjában lépett színpadra Helsinkiben a 2007-es Eurovíziós Dalfesztiválon is. Bár megnyerte a nemzeti döntőt, a botrány már otthon kitört, némely ukrajnai parlamenti képviselő ugyanis az ország szégyenének nevezte, mindazonáltal Finnországban megszerezte a második helyet, és közönségkedvenc lett. Az akkori fellépőruhája később bekerült a stockholmi ABBA-múzeumba. Az előadott dal, a Dancing Lasha Tumbai háromnyelvű volt (ukrán, angol és német), a döntőben elhangzott utolsó sorát sokan így vélték hallani:
I want to see – Russia goodbye! (Azt akarom látni, alászolgája, Oroszország!)
Ukrajnában és Oroszországban is voltak, akik ezen fennakadtak. Az énekes azonban váltig állította, ez félrehallás volt, ő azt énekelte, I want to see – Lasha Tumbai! A Lasha Tumbai szerinte mongol nyelven tejszínhabot jelent, legalábbis neki így magyarázták, mondta az énekes. A 2022. február 24-i orosz invázió után egy interjúban pedig bejelentette, hogy ezentúl Russia goodbye! szöveggel adja elő a dalt.
A Dániában megrendezett 2014-es dalfesztiválon, néhány hónappal a Krím orosz annektálása és Ukrajna keleti megyéiben a háború kitörése után Maria és Anasztaszija Tolmacsova, a katonai parádékon is szereplő orosz ikerpár Shine című angol nyelvű dalának szövege erősen áthallásos volt: Living on the edge, closer to the crime / Cross the line, a step at a time / Now maybe there’s a place / Maybe there’s a time / Maybe there’s a day you’ll be mine (Veszélyesen élek, a bűn közelében [a crime és a Crimea szavak játéka], lassan átlépem a határt. Talán lesz egy hely, egy idő, egy nap, amikor az enyém leszel). A sajtó figyelméért folytatott PR-versenyt egyértelműen Ukrajna nyerte meg, miután a hetedik helyen végzett Tolmacsov lányok megtagadták, hogy interjút adjanak (egyébként valószínűleg azért, mert nem beszéltek jól angolul), míg a hatodik helyen végzett ukrán Marija Jaremcsuk szíves-örömest tájékoztatta a Krím elfoglalásáról a világsajtót.
2015-ben Ukrajna nem vett részt a dalfesztiválon, a belpolitikai helyzetre, a pénzügyi válságra, a 2014 tavaszán kitört háborúra hivatkozva. A következő évben, 2016-ban az ukrajnai, Hosztomelben rendezett elődöntőt a krími tatár nemzetiségű énekesnő, Dzsamala (Jamala) nyerte meg az 1944 című dalával, amelyben a Krím tatár lakosságának sztálini kitelepítéséről emlékezett meg. Az ukrán szövegű és krími tatár refrénű dalról utóbb azt nyilatkozta, hogy a nagymamája elbeszélése ihlette. Az előzetes várakozások szerint Dzsamalát az élbolyba várták a francia és az orosz résztvevővel együtt. Oroszországban politikusok tiltakoztak a részvétele ellen a dalfesztivál „átpolitizálása” miatt (jóllehet a szervezők a dalfesztivál története során mindig hangsúlyozták annak apolitikusságát). A stockholmi döntőn Dzsamala nyert, és otthon azonnal megkapta ő is az Ukrajna népművésze címet. Az orosz szupersztár, Szergej Lazarev ekkor és 2019-ben is csak harmadik lett. Mind az ukrajnaiak, mind az oroszországiak szavaztak egymás énekesére.
A 2017-es ukrajnai rendezésű verseny sok vitát váltott ki, mivel Ukrajna nem engedte meg az orosz Julia Szamojlovának, hogy belépjen az országba, hiszen előtte az ukrán jogot megsértve járt az Oroszország által bekebelezett Krímen. Jogi szempontból a döntés helytállt, a sokszínűségen esett csorba miatt azonban sokan vitatták.
A következő emlékezetes eset 2019-ben történt. Maruv (Hanna Korszun) nyerte az ukrajnai elődöntőt Siren song című dalával. Tel Avivba azonban csak úgy utazhatott volna el, ha aláír egy szerződést, amely többek között megtiltotta volna az oroszországi szereplést.
Az énekesnő azonban ezt nem volt hajlandó megtenni, inkább lemondott a dalfesztiválon való részvételről.
A lehetőséget felkínálták a második, majd a harmadik helyezettnek is, de egyikük sem állt kötélnek Maruv iránti szolidaritásból, így végül Ukrajna távol maradt a versenytől.
2022 elején a történet részben megismétlődött. Az ukrajnai elődöntőt a kárpátaljai rapper, Alina Pash nyerte meg Shadows of Forgotten Ancestors című dalával (Mihajlo Kocjubinszkij Elfelejtett ősök árnyai című, a hucul Rómeó és Júliát megéneklő szóló elbeszélése alapján, amelyből ugyanezzel a címmel az örmény Szergej Paradzsanov rendezésében emlékezetes film is készült 1964-ben). Csakhogy vele kapcsolatban is felmerült, hogy 2015-ben az ukrán törvények megszegésével járt a Krímen. A sajtóban huzavona kezdődött: vajon jogot sértett-e a krími utazásával, vagy sem. Végül Alina február 16-án maga jelentette be, hogy visszavonja az indulását, mert nem kíván részt venni a virtuális gyűlölködésben. Automatikusan a második helyezett, a Kalush rapzenekar lépett a helyébe, amely a Kárpátaljával szomszédos Ivano-Frankivszk megyei településről kapta a nevét. Oroszországot kizárták a versenyből az Ukrajna elleni invázió miatt. (Magyarország már sorozatban a harmadik évben nem indított versenyzőt.)
A Kalush csupán 2019-ben alakult meg, 2021-ben jelent meg az első albumuk, ám már abban az évben berobbantak az ukrajnai könnyűzenei világba, közel félmilliószor játszották a rádióadók a számaikat. Torinóba a Sztefanyija (Stefania) című számukkal jutottak ki. Benne a zenekar szólistája, Oleg Pszjuk az édesanyjáról vall – a szeretetéről, ragaszkodásáról, bizalmáról, mindarról, amit tőle kapott, refrénként pedig bölcsődalt énekel. A műfaj vegyes: rap, alternatív hip-hop és ukrán ethno/folk keveréke. Az együttes fergeteges sikert aratott, és simán nyert mind a zsűri, mind a közönség szavazatai alapján. Miután a színpadról az együttes tagjai Mariupol és az Azovsztal védőinek megsegítésére kérték a közönséget, az internetes keresőkben fénysebességgel kilőtt a Mariupol és az Azovsztal szavakra a keresések száma. (A dalfesztivál elődöntőit és döntőjét körülbelül 161 millió ember látta.)
Az eurovíziós győzelem után a dalhoz háborús klipek készültek (például ez). A szám immár minden szenvedő anyáról szól. Május 15-től pedig a Kijev–Ivano Frankivszk menetrend szerint közlekedő 43. számú vonat a Sztefanyija Expressz nevet kapta. A kristálymikrofont az együttes eladta, és a pénzből harci drónokat vett a hadseregnek, maguk pedig mind a fronton szolgálnak azóta.
A szerző történész, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa
Nyitókép: „Mindenki másnál jobban bízott bennem”. Állókép a Sztefanyija klipjéből
