A The New York Times „1619 Project” nevű hírhedt kezdeményezése arra szólítja fel az amerikaiakat, hogy alapvetően gondolják újra történelmüket a rabszolgaság fényében, mert országuk kivételessége nem az alkotmányozó atyák bölcsességében, az amerikai forradalomban vagy felvilágosodásban, hanem a rabszolgaság intézményében rejlik. Amerika valódi alapítása sem 1776-hoz, hanem 1619-hez, az első Virginiába érkező rabszolgákhoz kötődik.
Az emberiség történetében a személyes szabadság kivételesnek számít.
Az emberek túlnyomó többsége az idők során a szolgaság valamilyen formájában élt. 1772-ben Arthur Young a föld 775 millió lakójából mindössze 33 milliót tartott ténylegesen szabadnak. Kortársa, Adam Smith hasonló képet festett, és kételkedett az intézmény teljes felszámolhatóságában.
A rabszolgaság eredete homályba vész, az írott történelem előtti időkre megy vissza. Megjelenik az Ószövetségben és Hammurápi törvényeiben egyaránt. Meghatározó szerepet játszott Athénban, Spártában és Rómában. Augustus császár idején Itália lakosságának egyharmada rabszolgasorban senyvedett. Az antik szerzők túlnyomó többsége tényszerűen tudomást vett róla, és nem tulajdonított morális jelentőséget neki. Arisztotelész mint a nem görögök társadalmi rendjének természetes részét védte.
Századokkal Kolumbusz utazása előtt és után meghatározó volt a rabszolgaság Egyiptomban, Babilonban, az Asszír Birodalomban, a Kijevi Ruszban, az iszlám világban és a Dél-Amerikában, ahol több helyütt emberáldozatként rabszolgákat használtak. Nem volt különb Ázsia sem: a XVII. századi Indiában tízmillióra rúgott a rabszolgák száma. Kína csak 1909-ben tiltotta be az intézményt. A XV. században Korea lakosságának egyharmada rabszolga volt.
Északnyugat-Európa történelme szinte teljesen egyedi kivételt képez.
A római rabszolgaságból kialakult feudalizmus és jobbágyság a XIII. századra fokozatosan megszűnt. A helyén szabad paraszti társadalom jött létre. Nyugat-Európa jogelvei nem engedték meg a rabszolgaságot, de a XIX. század elejéig nem is korlátozták a rabszolgatartást a gyarmati területeiken. A gályarabság a XVIII. században elavult.
Ironikus módon a rabszolgaság korai északnyugat-európai megszűnte nehezítette az észak-amerikai rabszolgák sorsát. Más kultúrákban a szokásjog valamelyest enyhített a szolgaságban élők kiszolgáltatottságán. A Korán például szorgalmazta, hogy a rabszolgák dolgozhassanak a váltságukért is. Afrikában több helyütt három nemzedéknyi szolgálat után felszabadulhattak. Minthogy az északnyugat-európai jog nem ismerte az intézményt, nem is rendelkezett semmilyen enyhítéséről. A középkori Európa elsősorban az iszlámmal való küzdelem révén került kapcsolatba a rabszolgaság intézményével, amely nélkül viszont a XIX. századig nem létezett mohamedán társadalom. A háborúkban ejtett hadifoglyokra mindkét oldalon rabszolgasor várt. Így Itália és Ibéria még a XV. században is ismerte az intézményt, melynek északon híre sem volt már akkor. Ha mégis ismét rabszolgákról kellett intézkedni, a művelt nyugat-európai fők a római jog rideg szabályozásához nyúltak vissza, és később ezt tették az amerikai délen is.
Rabszolgapiac Kairóban, David Roberts metszete, 1846–1849
Nem az európai felfedezők találták fel a nyugat-afrikai rabszolga-kereskedelmet.
A térségbe érkező spanyol, majd portugál kereskedők a rabszolgaság régóta működő rendszerével találkoztak. Érkezésüket megelőzően és követően is arra épült a térség gazdasága és hadviselése. Nyugat-Afrikában a XIX. század közepén hasonló számban dolgoztattak rabszolgákat, mint Észak- és Dél-Amerikában. A rabszolgák kereskedelme a legfontosabb bevételi forrásnak számított, az évszázadok során kiáramló huszonötmillió fekete-afrikai rabszolgát szinte kizárólag afrikai közvetítők értékesítették. Kereskedelmük iránya nagyságrendileg fele-fele arányban oszlott meg az atlanti térség és a Közel-Kelet között a fekete-afrikai rabszolga-kereskedelem története során.
Természetesen nem lehet a szolgaság és rabszolgaság különböző formái közé egyenlőségjelet tenni. Ha arányaiban és számosságában nem is volt kiterjedtebb a rabszolgaság az atlanti térségben, mint a világ más részein. A modern kereskedelmi és gazdasági racionalitás kegyetlenebb és kizsákmányolóbb gyakorlatokhoz vezetett, mint a rabszolgaság legtöbb hagyományos fajtája.
Az amerikai kontinensen a rabszolgaság intézményét korántsem az első angol telepesek honosították meg. A portugál és spanyol hódítók kezdetben a helyi népességet hajtották rabszolgasorba. Ahogyan a cukortermelés egyre meghatározóbb gazdasági tevékenység lett a karibi térségben, úgy nőtt meg az igény az afrikai rabszolgákra, és sokáig ez volt az atlanti rabszolga-kereskedelem fő hajtóereje. Majd száz évvel 1619 előtt, 1526-ban jelentek meg először afrikai rabszolgák a mai Egyesült Államok Georgia állama területén – spanyol uralom alatt.
A különlegesség az volt, hogy ugyanebben az évben megalakult a nyugati félteke első választott, képviseleti törvényhozó testülete.
Míg a rabszolgaság jelen volt minden portugál és spanyol gyarmaton, képviseleti törvényhozás sehol másutt nem jött létre. Százötven évvel az amerikai rabszolgaság megszüntetése után a Virginiai Általános Gyűlés továbbra is fennáll, ahogy az amerikai demokrácia nemkülönben.
Dan McLaughlin eredeti cikke itt olvasható
Nyitókép: Rabszolga-kereskedés, Atlanta, Georgia, 1864, Library of Congress
