Oroszország megtámadta Ukrajnát, és Önnek volt egy emlékezetes megszólalása márciusban: „Ruszkik haza!” Ezt írta ki a Facebook-oldalára, amely sokaknak örömet okozott, sokan pedig felháborodtak miatta. Most is aktuális-e az üzenet? Mi azonos és mi a különbözőség Magyarország 1956-os és Ukrajna 2022-es lerohanása között?
Mi, magyarok 1956-ban abban hittünk, hogy ki lehet bújni a Szovjetunió öleléséből. Később Brezsnyev-doktrínaként híresült el az az elv, hogy nem lehet a Szovjetunió markából szabadulni. A párhuzam pontosan ez.
Ukrajna is az orosz érdekszférából kíván kitörni. Közös tehát a Brezsnyev-doktrína elutasítása.
Amikor forradalmár szüleink azt mondták, hogy „ruszkik haza”, erre mondtak nemet. Amikor Ukrajna szuverenitását és területi integritását támogatjuk, akkor ugyanezt utasítjuk el.
Külföldi szövetségeseink közül miért gondolják sokan, hogy nem teljes szívvel támogatjuk Ukrajnát?
Amikor Magyarország nemzetközi pozíciójának megítéléséről van szó, egyidejűleg nagyon sokfajta probléma keveredik össze. A keresztény-konzervatív és az oroszbarát megítélés egyszerre sújt minket. A magyar kereszténydemokrata, társadalmilag konzervatív politika az elmúlt tizenkét évben a nyugati fősodratú média és közvélemény szemében általános elutasításba ütközött. De nem a csendes többség részéről.
Noha a társadalmi kérdésekben korábban a közép-európai országok többnyire azonos álláspontot képviseltek, a háborús helyzet mindent felülír,
és éppen a közép-európai országoknak van az ukrán–orosz háborúval kapcsolatban a magyar álláspontról eltérő, „héja” álláspontja. Egyelőre. De ez még változhat. Az oroszbarátság vádja elfedi sajátos energetikai kiszolgáltatottságunkat és az Ukrajnának nyújtott tényleges támogatásunkat.
A balti államok és Lengyelország járnak élen ebben.
Említhetnénk Romániát is, tehát tágabban a közép-európai országcsoportról van szó. Ugyanakkor Magyarország geopolitikai álláspontja egyáltalán nem tekinthető elszigeteltnek Európában. A társadalompolitikai kérdésekkel ellentétben
realista külpolitikai pozíciónk érdekes módon közelebb áll az olasz, a német vagy akár a francia, tehát az európai többségi állásponthoz.
Mi ennek az oka?
A mostani háború katonai megnyerhetőségével kapcsolatban szkeptikusak vagyunk, és történelmi tapasztalataikból kiindulva hasonlóan látják a helyzetet a nagy nyugat-európai országok is. Hozzáadódik a realizmusunkhoz, hogy van egy ukrajnai, kárpátaljai magyarság, és van ukrajnai és kárpátaljai politikai tapasztalatunk is. Pontosan tudjuk, Ukrajna hogyan építette az elmúlt évtizedekben a maga függetlenségét, hogyan viszonyult a nemzetiségekhez, gondolok itt az oktatási és a nyelvtörvényükre. Benne van tehát a magyar gondolkodásban az az egyszerű tény, hogy
Kárpátalján még béke van, és ezt meg akarjuk őrizni. Ezért nem szállítunk fegyvert,
szemben EU- vagy NATO-szövetségeseink elsöprő többségével.
A kárpátaljai magyarságot az ukrán szélsőségesek fenyegetése jobban érinti, mint a putyini Oroszország. A munkácsi Turul-szobor eltávolítására nem azért került sor, mert úgy érzik Ukrajnában, hogy mi fél szívvel vagyunk mellettük?
Felháborítónak tartom közös kulturális örökségünk munkácsi ékének, a Turulnak meggyalázását. Az elmúlt évtizedekben az ukrán nacionalizmusnak az se volt jó, ha volt sapka a magyar nyuszikán, és az se, ha nem volt.
Nem igazán lehet az ukrán nacionalizmust előzékeny magatartással jobb belátásra bírni.
Ragaszkodunk ahhoz, hogy a háború után a magyarság szerzett jogait csorbítatlanul visszaállítsa Ukrajna, átfogó megállapodás keretében.
Magyarország Ukrajna-politikájának külföldi megítélésén hogyan lehetne változtatni?
Proaktívabb kommunikációval. Nem csak arról kell beszélni, hogy mit nem támogatunk vagy mit ellenzünk. Sokkal jobban be kellene mutatnunk, hogy mennyi mindent teszünk az ukránokért. Például azt, hogy tizenhétmilliárd forint értékű humanitárius támogatást nyújtottunk az elmúlt fél évben Ukrajnának. Azt, hogy Magyarországon keresztül, reverz módon gázellátási csatorna áll Ukrajna rendelkezésére. Hiszen
Oroszországból nem kaphatnak gázt, rajtunk keresztül viszont igen. Orosz gázt természetesen, mert errefelé nincs más.
Vagy hadd említsem meg az áram-összeköttetést. Márciusban sikerült Ukrajnának leszakadnia az orosz villamoshálózatról, és csatlakoznia az európaihoz. Ebben az MVM-nek döntő szerepe volt, és ma ez a magyar kapcsolat jelenti az Európai Unióhoz való energetikai csatlakozás legfontosabb ágát. Ezen a vezetéken keresztül Ukrajna bevételre is szert tehet, hiszen tud exportálni is, de adott esetben, ha rászorul, importálhat is.
Ukrajna szuverenitását és területi integritását támogatjuk (Fotók: Bach Máté)
Az Ukrajnával 2014 óta fennálló egészségügyi együttműködést megerősítette a magyar vezérkari főnök közelmúltban ukrán kollégájánál, Kijevben tett látogatása. Megjegyzem, szinte semmi visszhangot nem kapott, s éppen erről beszélek. Magyarország kétoldalú alapon azt is felajánlotta, hogy az ukrán katonaorvosoknak továbbképzést nyújtunk. Ennek az egészségügyi együttműködésnek nagyon fontos része, hogy 2014 óta Magyarország folyamatosan gyógykezel olyan katonákat, akik súlyos sérüléseket szenvedtek, és speciális ellátásra van szükségük. Napjainkban is folyamatosan érkeznek a Honvéd Kórházba ukrán katonák a frontokról. Ki tud erről?
Nyaranként a kelet-ukrajnai árváknak üdülést szervez az Erzsébet-táborozás keretei között a magyar állam. Mi vagyunk a szívtelenek? Van, amit nem tudunk nyújtani, de
olyan területeken segítünk, amelyekben mi speciálisat tudunk adni számukra. Kulcsfontosságú lenne, hogy ezeket hangsúlyosan megjelenítsük,
mert akárhogyan is, a háború véget ér, és nemcsak Oroszország, hanem Ukrajna továbbra is itt marad. Nagyon fontos, hogy intézkedéseinket tudatosítsa a magyar, az ukrán és a nemzetközi közvélemény.
Vlagyimir Putyin részben azért indította a háborút, hogy Ukrajna nehogy a NATO-hoz közeledjen, vagyis a NATO ne kerüljön közelebb Oroszországhoz. Azonban azt érte el, hogy sok évtizedes semlegesség után Svédország és Finnország belép a NATO-ba. Már csak Törökország és Magyarország nem ratifikálta belépésüket. Ez is rossz fényt vet ránk. Mi a késlekedés oka?
Valóban van ilyen szándéka Putyinnak, hogy Ukrajnán túl általában a Nyugatot megleckéztesse. Ennek a szándéknak nagyon látványos visszaütése, hogy Finnország és Svédország úgy döntött, hogy csatlakozni kíván a NATO-hoz. Magyarország teljes mellszélességgel támogatja a két baráti ország csatlakozását. Ez a két ország olyan erős hadsereggel rendelkezik, amely egyértelműen komoly hozzáadott értéket jelent a NATO erejéhez.
Hadd hangsúlyozzam, a NATO hazánk biztonságának is legfőbb garanciája. A washingtoni szerződés 5. cikkelye előírja, hogy egymásnak védelmet nyújtunk. Szeretném, ha senki nem kételkedne abban, se itthon, se külföldön, hogy nem maradunk utolsók, Magyarország még az ősszel ratifikálni fogja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását.
Gyakran hallani kormányhoz közel állóktól, hogy az európai döntéshozatal tulajdonképpen Washingtonból kézivezérléssel történik. Ön szerint is?
Fussunk neki távolabbról! Az biztos, hogy Európa semmiféleképpen nem haszonélvezője a háborúnak. Az is valószínű, hogy Oroszországnak olyan mértékű elszigetelődéssel kell szembenéznie, amely nem fog elmúlni egyhamar, akkor sem, ha holnap véget érne a háború. A nagy geopolitikai palettán még mit láthatunk? Láthatjuk, hogy Amerika köszöni szépen, jól van, a gazdasága erős, és hasonlókat mondhatunk Kínáról is. És most csak a világ négy nagy szereplőjét említettem.
S ha
Európa kárvallottja ennek a háborúnak, részben önhibájából, hiszen az ideológiai szankciós mechanizmust magának köszönheti,
mégis fontosnak tartanám, hogy legyenek egyértelmű szolidaritási gesztusok az Egyesült Államok részéről a jelenlegi helyzetben. Nem jelent igazán megoldást az amerikai cseppfolyós gáz, mert az rendkívül drága, környezeti szempontból katasztrofális és mennyiségileg kevés. Az atlanti együttműködés gazdasági újratervezésének, ha valamikor, akkor most kell megindulnia.
Emmanuel Macron elnök is szóvá tette, hogy Amerika nem éppen szolidáris, amikor négyszer akkora áron adja a cseppfolyósított gázt, mint amennyiért az amerikai fogyasztók hozzájutnak.
Erről beszélek. Meg kell találni a módját annak, hogy Európa ne csak a háborút támogató Amerikát lássa, miközben földrészünkön a háború következményeként egyre súlyosbodnak a társadalmi és gazdasági gondok.
Mit lehet tenni? Nincs könnyű helyzetben a nemzetközi diplomácia.
Igen. Az igazi nagy kérdés persze az, hogy Amerikában megszületik-e a döntés azzal kapcsolatban, hogy a háborúnak véget kell vetni. Azt hiszem, hogy az amerikai politikában az előttünk álló időközi választás november 8-án e tekintetben hozhat elmozdulást.
Nagy szükség lenne arra, hogy egy béke iránt egyértelműen és világosan elkötelezett Amerika jelenjen meg a nemzetközi porondon.
Akkor sem lesz könnyű, hiszen az ukrán nép hősiesen harcol önmaga védelmében. Nagyon komoly harci szellemet tanúsít, vannak részeredményei, vannak sikerei is, amelyekből kétfajta következtetést lehet levonni. Az egyik, hogy akkor „na, gyerünk, rajta, tovább, győzzük le Oroszországot!” – egyelőre úgy látom, hogy az ukrán (és a nyugati) közvéleményben ez a többségi álláspont. Ez az eszkaláció felé visz.
A másik észszerű következtetés pedig az lehetne, hogy „nosza, találjuk meg a fegyverszünet, illetőleg a békekötés megfelelő módozatait,
azzal a felismeréssel: lehet, hogy egyik fél sem lesz látványosan győztes, de talán egyik sem lesz látványosan vesztes sem”.
Kétség sem férhet hozzá: a nemzetközi diplomáciának el kell ismernie, hogy az ukránoknak joguk van az önvédelemhez, és hogy ellenükre ne szülessen semmilyen békemegállapodás. A háború eszkalálódása esetén félő, hogy nagyon sokáig elhúzódhat, és rendkívül sok áldozatot követel mindkét részről. Korunk létkérdése, hogy előbb-utóbb elinduljon egy elkötelezett, békepolitikán alapuló megközelítés a nemzetközi politikában.
Habsburg Károly, az osztrák Páneurópai Unió vezetője kijelentette: Európa akkor tudna valóban tényező lenni a világban, ha mint az Osztrák–Magyar Monarchiában, a hadügy, a külügy és a pénzügy közös lenne. Mit gondol erről?
Európa semmiféleképpen nem haszonélvezője a háborúnak
A Monarchia és a Habsburgok tapasztalatai izgalmasak, érdekesek és aktuálisak. Ha nem lesz az Európai Uniónak erős védelmi identitása, akkor nem fog megnőni a világpolitikai szerepe. A háborús hónapoknak nagyon fontos hozadéka, hogy ez a fajta tudatosság megnövekedett Európában és Magyarországon. Most reális lehetőség, hogy az elkövetkező években kialakul ebből az egész európai közösség védelmi identitása.
Itt felhívnám a figyelmet, hogy a NATO madridi csúcstalálkozója idén júniusban új stratégiai koncepciót alkotott, amely megnyitja a lehetőséget ebbe az irányba. Létrehozza a NATO Innovációs Alapját is, amely pedig a védelmi iparnak és a védelmi ipari együttműködéseknek nyújt terepet európai, illetőleg atlanti dimenzióban. Úgy vélem, ez a háború végre magával hozhatja azt, hogy Európában megszületik az a biztonsági, illetőleg védelmi tudatosság, amely újfajta európai identitás alapja lehet.
