Nietzsche szerint a francia forradalom története nem más, mint a francia forradalomról szóló könyvek története. A francia forradalom ezek szerint nem önálló entitás, hanem a történetírók és az emlékezők szövegei nyomán létrejövő, s minden befogadónál másképp és másképp alakuló történet. Vannak domináns szövegek, ezek döntő szerepet játszanak a téma alakulásában.

Ha elfogadjuk a nietzschei gondolatot, akkor azt is elfogadjuk, hogy Antall József története a róla szóló írásokból kialakuló narratíva. S nem mindegy, hogy a halála óta eltelt, immár több mint három évtized után milyen kép marad meg róla honfitársai körében. Két veszély fenyeget ilyen esetekben: egyrészt a felejtés pusztító munkája, másrészt a történet szándéktalan vagy szándékolt módosítgatása, akár meghamisítása. Feltétlenül

szükség volt tehát olyan tanú megszólalására, aki tudta, látta, kísérte Antall páratlan kalandját, a rendszerváltoztatásnak nevezett időszakot,

amikor 1989 és 1993 között Magyarország szakított a keleti orientációval, s visszatért az európai, euroatlanti közösségbe. Kodolányi Gyula vállalkozott arra, hogy megírja azt, amit nem szabad elfelejtenünk: Antall József történetét. Nyilvánvalóan azzal a céllal tette, hogy munkája meghatározó szerepet játsszon majd a narratíva alakulásában.

Hagyományos utat választott, könyvet írt. Ami ma nem teljesen természetes, hiszen egyetemessé vált világunkban a kép legalább olyan fontos, ha éppen nem fontosabb, mint a betű. A különféle podcastok és shortok próbálják betölteni a betűk visszaszorulása nyomán keletkező ürességet.

Antall József az első szabadon választott országgyűlésben (Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán)

 

Nehéz a könyv a szó mindkét értelmében. A Világszínpad nagy alakú, hatszázhuszonöt oldalas kötet. Noha az Antall-korszaknak csak az első felét dolgozza fel, akkora terjedelmű, hogy komoly kihívás elé állítja olvasóját. Folyamatosan elolvasni az elejétől a végéig nem kis feladat. Inkább

arra biztat, hogy bele-beleolvassunk, hogy a közepétől vissza-visszatérjünk egy-egy korábbi fejezethez,

hogy olykor, nem tisztelve a kronológiát, előreugorjunk egy-egy későbbi pillanathoz.

Magam is szereplője vagyok ennek a könyvnek, ennélfogva amit írok róla, természetesen elfogult, nem lehetek kívül és belül egy időben. Vagyis róla szóló írásom nem más, mint szubjektív gondolatok sorozata. Kodolányi idéz egy fejezetet a követségemről szóló könyvemből, s amellett közli több nagyköveti jelentésemet.

Amiből már látszik, hogy a szerző sajátos, eredeti módszert választott, a Világszínpad szövege a legkülönfélébb elemekből áll össze. A Kodolányi fogalmazta fejezetek részben hagyományos beszámolók a miniszterelnök tevékenységéről, Washingtonban, Bonnban, Párizsban és másutt tett hivatalos utazásairól. Majd jönnek a témát érintő naplójegyzetei, amelyeknek tónusa természetesen egészen más. Egy harmadik típus a történet szereplőitől idézett szöveg, mint az enyéim, azután Granasztói Györgyéi, Tar Páléi és másokéi. Ez a hirtelen nézőpontváltás izgalmas kontrasztokat tár elénk.

Granasztói György (Wikipedia, fotó: Szabados Zsuzsanna)

 

Folytonos műfaji váltakozást látunk a különféle ábrázolási formák közt: történetírás, emlékirat, krónika, írói napló, dokumentum jelenik meg egymás mellett, a rendezőelv pedig a célirányosság. Antall szentül hisz elhivatottságában. Kodolányi Gyula a mindenséget vágyik, ha nem is versbe, de legalább írott formába önteni. Módszere kiváló és sikeres. Elmondja, megmagyarázza, érzékelteti, bizonyítja, hogy a pillanat, amelyet nemcsak átéltünk, hanem formálni is segítettünk, Antall József nagy pillanata, a döntő pillanat, mely lehetővé tette a kizökkent Magyarország visszatérését ezeréves otthonába.

Antall: Konyec. Gorbacsov: Dá. Ezt nem a Világszínpadból vettem, egy adásban hallottam, ahol a XX. század legfontosabb politikusi tettéről folyt a vita. Vitathatatlan. Ötvennyolc évesen lett Magyarország vezetője. A közép-európai rendszerváltozások egymással párhuzamosan mentek végbe Csehszlovákiában és Magyarországon. Antall visszafogottsága, beszédmódja, egész habitusa jóval kevésbé érdekelte a szenzációkra építő médiát, mint Wałęsáé vagy Havelé. Holott komolyabb és koncepciózusabb volt, mint társai.

Az euroatlanti vezetőkkel folytatott tárgyalásai során bebizonyosodott, hogy bármelyikükkel egyenrangú félként tud beszélni,

hogy a világszínpadon tökéletesen kiismeri magát, hogy mindig erőteljesen képviseli az új Magyarország érdekeit.

Kodolányi könyve ebbe a világba ad betekintést, amikor részletesen beszámol az Antall–Kohl, az Antall–Bush, az Antall–Thatcher, az Antall–Mitterand találkozásokról. A kép szerint, amely így kialakul, Antall kivételes személyiség, aki tökéletesen átérezte, milyen feladatot kapott, s aki rendkívül bátran formálta meg azt a nemzeti politikát, amely Magyarországot kiemelte előző negatív státusából. A bemutatott időszak a magyar történelemnek rendkívüli fontosságú, s alapjában sikeres korszaka.

A Világszínpad, minthogy formájának nincsen előzménye, olykor küzdelmes harcot kénytelen vívni a nyomtatott könyv megjelenésével. Legkomolyabb nehézsége, hogy nyomtatott névmutató helyett – amelyre egy ilyen típusú munkánál feltétlenül szükség volna – QR-kód használatával lehet tájékozódni a nevek tengerében. Igaz, a kötet végére került életrajzi kislexikon is segít az eligazodásban.

Kodolányi Gyula Antall-kötete alapkönyv. Aki a korszakot tanulmányozza, aki a fordulatról elmélkedni kíván, aki gondolkodni próbál, az nem kerülheti meg ezt a summát. Jöjjön a folytatás.