A hétvégén döbbenten figyelte az egész világ, ahogy Putyin kreatúrája a Wagner-csoport élén elfoglalja Rosztov városát, az ottani katonai parancsnokságot, és közeledik Moszkva felé. Csupán néhány helikopter és egy repülő ellenállásába ütköztek a harcolni kész zsoldosok, és rögvest leszedték azokat. Példátlan kihívás az orosz állam, a hadsereg és maga Putyin ellen. Nem volt hozzá fogható 1991, sőt 1918, a kronstadti matrózlázadás óta. Régóta mondják Oroszország-szakértők, hogy az Ukrajna elleni háború miatt úrrá lehet a zűrzavar a végletekig központosított orosz államon és Putyin fejbólintó Jánosokból összerakott kormányzatán. Bekövetkeztek volna a rettegett zavaros idők, amelyekre az oroszoknak külön szavuk van: szmuta? A legjelesebb nyugati ruszisták se számítottak arra, hogy Putyin elköveti azt a hibát, hogy hagyja, hogy Prigozsin különcködései nyílt katonai zendülésig fajuljanak. Az Egyesült Államok a titkosszolgálatai révén napokkal korábban tudott az akció előkészületeiről, de ezúttal nem hozta nyilvánosságra információit, viszont küldött révén tájékoztatta Moszkvát, a dolgot orosz belügynek tekinti, aggodalmát fejezte ki az atomfegyverek felügyeletét illetően. Lavrov külügyminiszter az amerikai jelzést elfogadta. Szombat délelőtti beszédében Putyin a zendülést „hazánk és népünk hátába döfött kés”-nek nevezte, és kemény fellépést ígért az árulókkal szemben. Másnap Lukasenka belarusz elnök közvetítésével – illetve a kínai, török vezető közreműködésével – váratlanul megállapodás született, Prigozsin Belaruszba „emigrál” néhány harcosával, a Wagner-csoport nagyobbrészt betagozódik az orosz hadseregbe. Újabb beszédében Putyin a megegyezésről szólt, nem emlegetett árulókat. Június 26-i nyilatkozatában azonban Putyin ismét árulókról beszélt, és arról, hogy az országot egységbe forrasztotta az felkeléssel való szembenállás. A hektikus nyilatkozatok arra vallanak, a zendülés zavart keltett Putyin környezetében is. Nem világos, hogy lesz-e számonkérés, ahogyan az sem, milyen ára volt Prigozsin pálfordulásának. Nagy kérdés, lesznek-e személycserék a hadsereg és a titkosszolgálatok vezetésében. A zendülés jelentőségét nehéz felmérni. Ha rövid távon sikerült is vérontás nélkül leszerelni, ami a fenyegető veszéllyel szemben a lehető legkedvezőbb kimenetelnek mondható, hosszú távon a zendülés a putyini hatalom súlyos sérülékenységére mutatott rá, nyugati megfigyelők és vezetők a szétesésére való felkészülésre szólítanak fel. Németország litván kérésre kész négyezer fős katonai kontingenst küldeni a balti országba, amit eddig nem volt hajlandó megtenni.
A Foreign Affairsben májusban megjelent tényfeltáró írásukban Andrej Szoldatov és Irina Borogan orosz újságírók, az agentura.ru alapítói annak jártak utána, hogy milyen rejtett hatalmi érdekek és összefonódások állhatnak a Jevgenyij Prigozsin vezette hírhedt orosz magánhadsereg, a Wagner-csoport hátterében. Különösen azok után vált ez érdekessé, hogy nyíltan kirobbant a feszültség az orosz védelmi minisztérium és a Putyin elnökhöz közel álló katonai magáncég között. Korábban Prigozsin több videóban is élesen bírálta az orosz katonai vezetést, és azzal fenyegetőzött, hogy kivonja a súlyos veszteségeket elszenvedett csapatait Bahmutból, ha nem kapnak több lőszert – írják a szerzők májusi cikkükben.
Sok megfigyelő számára tűnhetett ezért úgy, hogy a Wagner és a Kreml között komoly repedések vannak, s hogy Prigozsin napjai meg voltak számlálva. Az újságírók szerint azonban mindez megtévesztő lehetett, mivel nem ad magyarázatot arra, hogy eddig a Kreml miért tűrte el Prigozsin bohóckodását, és arra sem világít rá, hogy a Wagner valójában hol helyezkedik el az orosz katonai és hírszerzési hierarchiában. Szerintük az igazság az, hogy a Wagner-csoport felemelkedése csak a legújabb fejleménye annak a történetnek, amelyben az orosz és szovjet hatalom egészen a Sztálin-korszakig visszamenően előszeretettel támaszkodott különböző informális fegyveres erőkre. Továbbá azt is fontos figyelembe venni, hogy a Wagner-csoport léte a legszorosabban kötődik az ukrajnai háborúhoz, mivel először éppen a nyolc évvel ezelőtti dombaszi konfliktusban bukkant fel.
A GRU és a szovjet idők
Ahhoz, hogy helyesen értsük Prigozsin és a Wagner relatív erejét Oroszországban – írja Szoldatov és Borogan –, meg kell vizsgálni, hogy az orosz állam négy fontos hatalmi centruma hogyan tekint a vállalatra: a katonai hírszerzés, azaz a Felderítő Főcsoportfőnökség (GRU), maga a hadsereg, az állambiztonsági szervezet, vagyis a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és maga Putyin.
A GRU vezető szerepet játszott a Wagner létrehozásában, és ennek okai nagyrészt a katonai hírszerzés 2000-es évek végén és 2010-es évek elején végrehajtott reformjaiban keresendők. Még Szergej Sojgu elődje, Anatolij Szerdgyukov alatt, aki 2007 és 2012 között volt védelmi miniszter, a minisztérium megpróbálta csökkenteni a GRU szerepét a hadseregen belül. Nem sokkal a kinevezése után azonban Sojgu irányt váltott, és új erőforrásokat csatornázott a GRU-ba. Új személyzettel töltötték fel, akik közül sokakat a Szpecnaztól, a hagyományosan a GRU felügyelete alá tartozó különleges katonai erőkből toboroztak. A Főcsoportfőnökséget irányító tábornokok számára ez a lépés észszerűnek tűnt: az orosz hadsereg ekkor már komoly részt vállalt a szíriai konfliktusban, valamint a Krímben és Kelet-Ukrajnában. Ezzel párhuzamosan pedig a GRU az úgynevezett aktív hírszerzésre helyezte át a hangsúlyt a hagyományos forrásszerzésről, és fegyveres műveleteket hajtott végre. A következő években ez a Szpecnaz-mentalitás a Főcsoportfőnökségen belül csak erősödött, és a Szpecnaz élén álló Vlagyimir Alekszejev tábornokot léptették elő a GRU első főnökhelyettesévé. Az orosz médiában ekkortájt jelentek meg először a Wagner létezéséről szóló hírek. A szentpétervári székhelyű fontanka.ru független hírportál 2015-ben számolt be arról, hogy a katonai magáncég tagjai Kelet-Ukrajnában tevékenykednek. Ez a hírportál volt az első, amely arról is beszámolt, hogy Prigozsin a Wagner egyik fő támogatója, és hogy Dmitrij Utkin, aki korábban a Szpecnaz parancsnokaként szolgált, a Wagner katonai műveleteit irányítja. Akkor ez még nem volt tudható ugyan, de közben a GRU-n belül egy új osztályt is létrehoztak a katonai magáncégek, köztük a Wagner tevékenységének felügyeletére. Andrej Szoldatov és Irina Borogan következtetése szerint a GRU számára a Wagner-csoport kényelmes fedősztoriként szolgált saját műveleteihez, amikor Oroszország nyilvánosan tagadta közvetlen beavatkozását Kelet-Ukrajnában.
A Wagner központja Szentpéterváron
A tábornokok
Bonyolultabb kérdés, hogy a Wagner milyen mértékű támogatást élvez a hadseregen és az FSZB-n belül. A 2015-ös megjelenése óta eltelt években és különösen Oroszország jelenlegi, ukrajnai háborújának kezdete óta a Wagner katonai műveleteinek jellege jelentősen átalakult. Titkos, letagadható zsoldoscsapatként indult az egység, ezután viszont fokozatosan olyan, nagy katonai szervezetté fejlődött, amely több országban is működik, saját tüzérséggel és légierővel bír, óriásplakátokkal toboroz szerte Oroszországban, és egy hatalmas, csillogó toronyház a központja Szentpéterváron.
Az orosz oknyomozó újságírók egyes bennfentes forrásokra hivatkozva állítják, hogy a GRU, Prigozsin egyre merészebb kritikáival együtt, továbbra is támogatja a csoportot. Ez azonban nem nyújthat teljes védelmet. Ruszlán Ramadajev, a Vosztok nevű csecsen magánhadsereg vezérének sorsa bizonyíthatja ezt, aki miután kiesett a Kreml kegyeiből, merénylet áldozata lett. Ezzel együtt is, a szerzők szerint az továbbra is feltételezhető, hogy Prigozsinéknak a hadseregen belül ma is vannak szövetségeseik.
Prigozsin számára meglehetősen hasznos, hogy őt leszámítva a Wagner-csoport továbbra is arctalan maradt, és az orosz katonai vezetés nem tekint rá konkurenciaként. Bár Prigozsin úgy reklámozza harcosait, mint Oroszország legképzettebb harci erejét, miközben nem engedi tisztjeit és parancsnokait kilépni a névtelenségből. Az átlag orosz egyikük nevét sem ismeri, még Utkinét sem, és amikor a Wagner-csoport katonáival és tisztjeivel készítettek interjút, azok mindig név nélkül szerepelnek. Fontos, hogy a katonai vezetés türelmet tanúsít a Wagner-csoporttal szemben, de ezt bármikor megvonhatja, amikor maga vagy a Kreml szükségesnek tartja.
Wagner-zászlóval Rosztovban rendőrautókkal szemben június 23-án
Ami az FSZB-t illeti – folytatják az orosz újságírók –, az Ukrajnában elkövetett súlyos botlásai után mára visszanyerte befolyását az orosz intézményrendszerben. Ukrajna megszállt részén és Oroszországon belül is egyre agresszívabban fojt el mindenfajta ellenállást. A Wagner-csoport az FSZB katonai kémelhárítási részlegének felügyelete alá tartozik, ami nem növeli Prigozsin mozgásterét.
Putyin embere
Prigozsin ukrajnai szerepvállalásának legfontosabb tényezője azonban maga Putyin. Azt a tényt, hogy Prigozsin eddig még mindig megúszta, csak az magyarázhatja, hogy az orosz elnök mögötte áll – állítja Szoldatov és Borogan. De miért értékes Prigozsin Putyin számára?
A magyarázat Putyinnak az orosz hadsereggel való bonyolult kapcsolatában rejlik. Hatalmának első éveiben az egyik legnagyobb kihívást a hadsereg kordában tartása jelentette számára. A világ egyik legnagyobb hadseregéről van szó, egy hatalmas országban, ahol mindent házon belül intéznek, s a tisztikaron belül is hagyománya van annak, hogy a külvilág a lehető legkevesebbet tudjon a tevékenységéről. Ez azt jelenti, hogy a kormányzat és a társadalmi kontroll szokásos formái – legyen szó akár a parlamentről, a végrehajtó hatalomról vagy a médiáról – Oroszországban egyszerűen nem léteznek. Első hivatalban töltött évtizede alatt Putyin igyekezett szorosabbra húzni a hadsereg feletti kontrollját azzal, hogy a KGB egykori tábornokát és bizalmas barátját, Szergej Ivanovot nevezte ki védelmi miniszternek. 2007-ben azonban kénytelen volt leváltani őt, amikor világossá vált, hogy Ivanov erőfeszítései egy átfogó katonai reform végrehajtására kudarcot vallottak. Ezután a hadseregben szintén kívülállónak számító Sojgu személyében Putyin ismét megpróbált nagyobb befolyást szerezni. De az immáron több mint egy éve tartó ukrajnai háború után egyáltalán nem úgy tűnik föl, mintha Putyin sikeresebben járt volna Sojguval, mint Ivanovval. Ráadásul Putyin nagyon is tisztában van azzal, hogy háborús időkben a hadsereg általában nagyobb hatalomra tesz szert az államon belül. Tudja, hogy minél tovább tart a háború, annál nagyobb lesz ez a hatalom, és annál nehezebb lesz számára a kontroll megtartása. Logikus tehát, hogy a hadsereg befolyása olyasmi, ami Putyint nagyon is aggaszthatja.
Az elfoglalt rosztovi katonai parancsnokság június 23-án
A tényfeltáró írás szerzői szerint ez magyarázza, hogy Putyin egyre unortodoxabb módszerekhez folyamodott, a tábornokok megfékezése céljából. 2022 őszétől kezdve például biztatta a haditudósítókat (voenkorok), hogy írjanak a hadsereg problémáiról. De még ennél is fontosabb volt a Wagner-csoport, mint a hadsereg ellensúlya.
Ebben a helyzetben még Prigozsin felháborító támadásai is a terv részei lehetnek: minél inkább úgy viselkedik, mint egy elvetemült udvari bolond, annál jobb. A szerzők az orosz történelem egyik ismerős típusát vélik felfedezni Prigozsinban. Ugyanis a tizennyolcadik században Nagy Péter cár ugyanebből az okból tette az ország leghatalmasabb fejedelmévé Alekszandr Mensikovot, az udvari bolond péteri verzióját: a szerény származású Mensikovnak nem volt tekintélye az orosz arisztokrácián belül, brutális és kegyetlen volt, emellett pedig abszolút lojális a cárhoz.
Prigozsin azonban mintha nem értené – vélik a szerzők –, hogy Putyin Oroszországa nem Nagy Péter Oroszországa, bármennyire is próbálja ő és Putyin azzá tenni. Az orosz társadalom számos szegmense, különösen az ország bürokráciája, elborzadva és undorral figyeli a Wagner-főnök akcióit. Továbbá a Wagner-csoport több lőszert használt el, mint bármely más orosz egység, ami csak addig lehetett indokolt, amíg Prigozsin az ígéretének megfelelően – előrenyomul Bahmutnál. Az viszont már más kérdés – tették hozzá a szerzők májusban, mintegy megelőlegezve a júniusi fejleményeket –, hogy Putyin főbenjáró bűnnek tekintene-e egy komoly Wagner-lázadást. Az orosz elnök már régóta eredményesen alkalmazza a bukott bürokratákat, politikusokat és egyéb csatlósokat – Dmitrij Medvegyevre érdemes itt gondolni, a korábbi elnökre és miniszterelnökre. Prigozsin lehet a következő a sorban – zárják az elemzésüket az orosz szerzők.
A szerző eszmetörténész
Nyitókép: A Wagner-zendülés fogadtatása Rosztovban június 23-án
