Amerikai előválasztási kötéltánc

Valójában az indulók száma mostanra meghaladja a tucatot. Az előválasztások a felőrlésről szólnak, és a személyes állóképesség vagy a választói támogatás híján a legtöbb politikus végül kimerül. Mivel a versenyfutás még épp csak elkezdődött, korai lenne megjósolni, hogy ki nyer elnökjelöltséget 2024-ben.  Ám már Yogi Berra, a nevezetes baseball fogójátékos is megmondta: „Sok mindent megfigyelhetsz, ha nézel.” S valóban, hasznos szemügyre venni a mezőny kulcsszereplőit, politikai programjukat és kampánystratégiájukat, illetve különösen azt, hogy miként viszonyulnak a mára olyannyira változékonnyá vált amerikai politikai élet feszültségeihez, hogy azt néha Berra aranyköpéseivel lehet a legjobban leírni.

„Ha a világ tökéletes lenne, nem lenne az”

Papíron a demokrata előválasztásoknak nem lesz különösebb jelentősége, mivel Joe Biden többször is jelezte, hogy második ciklusra is pályázik, és a jelenlegi előválasztási rendszerben hivatalban lévő elnököt soha nem győzött le azonos pártból induló kihívó. Ezt a közvélemény-kutatások is megerősítik. A felmérések átlagát számító RealClearPolitics szerint Joe Biden a demokrata előválasztások legesélyesebb indulója a szavazók 64 százalékos támogatásával. Bidennek azonban mégsem rózsás a helyzete. A FiveThirtyEight közvélemény-kutató szerint a teljesítményét a választók 42,3 százaléka tekinti jónak, 52,8 százalékuk viszont rossznak, ami jóval gyengébb értékelés, mint a legtöbb elődjéé a hivatali idejüknek ebben a szakaszában.

Alighanem ez az oka annak, hogy Joe Bidennek kihívója támadt a pártján belül. Az elmúlt évtizedekben a hivatalban lévő elnökök ugyan legyőzhették előválasztási ellenfeleiket, de az, hogy az utóbbiak indultak ellene, valójában jelzés volt, hogy újbóli elnökké választása nehézségekbe ütközhet. Biden fő kihívója ifj. Robert F. Kennedy, akinek neve a családi háttere miatt eleve jól hangzik demokrata körökben. A másik Marianne Williamson, aki bizonyos értelemben mindkét politikus ellentéte, mivel soha nem viselt politikai tisztséget.

Ifj. Robert F. Kennedy John F. Kennedy elnökkel a Fehér Házban 1961-ben 

A demokraták három előválasztási jelöltje széles választékot kínál: Kennedy a konzervatívok, Williamson a progresszívek körében népszerűbb, míg Biden 2020-hoz hasonlóan továbbra is a „mérsékelt” címre tart igényt. Ez szinte tökéletes szereposztás az elnök számára, akinek kampánya egyelőre figyelmen kívül hagyja a másik két versenyzőt. A konzervatív és a progresszív kihívás mégis gond lehet Joe Biden számára, mivel a két irányzat a demokrata szavazók azon körét képviseli, akik változást akarnak látni a Fehér Ház irányvonala és vezetője tekintetében.

Bár Biden elnök megtanulta a trumpi leckét, hogy figyelnie kell „az emberek” problémáira, hangsúlyozza is a középosztály megsegítésére tett erőfeszítéseit, kihívói szerint ebben kudarcot vallott. Lényegében mindketten azt állítják, hogy a Biden-kormányzat változatlanul a nagyvállalati Amerika befolyása alatt állt. Kennedy a gyógyszergyárakat, a szövetségi kormánynak a Covid–19 világjárvány idején megvalósított zárlat- és oltáspolitikáját kárhoztatja, bár a hadiipari komplexumot sem kíméli, azt sugallva, hogy a Demokrata Párt a „háború pártjává” vált. Ehhez hasonlóan Williamson azt állítja, hogy az Egyesült Államok az „oligarchia korszakába” lépett, és „a gazdasági jogok törvényét” követeli, amely lényegében a Demokrata Párt Bernie Sanders-féle szárnyának igényeit tartalmazza az általános minőségi egészségbiztosítástól a tandíjmentes felsőoktatáson át a megfizethető lakásokig.

Jelenleg sem Kennedy, sem Williamson nem fenyegeti Biden újbóli jelölését.

Mégis, mindkét kihívója két számjegyű támogatottságot ért el a párton belül.

A RealClearPolitics közvélemény-kutató szerint Kennedy még mindig 14,4 százalékos támogatottsággal rendelkezik a demokrata szavazók körében (Williamsoné 5,7-re esett vissza). Ennél is fontosabb, hogy mindkét esetben a politikai programok és a kampánystratégia valós piaci rést céloz meg. Kennedy gyógyszeriparral kapcsolatos nézetei vonzzák a jobboldali szavazókat, amivel egyúttal kizárja magát a fősodratú médiumokból. A podcastok világában viszont otthonra talált, részt vett Joe Rogan, Jordan Peterson és Bill Maher műsoraiban. Williamson pedig azt a leginkább fiatal szavazók körében népszerű elképzelést karolja fel, hogy Amerikának új társadalmi szerződésre van szüksége, TikTok-csatornáján közzétett videóival kiugró nézettséget ért el körükben kampánya elindítása után.

Az online médiaplatformokon való sűrű megjelenés és a követők nagy száma sem garantálja senki tartós támogatását, de sokat számíthat, hiszen a választók interneten keresztüli mozgósítása és tájékoztatása kulcsszerepet játszott több közelmúltbeli választáson, akár azt nézzük, hogy Barack Obama hogyan használta a közösségi médiát a támogatottsága növelésére 2008-ban, akár azt, ahogy Donald Trump Twitter-üzenetei révén mintegy közvetlenül kommunikált a követőivel 2016-ban. Joe Biden is él az online közösségi média technológiai előnyeivel, de kampányának és kommunikációjának stílusát a fősodratú médiumokra hangolja. A Biden-féle Fehér Ház és a fősodratú média közötti összhang olyannyira nyilvánvaló, hogy önmagában is kihívást jelent politikai riválisai számára, különösen a republikánus oldalon.

„Mindig el kell menni mások temetésére. Különben nem jönnek a tiédre.”

Aligha meglepő, hogy egy évvel az elnökválasztás előtt az ellenzék a lehetséges jelöltek széles skáláját kínálja fel az elnöki tisztségre. Ám akárcsak a demokraták, a republikánus versenyzők már most is jelentősen eltérő támogatottsággal rendelkeznek, és elméletileg mindannyiuk közül a legerősebb induló a Fehér Ház korábbi lakója. A RealClearPolitics közvélemény-kutató szerint a republikánusok 52,4 százaléka Donald J. Trumpra szavazna, míg Ron DeSantisra 21,5, Mike Pence-re 5,7, Nikki Haley-re pedig mindössze 3,6 százalék. A volt elnök előnye a felmérések szerint olyan nagy, hogy egyedül több választó támogatását élvezi, mint az összes többi republikánus induló együttvéve.

A felmérések arra is rávilágítanak, hogy Trump még mindig meghatározó erő az amerikai politikában, ami komoly fejtörést okoz a konzervatívok számára. Egyrészt a politikai jobboldal sokat köszönhet az egykori New York-i hírességnek, amiért sikeresen tematizálta a közélet korábban tabunak számító kérdéseit (például a médiumok elfogultságát, az illegális bevándorlást vagy a külkereskedelem kiegyensúlyozatlanságait). Azzal, hogy Trump kitartóan beszélt ezekről (akár helytállóan, akár hamisan), elszánt politikai bázist szerzett magának, ami leginkább a MAGA-gyűléseken való tömeges részvételben mutatkozik meg. Másrészt a 2018-as és a 2022-es félidős választások, illetve maga

a 2020-as elnökválasztás is azt bizonyította, hogy a trumpi stílus kétélű kard.

Más szóval Donald J. Trump a legnépszerűbb induló az előválasztásokon, de nem feltétlenül nyerő az általános választáson. Ez a konzervatívok 22-es csapdája; vagy támogatják Trumpot, és a végén ismét veszítenek vele, vagy elhagyják Trumpot valaki másért, és így szembeszállnak a republikánus többséggel.

Közben a trumpi politika és a kampánystratégia is kényszerpályára került. A volt elnöknek több jogi kihívással kell szembenéznie, közülük a legfőbb, hogy titkos iratokkal való visszaélés miatt szövetségi vád alá helyezték. A Trump-csapat valószínűleg politikai érveket hoz fel a védelem során (mind a bíróságon, mind a kampányban), a kormányzati szervek és a média politikai elfogultságára és összejátszására hivatkozik majd, ami sok szavazónak megnyerheti a tetszését (nem csak a Trump-táborban).

A legtöbb republikánus induló egyetért ezzel a helyzetértékeléssel, és furcsamód egyszerre szeretnék Donald J. Trump politikai értelemben vett halálát, de nem akarnak szerepet vállalni a bukásában, mert attól tartanak, hogy a támogatói megbosszulják ezt az árulást. Kötéltáncot kell járniuk, hiszen Trump nemhogy nem viszonozza a szívességet, hanem időnként ugyanolyan keményen ostorozza a párton belüli vetélytársait, mint a demokrata politikusokat. Ráadásul a volt elnökkel megbékülni sem lehet, mert a trumpi út a mérsékeltek és a függetlenek szavazatainak elvesztésével járna, és különben sem tudja senki Trumpot trumpkodásban felülmúlni.

Ennek megfelelően a legjobb képlet, amellyel a republikánus jelöltek próbálkozhatnak, az, hogy megvédjék a trumpi kormánypolitika néhány elemét, ugyanakkor a lehető legegyedibbnek mutatkozzanak meg. Ez nem mindenkinek sikerül. Chris Christie, New Jersey kormányzója például 2016 óta végigjárta a Trumphoz való viszony valamennyi lehetőségét: az előválasztásokon vetélytársként kezdte, majd szövetségessé vált Trump elnöksége alatt, végül pedig a Capitolium elleni 2021-es támadás után kemény bírálóként lépett föl. Nikki Haley sokkal következetesebben viszonyul korábbi főnökéhez: programja arról szól, hogy megvédi a republikánusok számára bevált politikát, korrigálja a hibákat (például a költségvetési hiányt), és teszi mindezt Trumptól függetlenül. Leghíresebb mondatával, amelyet memoárja címéül is választott: „Minden tiszteletem ellenére”, arra utalt, ahogyan ENSZ-nagykövetként kiállt a Trump-féle Fehér Házzal szemben. Ugyanakkor egyelőre egyikük profilja sem eléggé kitűnő: Christie jelenleg 2,4 százalékos, míg Haley 3,6 százalékos támogatottsággal rendelkezik republikánus körökben.

Ron DeSantis 2023. április 14-én 

Mindenesetre a legjobb példa az említett képletre Ron DeSantis. Egyrészt politikai programjában olyan kérdésekre összpontosít, mint az illegális bevándorlás, az energiabiztonság és a szabad iskolaválasztás, mindezt ideológiai szempontból közelíti meg, és határozottan szembemegy a progresszív és Woke elképzelésekkel. Másrészt felkínált modelljét a hatékonyságra és az eredményességre építi, hiszen Florida kormányzójaként joggal állíthatja, hogy el tudja fogadtatni és meg tudja valósítani a konzervatív politikai fordulatot, amit kormányzói eredményei és a 2022-es félidős választások is bizonyítanak, hiszen azon kevés republikánus egyike volt, akinek sikerült megvalósítania a beharangozott „vörös hullámot”, a nagyarányú republikánus győzelmet. Más szóval

DeSantis megpróbálja a „Trump kontra X” vitát felváltani a „stílussal szemben a lényeg” döntési kérdéssel.

Érdekes módon a kommunikációs platformok tekintetében a republikánusok közötti verseny a demokrata oldal fejleményeit tükrözi. Konkrétan Trump 2016 óta (sőt korábbtól fogva) használja az online közösségi médiát, de legfontosabb kommunikációs csatornáját továbbra is a fősodratú médiumok képezik, mivel az utóbbiak megszállottan foglalkoznak vele és botrányaival. Ezzel szemben DeSantis tudatosan a Twitteren indította el hivatalos kampányát, és igyekszik korlátozni megjelenéseit a fősodratú médiumokban, nehogy átvegyék tőle a narratívát. A republikánus induló arra irányuló erőfeszítései, hogy a legjobb kommunikációs csatornákat megtalálja, amiatt különösen jelentőssé válnak, hogy velük párhuzamosan zajlik az amerikai jobboldali médiumok átrendeződése. A Fox és a Newsmax pénzügyi problémáinak, vagy az olyan műsorvezetők, mint Steven Crowder és Tucker Carlson, online újrapozicionálásának fényében a 2024-es republikánus előválasztások alighanem a Republikánus Párton belül is átrajzolják a frontvonalakat.

A szerző az NKE Amerika Kutatóintézetének munkatársa

Fordította: Pásztor Péter

Nyitókép: Érezd magad szabadnak – beszélj angolul! (Trump-plakát 2017-ből)