Pénteken leszavaztam, szombaton a kollégákkal ünnepeltem, vasárnap a családdal pihentem, tegnap pedig rendet raktam a víkendházban (jönnek a szakik padlót csinálni). A közösségi hálót hanyagoltam. Háromnapos késéssel küldöm a reakcióimat, hogy is jött ki ez az eredmény, pedig szinte senki sem hitt benne.

  1. Petr Fiala. A fő, alapvető faktor. Elvi megalapozottságú, konfliktuskerülő stílusával nem csak egyben tartotta a koalíciót, hanem a baráti együttműködés szellemét is sikerült benne kialakítania. Tisztességével és úriemberi fellépésével tett bennünket különbbé a többieknél a nagy hangzavarban. Meggyőző volt, hogy éppen ezért jó miniszterelnök is lenne.
  2. Zbyněk Stanjura, a kampánystáb főnöke. Tavasszal és még ősszel is sokan kételkedtek benne közülünk. A kampány unalmasnak tűnt. Hiányoztak belőle az érzelmek. De Zbyněk kezdettől azt hangoztatta, hogy a célvonalnál dől majd el a verseny. Szeptemberben a kampány vége kiválóan sikerült. Nem is emlékszem ehhez hasonló finishez. Hibátlan volt.
  3. Marek Benda. Ott volt a KDU-val és a Topkával [a TOP09 nevű párt közkeletű elnevezése] létrejött koalíciós együttműködés megszületésénél. Sokan kérdeztük, miért kell beszervezni a Topkát. Ő türelmesen győzködött és végül meg is győzött minket, hogy ez az egyetlen lehetséges út a győzelemhez. Szombaton egy pillanatig izgultam is, nehogy ki legyen karikázva. Ez nagyon tisztességtelen lett volna vele szemben.

[A cseh választási rendszerben a választók pártlistákra szavazhatnak, de minden választópolgár kifejezheti a véleményét, kik számára a legszimpatikusabbak a listáról, maximum négy, úgynevezett preferenciaszavazatot is leadhat. Bekarikázhat négy, neki tetsző nevet a listáról. A választás végére így a pártlisták is átalakulnak, azok kerülnek az élére, akik a legtöbb preferenciaszavazatot kapták. A szerző tehát arra utal, félő volt, hogy Marek Benda (éppen azért, mert ragaszkodott a harmadik párt, a TOP09 bevételéhez a koalícióba) nem kap annyi preferenciaszavazatot, hogy bejusson a képviselőházba.]

  1. Adatfeldolgozás. Soha ezelőtt az ODS nem foglalkozott annyit a felmérésekkel, mint most. Sokan kételkedtünk. A közvéleménykutatók eddig mindig tévedtek előrejelzéseikben – és most is, a Kantar például, amelynek adatait a ČT [a Cseh közszolgálati televízió] használja, ismét alábecsült minket, ellenfeleinket pedig túlbecsülte. Az IPSOS azonban, amelyikkel mi dolgoztunk, pontos adatokat szolgáltatott.
  2. A Babiš-faktor. AB [Andrej Babiš] öndicséretével, brutalitásával és populizmusával úgy alakította a kampány menetét, mintha önmagáról szóló népszavazásra készülne. Ez működött is, amíg offenzívában volt, de eredménytelenné vált, amint – saját problémáinak köszönhetően – a kampány végén kétségbeesett defenzívába szorult.
  3. A fiatalok. A kampány egész ideje alatt találkoztam velük. Mindenhol. Ez hatalmas változás volt az előző évekhez képest. Energiát adtak. A szívüket tették bele. Szombaton sugárzottak az örömtől, és potyogtak a könnyeik.
  4. A szerencse. Csak a felkészülteknek jár. Kevés hiányzott, hogy néhány párt átlépje az 5 százalékos küszöböt, és akkor a győzelem keserű mellékízt kapott volna. Maradjon ez figyelmeztetés, hogy vékony a határ a kedvező és a kedvezőtlen között. A jövő sem rózsakerti séta lesz, na, de erről majd valamikor máskor.

P.S.: Ezt a szöveget reggel hétkor írtam. Nem vagyok pacsirta, sokkal inkább bagoly, így az ébredéskor nem emlékeztem egy további kulcsfontosságú faktorra. Prágára. 250 ezer szavazat volt a különbség. Mintha Ronaldo és Messi lett volna a pályán. Egyébként – ez Európában egyedülálló. A milliós főváros mindig jobboldalra szavaz. Az összes többi nagyváros a baloldalra. Bécs, Berlin, München, Párizs, sőt már Varsó és Budapest is. Prága még mindig a jó oldalon áll. Ez számomra a legnagyobb meglepetés. Remélhetőleg minél tovább megőrzi ezt. Isten (és vele mi) fizesse ezt meg Prágának.

Fordította: Mészáros Andor

A cikk eredetiben Alexandr Vondra honlapján olvasható.

Nyitókép: Megvédelek benneteket... Babiš választási plakátjának maradványa 2021-ben. NB. a letépett papír nincs eldobálva.