Nem ismerjük a pontos folyamatot, hogyan lett egy léridai vállalkozó gyermekéből kommunista. Pablo Rivadulla Duró, vagyis művésznevén Pablo Hasél 2021. augusztus 8-án tölti be 33. évét. Apja Ignacio Rivadulla rovar- és rágcsálóirtó kisvállalkozó Léridában. 2007 és 2010 között a városi focicsapatnál elnökösködött, azt eladósította, és ezért el is ítélték. Nagyapja, Andrés Rivadulla Buira 1944-ben, tehát polgárháború (1936­–1939) után, már Francisco Franco diktatúrája (1939–­1975) idején a nemzeti hadsereg hadnagyaként harcolt a Pireneusok hegyeibe menekült köztársasági partizánok ellen. Édesanyjáról, Marina Gracia Granról annyi tudunk, hogy hat testvére közül Merce, az egykor befolyásos Spanyol Kommunista párt (SKP) maradékát tömörítő Egyesült Baloldal képviselőnője nagy hatással van unokaöcsére. Ez utóbbi szervezet egyébként egyesült a radikális baloldalt tömörítő, Együtt Képesek Vagyunk Rá (Unidas Podemos) nevű párttal, amely tagja a mostani madridi kisebbségi koalíciós kormánynak.

Hasél olvasta az arab irodalmat is, így talált rá a művésznevére, bár az arab hős teljes nevét már nem tudja felidézni. Mint mondja, dalainak alapvetően három témája van: a társadalom-, a „rendszer”-kritika, a személyes élete és minden olyasmi, amin nevetni vagy gúnyolódni lehet. Szerzeményeit a hiphopportálokra és a YouTube-ra tölti fel. Baloldali énekes-dalszerzők, a spanyol Joaquín Sabina és a kubai Silvio Rodríguez hatott rá.

Először 2011 októberében vették őrizetbe Léridában, azóta többször is meggyűlt a baja a hatóságokkal. 2014-ben jogerősen elítélték, mert éltette a terrorizmust és több terrorista szervezetet (a kommunista GRAPO-t, az egykori Baszk ETA-t és német Vörös Hadsereg Frakciót, a katalán Terra Lluirét), illetve rágalmazta I. János Károly királyt és az állami szerveket. A törvényszék azonban felfüggesztette az ítéletet. Mostanra azonban a hatóságok megelégelték a 64 Twitter-üzenetet, amelyben a rapfaragó gyalázza a királyságot és a királyt.

Alighogy 2021. február 12-én elrendelték letartóztatását, újabb durva királykáromló videofelvételt tett közzé. Most nem a „nyugalmazott” I. János Károlyt, hanem a fiát, VI. Fülöp királyt gyalázta „köztársasági kiáltásában”: „Hé, zsarnok, rühellem az elnyomó királyságot, a kukából keressen magának kaját a családod!”, „Járja át a félelem a palotád”. Mint mondta, nyilván „Franco fiai” ítélték el, mert „megmondta a frankót”.  „A béna csendőrség csak nyomoz, azt mondom, amit Corinna is: lenyakazni!” Ezzel János Károly nagy botrányt keverő dán-német arisztokrata szeretőjére utalt. Hasél az „igazságtalan és megalázó ítéletet” nem fogadta le, és ezért „nem ment önként a börtönbe”. „De a félelem sose lesz az ő tömlöce”, és mikrofonjával „továbbra is résen lesz”. Fájlalja, hogy „hiányzik a szolidaritás, amely megakadályozza az ilyen támadásokat szabadságjogaink ellen”.

Már öt olasz anarchistát is őrizetbe vettek a katalán hatóságok Barcelonában. Mindannyian részt vettek a Hasél börtönbe zárása miatt szervezett barcelonai tiltakozásokban. A békésen induló tüntetések legtöbbször zavargásokba torkolltak, a rendzavarók tizenegy napja rongálják a katalán fővárost.

A katalán autonóm rendőrség, a Mossos d'Esquadra mindebben magára maradt: Pere Aragonés, az ideiglenes elnök pártjával, a Katalán Radikális Baloldallal együtt bírálta őket az oszlatások közben elkövetett hibáikért. Ráadásul csak hat nappal a zavargások kezdete után ítélte el a résztvevők tetteit. Sőt Meritxell Budó, a katalán kormányzat szóvivőnője a zavargások kezdetén még védelmébe is vette Hasélt, sőt Pablo Echenique, a Podemos alsóházi szóvivője 17-én, szerdán még biztatta is „az antifasiszta tüntetőket”. A Mossos hibáinak egyike a harmadik napon történt, amikor az egyik, azóta már azonosított autonóm rendőr hablövedékkel szemen találta az egyik vétlen tiltakozót. Őt a barátnője hívta, és mint kiderült, palackot hajított a rendőrökre.

Témáról lásd a szerző Mielőtt Spanyolország szétesnék című írását lapunk 2021. 5. számában.