Szétesett a hárompárti német kormánykoalíció. Ebben a mondatban benne is van a széthullás egyik legfontosabb oka. 2021-ben ugyanis – az ötvenes évek óta először – három pártra volt szükség, hogy kormány alakulhasson Németországban: a szociáldemokrata SPD-re, a Zöldekre és a liberális FDP-re. Ugyan az SPD-nek és a kereszténydemokrata CDU/CSU-nak is meg lett volna együtt a többsége, de

a két hagyományos nagy néppárt koalíciójából, amely 2013 óta vezette az országot, 2021-re már mindenkinek elege volt.

A döntést tehát, hogy hárompárti koalícióra lesz szükség, a német szavazók hozták meg. Demokratikus módon, szabályos választási folyamat végén, külső hatalmak beavatkozása nélkül. Legkésőbb ekkor kiderült: vége az 1949 utáni kényelmes német politikai éveknek, amikor a két nagy párt a két kicsivel – a Zöldekkel vagy az FDP-vel – együtt kormányoznak. Vagy, mint Angela Merkel alatt tizenkét évig, együtt. A német pártrendszer a baloldali Die Linke, majd az AfD megjelenésével fragmentáltabb, sokszínűbb lett, követve a német társadalom sokszínűsödését, a hagyományos szavazói bázisok – munkások itt, templomba járó középosztály ott – megszűnését. Ennek a strukturális folyamatnak nem a két néppárt volt az eredője, hanem sokkal inkább az elszenvedője.

2021 óta a hárompárti koalíció természetesen sok hibát elkövetett, például az atomenergiából való kilépés erőltetését. Sikerei is voltak: a legtöbb ország örülne, ha áramtermelésének több mint hatvan százalékát megújulókból állítaná elő. Ezen túlmenően Németország újra elkezdett érdemi mértékben a védelmére költeni, és Ukrajna második legnagyobb pénzügyi támogatójává vált. A kudarc fő oka a gazdaság kitartóan gyenge teljesítménye volt: Németország gazdasága 2019–2024 között nem növekedett, míg Franciaország gazdasága 3,7 százalékkal, Amerikáé majdnem 11 százalékkal nőtt. A gazdaságukra, különösen az exportjukra joggal büszke németek számára a versenytársakkal szembeni hátrány különösen fájó. Az infláció ugyan a maga 5, illetve 6 százalékával európai összehasonlításban nem volt magas 2022–2023-ban, de a német szavazók nem a többi európai országhoz hasonlították a helyzetüket a jelek szerint.

A háború miatt szükségessé vált védelmi kiadások növelése és a zöld energiafordulat finanszírozása azért vált egyre nehezebbé, mert az FDP nem egyezett bele adóemelésekbe, de abba sem, hogy a finanszírozási hiányokat nagy mértékű új adósság felvételével „oldja meg” a kormány, ahogy ezt a Zöldek és az SPD szerette volna. Éppen ezen a kérdésen és az új, 2025-ös költségvetésen bukott meg a kormány.

A gazdaság gyenge teljesítőképessége a három kormánypárt népszerűségére is kihatással volt. Mivel Németországban – föderális jellege miatt – állandóan választási kampány van, mert a tizenhat tartomány közül valamelyikben majdnem mindig küszöbön áll egy szavazás, a visszajelzések gyorsan és egyértelműen érkeztek: a CDU és az AfD erősödött, az SPD viszont tizenöt, a Zöldek 10 százaléknál táborozott le, míg a liberálisokat jó ideje már az ötszázalékos parlamenti küszöb alatt mérik. Nem csoda, ha most végre behúzták a vészféket a kormánypártok. A következő hónapokban új szövetségi választás vár Németországra.

Ugyanakkor a mostani felmérések alapján a következő kormány hasonlóan kacifántosan fog kinézni. A CDU/CSU mindenképpen nyerni fog, de a jelenlegi 32–34 százalékos támogatottsága nem lesz elegendő ahhoz, hogy Friedrich Merz, a CDU listavezetője kancellárként ütőképes kormányt alakítson. Ha be is kerül, a hagyományos partner, a liberális FDP mandátumai nem lesznek elegendőek a kormánytöbbséghez. Az AfD-vel a kereszténydemokraták nem fognak koalícióra lépni, amíg az – hadat üzenve a józan észnek, a biológiának és a fizikának - megkérdőjelezi Németország EU-s tagságát és az ember okozta klímaváltozást. Maradnak még a Zöldek, akik azonban ideológiailag messze esnek a CDU-tól (és főleg bajor testvérpártjától, a CSU-tól), és a szocdemek, akikkel – mint írtuk – újra létrejönne az a nagykoalíció, amely alatt a két nagy párt meggyengült és az AfD megerősödött. Ráadásul pár hónapja a baloldalon is létrejött egy AfD-hez hasonló populista, „békepárti”, rendszerellenes párt, a BSW (Bündnis Sahra Wagenknecht – Vernunft und Gerechtigkeit, azaz Sahra Wagenknecht Szövetség – Ész és Igazság), amit az ex-kommunista hölgy, Sahra Wagenknecht vezet, aki tévéstúdiókban ugyan ragyogóan reprezentál, de húsz év parlamenti képviselői munka alatt még egyetlen politikai problémát sem oldott meg, mivel állandóan ellenzékben volt, ahol láthatóan jól érezte magát.

A kormánykoalíció népszerűtlensége, illetve várható leválasztása ugyanakkor szépen illeszkedik egy világszerte megfigyelhető új trendbe, amire a történelemben még soha nem volt példa. Ahogy arra a Financial Times elsőként rámutatott, idén minden választáson gyengébben szerepeltek a hatalmon lévő pártok/elnökjelöltek, mint négy évvel korábban, ami majdnem minden esetben ahhoz vezetett, hogy aki idén hatalmon lévő kormányként megmérettette magát, megbukott. Amerika, Japán, Nagy-Britannia, Franciaország – a sor várhatóan jövőre folytatódik Csehországban, Kanadában, és minden bizonnyal Németországban.

Ilyen ellenszélben és türelmetlen választói légkörben feltehetően egy sokkal stabilabb, homogénebb német kormány sem teljesített volna sokkal jobban – fel van tehát adva a lecke Merznek és a CDU-nak. Csodákat ne várjunk.