Mi történt? A gabonaügy nemzetköziesítése
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember 19-én az ENSZ-közgyűlésen erős szavakkal, bár egyértelmű megnevezés nélkül vádolta meg ezeket az országokat azzal, hogy orosz érdekeket szolgálnak döntésükkel („Egyesek Európában, néhány európai barátunk megjátssza a szolidaritást a politikai színpadon, thrillert csinálva a gabonából. Miközben saját szerepüket látszanak játszani, valójában egy moszkvai szereplőnek készítik elő a terepet.”).
Másnap Andrzej Duda lengyel elnök a Bloombergnek adott interjújában visszafogottan reagált, hangsúlyozva, hogy Lengyelország stratégiai érdekei változatlanok ebben a háborúban. A lengyel kormány viszont határozottabban lépett fel, a diplomáciában szokásos eszközök egyik legenyhébb formáját alkalmazva behívatta a külügyminisztériumba Ukrajna varsói nagykövetét, ahol nem Zbigniew Rau miniszter, hanem csupán Paweł Jabłoński államtitkár fogadta. A miniszterhelyettes tolmácsolta a lengyel fél határozott tiltakozását Zelenszkijnek az ENSZ Közgyűlésén elhangzott megfogalmazásai ellen, miszerint egyes uniós országok szolidaritást színlelnek, miközben közvetve Oroszországot támogatják. Hangsúlyozta azt is, hogy ez a tézis nemhogy hamis, de indokolatlan is, mivel Lengyelország a háború első napjától támogatja Ukrajnát.
Ugyanekkor Mateusz Morawiecki miniszterelnök bejelentette, hogy a megkötött szerződésekben foglaltakon felül nem szállítanak több fegyvert Ukrajnába. Az ukrán kormány pedig panaszt nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) a tilalmat fenntartó államokkal szemben, illetve megfenyegette Varsót, hogy Ukrajna a közeljövőben embargót vet ki a lengyel hagymára, paradicsomra, káposztára és almára. Ez utóbbit aztán Tarasz Kacska ukrán mezőgazdasági miniszter szeptember 20-án a lengyel RMF 24 rádió műsorában annyival finomította, hogy szerinte az ukrán embargó bevezetése az utolsó lehetséges pont az „akciótervükben”, és arra számít, hogy nem kerül rá sor. Biztosította a lengyel hallgatóságot arról, hogy Ukrajna tervének első pontja a Lengyelországgal való megegyezés.
Robert Telus lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter ezzel kapcsolatban a sajtónak elmondta, hogy Lengyelország is a megegyezésre törekszik, és szó sincs arról, hogy gátolná az ukrán gabonafélék más piacokra jutását, sőt szolidaritási folyosó nyitásáról beszélt. Telus a tárgyalásoknak két feltételt szabott: egyrészt Ukrajna vonja vissza a WTO-hoz benyújtott panaszát, másrészt fogadja el, hogy a lengyel piacon továbbra sem engedélyezik az ukrán gabona értékesítését. Ne felejtsük el, hogy az EU mezőgazdaságért felelős biztosa, Janusz Wojciechowski történetesen éppen lengyel, aki hangsúlyozta, hogy a Bizottság jelentős tranzittámogatást nyújt az ukrán gabona szállítására.
Az ügy kipattanása után Gitanas Nausėda litván államfő a lengyel–ukrán vita azonnali lezárására szólított fel, erről beszélt Andrzej Duda és Volodimir Zelenszij ukrán elnökkel is. Arvydas Anušauskas honvédelmi miniszter szerint pedig Morawiecki szavait kiragadták a szövegkörnyezetből, és szó sincs arról, hogy valamiféle fordulat állt volna be a lengyel stratégiában.
Miért történt? Hiba az ukrán diplomáciai gépezetben
Mielőtt a miértekre keresnénk a választ, néhány dolgot érdemes leszögezni.
Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária a 2022 végétől bevezetett tilalomnak megfelelően eddig sem engedte meg, hogy az ukrán gabonaféléket a piacukon értékesítsék. A tranzitot viszont egyik állam sem akadályozta, így az ukrán gabonaexport mintegy hatvan százalékát ezen az öt országon keresztül juttatták el a világpiacra.
A tilalom az Európai Bizottság utólagos jóváhagyásával nyert jogi formát, amelyet éppen a Bizottság döntése értelmében 2023. szeptember 15-én fel kellett volna oldani. Ugyanakkor minden szereplő számára teljesen világos volt – a tilalommal élő országok vezetői többször hangsúlyozták –, hogy a megjelölt dátumot követően sem fogják beengedni a saját piacukra az ukrán gabonát.
Az öt ország érvei teljes mértékben ismertek voltak mind a Bizottság, mind az ukrán politikai és gazdasági vezetés előtt. Az ukrán gabona olcsóbb az érintett országokban termeltnél. Amennyiben beengedik az ukrán gabonát, destabilizálódik a piacuk, a saját termésüket nem tudják értékesíteni, nincs elegendő tárolókapacitásuk, és végső soron a helyi gazdák elégedetlenségével is szembe kellene nézniük.
Összességében tehát világos, hogy az ukrán vezetés most olyan ügyön háborodott fel, amely lényegében közel egy éve létező valóság. Nem történt semmi változás a Kijev által támadott országok politikájában.
Miért a heves ukrán reakció? Mire számítottak, amikor a WTO-hoz fordultak panasszal?
Ukrajna több mint másfél éve háborúban áll Oroszországgal. A háború rengeteg pénzbe kerül. A nemzetközi pénzügyi támogatások és fegyverszállítások ellenére az ukrán költségvetés súlyos problémákkal küzd. A háború okozta eddigi veszteségeket 600 milliárd dollárra becsülik, ami háromszorosa az ország 2021-es GDP-jének. Az export majdnem teljesen összeomlott. Ma a központi költségvetés mintegy hetven százaléka a támogató szövetségesek által nyújtott forrásokra támaszkodik. Ukrajnának ezért mindig újabb és újabb forrásokra van szüksége. Denisz Smihal miniszterelnök bejelentése szerint 2024-ig mintegy negyvenkétmilliárd dollárnyi pénzügyi támogatásra lesz szükségük a partnerektől.
Az ENSZ és Törökország közvetítésével tavaly nyáron tető alá hozott gabonaegyezményt Oroszország idén júliusban egyoldalúan felmondta, és azóta módszeresen bombázza a Fekete-tengeri ukrán kikötőket és az ukrán gabonát szállító hajókat. Ukrajnának így nemcsak más útvonalak után kell néznie, hanem olyan piacokat is kell találnia, ahol gyorsan és biztonságosan értékesíteni tudja termékeit. Teljesen világos, hogy ha a déli útvonalak nem járhatók, akkor óriási kerülővel, nagyobb költségekkel lehetne ugyanoda eljuttatni a gabonát, ahová eddig hajókkal szállították, jobb tehát eladni inkább közvetlenül a szomszédban.
Kitak Lim, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) főtitkára ünnepélyesen megindítja az ukrán gabona Fekete-tengeri szállítását 2022. szeptember 2-án. Ezt a megállapodást rúgta fel Oroszország idén júliusban
2014, de különösen 2022. február 24-e óta Ukrajna termelési struktúrája megváltozott. A korábban nagy súlyt képviselő nehézipar (vas- és acél-, valamint gépgyártás) visszaesett két okból. Egyfelől az iparág donbászi bázisa orosz megszállás alá került és/vagy megsemmisült. Másfelől a megmaradt gyárakat a háború szolgálatába állították. Helyette előtérbe került az agrárszektor. Az ukránok évek óta mondják, hogy Ukrajna hatalmas feketeföld-potenciáljával „Európa magtárának” számít. Ugyanakkor, ha az adatokra tekintünk, láthatjuk, hogy 2021-hez viszonyítva 2022-ben a gabona és a napraforgóolaj exportja is visszaesett, egyedül a kukoricából származó bevétel nőtt minimálisan. Érthető, hogy növelni szeretnék az agrárexportot.
A kijevi diplomácia bő másfél éve „háborús üzemmódban” működik. A fő célja – teljesen érthető módon –, hogy minél több külső forrást találjon a háború finanszírozására és a hátország életének fenntartására. Még abban sincs semmi kivetnivaló, hogy gyakran a diplomáciában megszokottnál keményebben lépnek fel, agresszívabb stílusban kommunikálnak. Ugyanakkor, úgy tűnik, most „elfelejtették”, hogy olyan országgal szemben léptek fel indokolatlanul keményen, amely a háború első napjától feltétel nélküli támogatójuk. A lengyel szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy az ukrán agrárlobbi is hatással lehet Kijev diplomáciai manővereire. Ez azonban önmagában nem magyarázhatja az ilyen barátságtalan lépéseket.
A katowicei Spodek Aréna Ukrajna melletti szolidaritási kivilágítása 2022 márciusában
Lengyelország a választási kampány kellős közepén tart. Nehéz megítélni kívülről, hogy az ukrán politikai vezetés mérlegelte-e, hogy kinek segít vagy éppen árt ezzel a lépésével. Néhány nappal az események után még nem látjuk, hogy a lengyel szavazók hogyan reagáltak. Most úgy tűnik, hogy Lengyelország bepanaszolása egy nemzetközi szervnél nem segít a vezető kormánypártnak, hiszen azt a benyomást kelti, hogy a feltétel nélküli támogatás ellenére nevetségessé vált volna országuk. Ellenben jól jöhet az ügy az olyan politikai pártoknak (például Szabadság és Függetlenség Konföderáció), amelyek elvi alapon nem támogatják az ukránok harcát és a menekültek befogadását. Jelenleg úgy tűnik, hogy Kijev nem gondolhatta át ebből a szempontból e lépését.
Vége a lengyel–ukrán jó viszonynak, vagy csupán átmeneti feszültség támadt?
Induljunk ki abból, hogy mi a lengyel kormány kül- és biztonságpolitikájának alapja és célja, illetve azt milyen módon igyekszik megvalósítani.
Az elmúlt három évtizedben a hatalmon lévő lengyel politikai erők nem kérdőjelezték meg azt a tézist, hogy Lengyelország függetlenségének, szuverenitásának és biztonságának mértéke szoros összefüggésben van az orosz imperialista törekvésekkel. Amikor e törekvések erősebbek, akkor a lengyel állam veszélyérzete nő. Éppen ezért Ukrajna (és egyébként Belarusz is) területe fontos biztonságpolitikai zóna a lengyel külpolitikai gondolkodásban: Lengyelországnak annál jobb, minél erősebbek és minél függetlenebbek (Moszkvától) ezek az államok. Ezért támogatja Lengyelország az ukránok harcát feltétel nélkül. Ez a stratégiai szint.
Ezen túlmenően természetesen létezik taktikai szint is, amelyen a kormányzat az aktuális kihívásokra adhat a stratégiával látszólag ellentétes választ is. A lengyel–ukrán viszonyban számos ilyen taktikai lépést láthattunk az elmúlt három évtizedben. Ha csak a jelenlegi lengyel kormányzat politikáját nézzük, akkor 2015–2016 táján már tapasztalhattuk, hogy belpolitikai okokból és kényszerekből (a szavazóbázis nyomására) képesek fellépni az ukrán politikával szemben (akkor a lengyel történelmi sérelmek kerültek napirendre). Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ezek a taktikai „szembefordulások” nem döntik le a stratégia pilléreit. Ahogy nem érintik azt a mostani a viták sem.
Egyrészt a WTO nem bíróság, a benyújtott panasz jogilag nem érinti Lengyelországot (és a többi érintettet sem) hátrányosan. Az ügy kivizsgálása évekig eltarthat, legrosszabb esetben kötelezettségszegési eljárást kezdeményezhetnek majd a tilalommal élő országokkal szemben, ha addig Kijev nem vonná vissza a beadványát. Ám ilyen eljárásra igen kicsi az esély. A lengyel termékekre (hagymára, paradicsomra, káposztára és almára) válaszként belengetett ukrán embargó pedig még kevésbé valós veszély a lengyel gazdaságra, mivel az ukrán törvények szerint ilyen lépést Kijev nem tehet meg egy másik WTO-tagállammal szemben (Oroszországgal szemben megtették, de ahhoz törvényt kellett módosítaniuk). Ugyanakkor az ukrán nyilatkozatokból úgy tűnik ki, hogy nem gondolják az embargót olyan komolyan.
Másrészt a lengyel lépések sem olyan durvák, ami miatt a jó lengyel–ukrán kapcsolatok végéről kellene beszélnünk. Zelenszkij ENSZ-beszédével egy időben tanácskozott az ötvennégy államot tömörítő, úgynevezett Ramstein-csoport a ramsteini légibázison. A megbeszélésen Lloyd Austin, a Pentagon főnöke arra is rámutatott, hogy az elmúlt hónapokban Lengyelország további aknamentesítési felszerelést, valamint több mint száz páncélozott személyszállító járművet és több tízezer lőszert biztosított Ukrajnának. A lengyel fegyverszállítások leállítása ugyan vészjóslóan hangzik ukrán szempontból, de ez olyan szállításokra vonatkozik, amelyekről még nem született megállapodás. A lengyel kormány megerősítette, hogy a megkötött szerződéseit teljesíti. Valójában minden további fegyverszállítás attól függ, hogy Lengyelország milyen gyorsan tudja korszerűsíteni és növelni saját haderejét. Ezzel párhuzamosan szabadulhatnak fel olyan eszközök, amelyeket majd a jövőben esetleg átadhatnak az ukránoknak.
Egils Levits lett, Andrzej Duda lengyel, Volodimir Zelenszkij ukrán, Gitanas Nausėda litván és Alar Karis észt elnök a 2022. április 13-i szolidaritási látogatáson, Kijevben
Végül pedig Ukrajnának sem lehet stratégiai célja felmondani a lengyel szövetséget. Sőt, ki lehet jelenteni, hogy az ukrán politikai elit és feltehetően az ukrán társadalom jelentős része nincs tisztában azzal, hogy milyen sokat tehetnének még e kapcsolat javításáért egy-egy szimbolikus gesztussal: például egy nyilvános bocsánatkéréssel az 1943-ban a lengyelek ellen elkövetett népirtásért vagy az ukrán területen lévő első és második világháborús lengyel sírok feltárásának engedélyezésével.
Az ukrán politika azonban nem ismeri fel ezeket a lehetőségeket, hanem, mint látjuk – hibát elkövetve – politikai ügyet kreált egy alapvetően gazdasági jellegű feszültségből. Lengyel és ukrán szakértők egyetértenek abban, hogy a gabonaügyet nem lett volna szabad sem az ENSZ-közgyűlés, sem a WTO elé vinni, Kijevnek lehetősége lett volna az EU-val kötött társulási megállapodásban foglaltak szerint egyeztető bizottság összehívására, de még inkább lehetősége lett volna a meglévő lengyel–ukrán csatornákon kifejezni tiltakozását.
Vélhetően a felek saját stratégiai érdeküknek megfelelően viszonylag gyorsan rendezni fogják egymás között ezt a vitát. Ha az a lengyelországi választásokat követően is napirenden maradna, akkor beszélhetünk fordulatról a lengyel–ukrán viszonyban.
A szerző történész, az NKE Közép-Európa Kutatóintézetének főmunkatársa
