Az egyik fő téma az volt, hogyan lehet tovább mélyíteni a két ország egyre szorosabb kapcsolatát. Ennek érdekében számtalan megállapodást írtak alá, amelyek az energia, az ipar, a mezőgazdaság és a védelmi együttműködés területére terjedtek ki. Emellett a felek a legmagasabb szinten újraegyeztették stratégiai érdekeiket a változó nemzetközi környezetben.

A csúcstalálkozó világos üzenetet küldött a nyugati világnak: Kína és Oroszország stratégiai együttműködése a Nyugat előtt álló legnagyobb kihívás.

Ennek jelentőségét a Nyugat hosszú ideig alábecsülte, mert az évszázados orosz–kínai viszony erős hullámzást mutatott, a katonai szövetségtől a nyílt háborúskodásig sok mindent magában foglalt. A többségi érvelés szerint ezért a két állam között legjobb esetben is csak „érdekházasság” áll fenn, amely a külső tényezők változásával bármikor megrepedhet, sőt megrepeszthető: a két ország határa elég hosszú és vitatott.

 

Az orosz–ukrán háború 2022. február 24-én történt totálissá válása volt a legfontosabb próba a két nagyhatalom „határok nélkülinek” titulált kapcsolata számára. A nyugati világ aggodalommal figyelte, hogy Kína segíti-e Oroszországot a háborúban. Bár Kína hivatalosan semleges maradt, ez a semlegesség Oroszországnak kedvezett, és a támogatás lehetősége továbbra is fennáll. A Kínával szembeni nyugati szankciós fenyegetések vagy a nyugati piacokhoz való hozzáférés ígérete sem tudta érdemben megrontani a viszonyt. Ennek egyik oka a közös fenyegetettség érzése.

Mindkét ország politikai vezetésének meggyőződése, hogy az USA feltett szándéka hazájuk felemelkedését megakadályozni katonai szövetségi rendszerei révén.

Fontos tényező a kapacitások kiegyensúlyozásának kérdése. Oroszország a Szovjetunió atomarzenálját örökölve globális katonai nagyhatalom maradt, így védernyőt tud nyújtani Kínának, amíg az ki nem fejleszti saját kapacitásait. Kína gazdasági szuperhatalomként pedig pótolja az orosz gazdaság hiányosságait. A kínai és az orosz képességek így együtt már kiegyensúlyozzák az Egyesült Államok kapacitásait. Gazdasági értelemben egymás komplementere a két állam. Peking szemében Oroszország a nyersanyagok széles tárházával rendelkezik, biztosítani tudja kulcsfontosságú termékeinek a nyugati országok által ellenőrizhetetlen forrását. Moszkva viszont Kínával ellensúlyozza az európai piacoktól való túlzott függőségét a technológia és fejlett iparcikkek tekintetében.

Geopolitikai szempontból Oroszország és Kína egymás hátát védik. Miután az 1969-es kínai–szovjet határkonfliktust követően Kína és az Egyesült Államok együttműködése kibontakozott, a Szovjetunió katonai kapacitásait és figyelmét megosztotta, hogy egyszerre kellett Európára és Kelet-Ázsiára figyelnie. A mostani orosz–kínai együttműködés ezt a geopolitikai nyomást enyhíti, és

lehetővé teheti azt, hogy mindkét ország érvényesítse érdekeit saját régiójában: Oroszország Kelet-Európában, Kína pedig az indo-csendes-óceáni térségben.

A két ország társadalmi-politikai rendszere szemben áll az USA domináns értékeivel és politikai rendszerével. A 2010-es évektől mindketten egyre gyakrabban hangoztatják: új típusú nemzetközi rend szükséges, amihez a „globális dél” támogatását is igyekeznek megszerezni. Ez tükröződik abban, hogy az orosz–ukrán háború ellenére is nagy érdeklődés mutatkozik a BRICS-csoport bővítése iránt: Egyiptom, Etiópia, Irán és az Egyesült Arab Emírségek csatlakozott a kormányközi szervezethez 2024 elején.

Természetesen vannak tényezők, amelyek gyengítik az együttműködést. Idetartozik az orosz félelem a növekvő kínai befolyástól, vagy Peking igyekezete, hogy elkerülje a túlzott függőséget az orosz nyersanyagoktól.

Az USA számos alkalommal kifejtette, hogy hosszú távon Kína a valódi kihívója, nem Oroszország. Peking nem bízik abban, hogy az USA, ha megtörné Oroszországot, ne fordulna utána Kína ellen. Valójában Kína még egy meggyengült Oroszországgal is erősebb, mint nélküle.

Államfői teázás május 16-án

 

A 2010-es évektől kezdve megromló amerikai–kínai viszony és az Ukrajna elleni háború miatt végleg elhidegült amerikai–orosz kapcsolatok következtében a kínai–orosz kapcsolatok elmélyültek. A hetvenes években kialakult Washington–Moszkva–Peking hatalmi háromszögben, melyben akkor az Egyesült Államok Henry Kissinger kifejezésével a „nevető harmadik” szerepét játszotta, Kína mintha átvette volna ezt a szerepet, mert jelenleg mindkét nagyhatalommal jobb kapcsolatot ápol, mint azok egymással.  Az új hidegháborús korszak nemigen kecsegtet szép reményekkel.

 

A szerző történész, az NKE John Lukacs Intézetének munkatársa

 

Nyitókép: Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin Pekingben május 16-án