A görög mondavilágban Kréta szigetén élt a Minótaurosz, Ithakán Odüsszeusz, a Kígyó-szigeten viszont Akhilleusznak, a mürmidónok királyának, a trójai háború legendás – talán az egész ókori görögség legnagyobb és legismertebb – hősének a szelleme. Fehér szikláiról Fehér-szigetnek, Leukénak hívták a görögök és később Albának a rómaiak. Homérosz Odüsszeiája szerint ott emeltek Akhilleusznak halomsírt, „hol a part belenyúlik a sík Hellészpontoszba” (mai nevén a Dardanellákba), ám a milétoszi Arktinosz Aithiopisz című elveszett eposzának fennmaradt összefoglalása úgy tudja, hogy édesanyja, Thetisz tengeri nimfa a halotti máglyáról elragadta Akhilleusz és Patroklosz testét, és az Élüszionba, az örök életet nyert hősök honába vitte. A görög képzeletben ez a térség a halandók szférájának, az ember által beutazható világnak a szélén helyezkedett el. Későbbi ógörög szerzők – talán, hogy közelebb hozhassák – a görög világon belüli Pontosz Euxinosznak (Fekete-tenger) az Isztrosz (latinul Ister, vagyis a Duna) deltájához közel eső Leuké szigetével azonosították.
Lükomedész: Akhilleusz (Krisztus után 240), Louvre, Párizs
Azt, hogy ez lett a hős szellemének otthona, Euripidész is elmondatja Thetisszel az Andromakhéban, de a római fölrajztudós, Pomponius Mela is megerősíti. Sőt, Dionüsziosz Perihégétész a maga földrajzában az ott élő fehér vadállatoknak és kígyóknak tulajdonította a sziget nevét, és elbeszéli, hogy
ott lakik Akhilleusz és más hősök szelleme, így jutalmazta Jupiter azokat, akik hősi erényükkel örökkévaló becsületet szereztek maguknak.
Philosztratosz Hőstörténetében azonban azt is olvassuk, hogy Akhilleusz síron túli nászban élt a szigeten nem mással, mint a nagy háborút kiváltó szép Helenével – ezt a hagyományt egyébként Euripidész Helenéje is megerősíti. A Krisztus utáni II. századi író azt is elbeszéli, hogy már régen – minden bizonnyal a Krisztus előtti VI. században – templomot építettek rajta Akhilleusznak, aki gyakran megjelent az odalátogató hajósok álmában. Az emberek áldozati állatokat hoztak a szigetre, hogy felajánlják a hősnek, vagy szabadon engedjék majdani áldozók javára, akik cserébe drágaköveket, ékszereket és pénzt hagytak a templomban. A hajósok megpihenhettek a szigeten, ám tilos volt ott aludniuk,
nehogy meglássák a halhatatlanná lett pár szerelmeskedését, iszogatását és dalolását.
Akhilleusz-szobor talapzata Leukéról, a Kígyó-szigetről, Régészeti Múzeum, Odessza
A szigetet, ahol az Akhilleusz-kultusznak még a Krisztus utáni utáni II. századból is fennmaradtak nyomai, előbb a Római, a Bizánci, majd a XV. században az Oszmán Birodalom foglalta el – ekkor kapta a Kígyó-sziget (Fidonisi) nevet is. A XVIII–XIX. századi orosz–török háborúk idején hol ide, hol oda csatolták. Az 1856-os párizsi békeszerződést kiegészítő 1857-es jegyzőkönyv rögzítette, hogy a Kígyó-sziget a Duna-deltát birtokló államhoz, tehát az Oszmán Birodalomhoz tartozik, amely vállalta, hogy a szigeten világítótornyot állít fel az arra hajózók segítésére. A világítótorony az 1823-ban felfedezett templomromok fölé, azok építőanyagként való felhasználásával épült meg.
A Kígyó-szigeti világítótorony (német rézkarc, 1896)
A versailles-i békeszerződés nyomán Románia kapta meg a szigetet, és 1922-ben újjáépítette a világítótornyot. A második világháborúban a szovjetek és a románok már ellenfelek voltak. A szovjet légi és tengeri erők 1942-től támadták a szigetet, de a románok a légvédelemnek és a sziget körül telepített aknamezőnek köszönhetően hosszú időn keresztül kitartottak. Megsemmisítettek két tengeralattjárót, és súlyosan megsérült a Vorosilov cirkáló, amelyet a szovjetek hónapok alatt tudtak csak megjavítani, és ezután a szevasztopoli kikötőben állomásoztatták. A román helyőrség 1944 augusztusában hagyta el a szigetet, amely szovjet ellenőrzés alá került.
A Kígyó-sziget a Fekete-tengerben
Moszkva a román tiltakozás ellenére megtartotta a szigetet, radarokat és navigációs jelzőbójákat telepített. A két ország 1948-ban jegyzőkönyvet írt alá a Románia és a Szovjetunió közötti államhatár vonalának meghatározásáról. Ez az 1947-es párizsi békeszerződésre hivatkozott ugyan, ám annak rendelkezéseivel ellentétben azt állapította meg, hogy a Fekete-tengerben a Duna-deltától keletre fekvő Kígyó-sziget a Szovjetunió része.
Amikor a Szovjetunió 1991-ben felbomlott, a sziget Kijev fennhatósága alá került (a neve változatlan maradt, csak immár ukránra fordítva: Zmijinij).
Kijev kiépítette az infrastruktúrát: mólót, helikopter-leszállópályát, tengeri kutatóállomást, és kinőtt a földből egy Bile nevű „falu” is. Azért az idézőjel, mert a sziget alapterülete mindössze 0,2 négyzetkilométer – összehasonlításképpen: Budapesten a Margit-sziget ötször akkora, egy négyzetkilométer. Alakja keresztre hasonlít, a légszélesebb pontokon a hosszúsága nem egészen 700 méter, szélessége pedig nem egészen 600 méter, tengerszint feletti legmagasabb pontja 41 méter. 2012-ben körülbelül harmincan lakták. Harminchét és fél kilométerre fekszik a Duna deltájától, és százhúsz kilométerre Odesszától.
1997-ben Románia és Ukrajna aláírta a jószomszédi kapcsolatokról és együttműködésről szóló szerződést – leánykori nevén alapszerződést –, és utána a felek tárgyalásokat kezdtek a Fekete-tengeri területek elhatárolásáról, közelebbről a Kígyó-sziget hovatartozásának eldöntéséről. Ám huszonnégy tárgyalási forduló sem vezetett eredményre, miközben Ukrajna olaj- és gázlelőhelyet fedezett fel a szigettől negyven kilométerre fekvő talapzaton. 2004-ben Románia a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult. Az ukránok ezután létesítették a szigeten az előbb említett „falut”. A román fél azt állította, hogy a Kígyó-sziget nem sziget, hanem szikla, nem képes emberi életet fenntartani, nem alkalmas önálló gazdasági tevékenységre, és ezért nem képez saját kizárólagos gazdasági övezetet vagy kontinentális talapzatot. A bíróság 2009-ben meghozott ítéletében hivatkozva arra, hogy sem az 1958-as, sem az 1982-es tengerjogi egyezmény nem rendelkezik a szemben lévő vagy szomszédos államok kontinentális talapzatának elhatárolásáról, a szigetet Ukrajnának ítélte, ám a kontinentális talapzatra vonatkozó román igényeknek nagyobb részben helyt adott, a sziget körüli kontinentális talapzat hetvenkilenc százalékát (9700 négyzetkilométert) Romániának ítélte, amely az érintett tengerfenék megszerzésével jelentős földgáz- és kőolajkészlethez jutott.
Amikor 2022. február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát, mindjárt az első nap hozzáfogott a Kígyó-sziget elfoglalásához is, az akcióban az oroszok zászlóshajója, a Moszkva cirkáló, az Essen Tengernagy fregatt és a Vaszilij Bikov korvett vett részt. A világhálóra kikerült hangfelvétel szerint az ukrán határőröket megadásra szólították fel, akik a szállóigévé vált mondattal válaszoltak: „Orosz hadihajó, húzz a f…ba.” Az akkori hírek szerint az ukrán határőrök életüket vesztették a támadás során, március közepére azonban kiderült, hogy néhányan közülük fogságba estek. A mondat vagy teljes formájában, vagy „öt szó” kifejezéssel helyettesítve világkarriert futott be, különösen mémek, fast fashion, zenei feldolgozások formájában. Április 12-én az ukrán posta bélyeget bocsájtott ki,
14-én pedig az ukránok elsüllyesztették a Moszkvát. Az eddigi csúcspont azonban minden bizonnyal az a június 30-i orosz védelmi minisztériumi bejelentés, hogy a „jó szándék jeleként” elhagyják a szigetet. Az ókori legenda szerint az odalátogatók álmában néha megjelenik Akhilleusz, minden bizonnyal most is ez történt.
A szerző a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa
Nyitókép: A Kígyó-sziget 2022. július 7-én
