Rémhírek jönnek a szabad Nyugatról: megcenzúráznak szerzőket, nézeteikért kirúgnak újságírókat, tanárokat, az egyetemek „biztonságos terébe” nem mehetnek be bizonyos nézetűek, mert sértenek! Régóta számolnak be arról, hogy a szabad gondolkodás többszázéves fellegvárait gramscista-kultúrmarxista siserahad tartja (mondják: kis kínai és orosz rásegítéssel) megszállva. Aggódva figyeljük innen a fejleményeket, ahogy korábban az 1968-as őrjöngést, még korábban a háború utáni kommunista rohamokat. És bízunk, hogy a szabad gondolkodás intézményei tartják magukat. A legutóbbi roham Roald Dahl népszerű ifjúsági író könyvei ellen indult. A jogtulajdonos kiadó ki akarta cenzúrázni a „kornak nem megfelelő” kifejezéseket a könyveiből, az „érzékenységlektorok” javaslatára például a Charlie és a csokigyár „kövér és falánk Augustus Kugeljét” „térdelni kész, sovány Ariel Kenderre” cserélni. Óriási nemzetközi felzúdulás támadt, az angol királyné is, a londoni Times szerkesztőségi cikkben is csatlakozott a tiltakozókhoz. A világszerte háromszázmillió példányban elkelt életmű tulajdonosa, a Penguin Random House végül visszakozott. A szabadság nyert. Ám tanulságosak a részletek. A vitában felszólalt Philip Pullman, egy másik népszerű ifjúsági szerző is, aki tavaly lemondott a brit Írók Társaságának elnökségéről, mert az nem állt ki a transzellenes J. K. Rowling szólásszabadsága mellett. „Nem szabad – mondta – belenyúlni Dahl szövegeibe. Gondoskodnak azok magukról. Ha eljárt felettük az idő, el kell felejteni őket. Nem klasszikus íróról van szó. A pénzéhes kiadók ne alakoskodjanak. Ha a mű nem tükrözi a kort, vesszen.” Pullman nem szíveli Dahl irályát.
Salman Rushdie is megszólalt: a könyveknek joguk van élni anélkül, hogy önkényes erkölcsi divatok alapján megtisztogatnák őket. „Roald Dahl nem volt angyal, de a cenzúra téboly.” Nyilatkozatának az ad különleges élt, hogy miután Homeini ajatollah kimondta rá a halálos ítéletet, Dahl a sajtóban nekirontott írótársának, amiért szándékosan megsértette az iszlám hitűeket, „civilizált világban erkölcsi kötelességünk bizonyos cenzúrát alkalmazni önmagunkkal szemben, hogy megőrizzük a szólászabadságot”. Márpedig a civilizált világ még akkor sem erről ismerszik meg, ha mégis sokan szeretnek cenzúrázni, nem kívánt tartalmakat átírni, meghúzogatni. „Elfojthatod a sajtót – írta Churchill –, csak éppen köszönőviszonyban sem leszel többé a valósággal.”
Nyitókép: Melchiorre Delfico karikatúrája a nápolyi cenzorról, aki Az álarcosbál megváltoztatandó szakaszait sorolja fel Giuseppe Verdinek, aki nem fogadta el a változtatásokat.
