Miután több tagállam is jelezte, hogy a túlszaporodott szürkefarkas-állomány súlyos károkat okoz az állattartó gazdaságoknak, az Európai Unió Tanácsában Írország és Spanyolország kivételével minden kormány beleegyezett az Európai Bizottság javaslatába, hogy az európai vadon élő állatok és növények védelméről szóló 1979. évi Berni Egyezmény értelmében a farkast fokozottan védett helyett védett státuszba sorolják. (Írország ellenszavazatát árnyalja, hogy szigetükről évszázadokkal ezelőtt kipusztult a farkas.)

Míg az első kategóriába tartozó állatfajokat tilos befogni vagy szándékosan elpusztítani,

a védettek vadászata, kereskedelme bizonyos korlátozások (például tilalmi időszak) mellett megengedhető.

A változtatás lehetővé teszi az EU számára, hogy az élőhelyvédelmi irányelv módosításával egy lépéssel tovább lépjen a farkasok vadászatának legalizálása felé.

Herbert Dorfmann EP-képviselő, a Néppárt agrárpolitikai vezetője jelentős áttörésről beszélt, miután a farkaspopuláció erőteljes növekedése Európa-szerte egyre nagyobb veszélyt jelent a legeltető állattartásra, a turizmusra és a vidéki közösségekre.

Egy lépéssel közelebb a farkasok vadászatának legalizálásához (képek a Pixabay-ről)

 

Örömét fejezte ki a Copa-Cogeca, a legerősebb brüsszeli mezőgazdasági lobbicsoport is, hogy „az Európai Unió intézményei meghallgatják a gazdák és a vidéken élők igényeit, annak ellenére, hogy sokszor azok részéről is nyomást gyakorolnak rájuk, akiknek gyakran nem kell szembenézniük a támadások következményeivel”.

Sabien Leemans, a WWF Európai Politikai Irodájának vezető biodiverzitás-politikai munkatársa szerint azonban ez a lépés „katasztrofális és szégyenletes jelzés Európa részéről”, kevesebb mint egy hónappal azelőtt, hogy a világ vezetői Kolumbiában összegyűlnek az ENSZ biológiai sokféleségről szóló egyezményének konferenciájára.

Hogyan kérhetünk meg más régiókat, hogy éljenek együtt tigrisekkel, oroszlánokkal vagy elefántokkal, amikor mi nem tudunk együtt élni a farkassal?

– tette fel Leemans a kérdést.

Több mint háromszáz társadalmi szervezet szerint az Európai Bizottság javaslata

„tudománytalan és politikailag motivált”. A farkasok védelmét érintő változtatásokat monitoring adatokra, s nem politikai nyomásgyakorlásra

kell alapozni.

WWF: a haszonállattartók és a nagyragadozók együttélését kellene segíteni

 

A WWF szerint az EU tagállamai inkább egyszerűbbé tették, hogy vadászható faj legyen a farkas,

ahelyett, hogy olyan megoldásokat támogatnának, amelyek elősegíthetik a haszonállattartók és a nagyragadozók együttélését,

(villanypásztor, nagytestű őrkutyák), és javítanák az ezekre rendelkezésre álló források hatékony felhasználását és elosztását. Uniós pénzből a tagállamok megtéríthetnék a gazdáknak a farkasok által okozott károkat, illetve a haszonállatok védelmére is kiírhatnának pályázatot, azonban inkább másra költik az agrártámogatási keretet.

A természetvédők szerint

a nagyragadozók éppen csak lábra kapott állománya az Unió döntése után újra összeomolhat.

Az Európai Bizottság szerint viszont a tagállamok a státusz megváltozása után is kötelesek lesznek fenntartani „a faj kedvező természetvédelmi helyzetét”. A WWF Magyarország fontosnak tartja, hogy a hazai populáció esetében nem várható a faj védettségi besorolásának változása, tehát a farkasok továbbra is fokozottan védettek lesznek Magyarországon.