Talán az 1526. augusztus 30-i mohácsi csata után a Duna mellett egészen Budáig vonuló törökök érkezésének hírére, talán azt követően, Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János trónharcának közepette rejtették el azt a gondosan becsomagolt éremkincset, amelynek felfedezéséhez egy korábbi kincs megtalálása vezetett. Az érték jelen esetben tudományos, eszmei szempontból értendő, ám az ilyen tárgyi leleteknek van pénzben kifejezhető értékük a feketepiacon is, azt azonban senki sem tudja, mik tűnnek el gyakran örökre az illegális keresők, az orgazdák és a magángyűjtők kezén.
Az újlengyeli korsó
2018-ban a Ferenczy Múzeumi Centrummal együttműködő Közösségi Régészeti Egyesület két önkéntese jelezte, hogy érméket találtak Újlengyel határában egy szántóföldön. A következő évben lehatárolták a területet, majd a civilekkel közösen mentőfeltárást végeztek, aminek során kiderült, hogy a szántás már szétbolygatta az egykori elrejtés rétegét, így szétszóródva bukkantak rá a csaknem százötven érméből álló leletre, amelyben a legkorábbi pénz 1455-ös kiadású volt. A megtalálás körülményeit gondosan dokumentálták, azonban Nagy Balázst, a Ferenczy Múzeumi Centrum régészét nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy esetleg még maradhatott érme a területen, ezért társaival 2020 vége felé visszatért egy alaposabb terepszemlére.
– Nagy szerencsénk volt, mert mint utólag kiderült, újféle technikával szántották fel a földet a korábbi kincs megtalálása óta. Mélyebben forgatták meg a talajt, így nem messze az első lelet helyétől teljesen véletlenül rábukkantunk a hétezer érmet rejtő korsóra, amelynek felső részét az eke szétroncsolta – idézi fel Nagy Balázs az újabb felfedezés izgalmait.
Egymáshoz közel elrejtett kincsekre ugyan akadnak példák, ám azok városi, mezővárosi környezetben bukkantak elő. Ma az újlengyeli határban szántóföldet látunk, azonban valószínűleg más lehetett a környezet a középkor végén – ezt egy olyan felszíni szóródási nyom is bizonyítja nem messze a kincsleletektől, amely egykori kőépületre utal. Ezt a tervek szerint roncsolásmentes módszerrel vizsgálják majd meg a régészek, hiszen nem lehetetlen, hogy egy udvarház vagy egy templom maradványa. Folyik az írásos források feldolgozása is, így már tudják, hogy egy rég eltűnt falunak része lehetett ez a terület, amelynek birtokosairól Luxemburgi Zsigmond király korából is vannak adatok. Így, mire a kincsleletet kiállítás keretében a nagyközönség elé tárják, elmesélhetővé válik a település és talán az elrejtők története is.
Kincset érő civilek
Az újlengyeli kincsleletek megtalálása az önkéntesek érdeme, akik a múzeummal együttműködve tevékenykednek Pest megyében a terepen – ezt már Rácz Tibor Ákos régész, a Közösségi Régészeti Egyesület elnöke teszi hozzá. – Korábban is volt együttműködés az önkéntesekkel, azonban programszerűen 2016-ban vette kezdetét a közös munka, amelynek köszönhetően észrevehető mértékben megnövekedett az újonnan talált régészeti leletek, illetve megismert, még ha nem is feltárt lelőhelyek száma a megyében.
Jelenleg már több mint kétszáz önkéntes csatlakozott az egyesülethez, mintegy negyedük annyira képzett, hogy önállóan is megállja a helyét a terepen: képes lelőhelyet felismerni, feltárásokon segédkezni és szakszerűen dokumentálni. Ők azok, akik folyamatosan járják szabad idejükben az ismert és potenciális régészeti lelőhelyeket, és az ott tapasztaltakat jelentik az illetékes régésznek.
– Az egyesülethez csatlakozókat kezdetben többnyire a kincskeresés izgalma motiválja. Amikor azonban eljönnek ásatásokra dolgozni, és megismerik a munka sokszínűségét, ahogyan belekóstolnak egy sír feltárásába, vagy a rajzolásba, többnyire megváltoznak. Akad, akit a saját lakókörnyezetének megismerése kezd motiválni, mások a leletfeldolgozásba vagy éppen az írott források felkutatásába szeretnek bele – avat be Rácz Tibor Ákos.
A Ferenczy Múzeumi Centrum idei tervei között szerepel az a kiállítás, amely a közösségi régészet eredményeit mutatja be a látogatóknak. A cél a program komplex megismertetése, hogy érzékelhető legyen, mi mindenben tudnak együttműködni a civilek a puszta „fémkeresőzésen” kívül. Feltártak már honfoglalás és avar kori temetőt és késő középkori házat is megelőző feltárás keretében, keresnek és dokumentálnak tatárjáráskori kincs- és menedékhelyeket – mindezek szintén megjelennek majd a járvány elmúltával megnyíló tárlaton.
A civilek bevonása a régészeti örökségvédelembe egyébként nemcsak Pest megyei jelenség. Míg korábban a hatóságok elkeseredett és hosszú távon nem túl eredményes harcot vívtak a „kincskeresőkkel” szemben, jó néhány éve megjelent már a szakma gondolkodásában az a felismerés, hogy gyümölcsözőbb lenne ezeket az embereket bevonni a legális munkába. A kincsek keresése valószínűleg kiirthatatlan vágy, a többség azonban korábban sem kirabolni akarta a lelőhelyeket, így megfelelő irányítással nagy segítséget jelenthetnek a múzeumok számára. Ráadásul gyakori terepbejárásaik során elriaszthatják a lelőhelyeket még mindig fosztogató, a múzeumi tárlók helyett a piacra többnyire fémkeresővel dolgozó rablókat is.
Sírrablók Pécelen
Hogy az utóbbira milyen nagy szükség van, azt egy Pécel külterületén található lelőhely sorsa is bizonyítja. Itt egy középkori templomot és a körülötte lévő temetőt azonosították már korábban, s a terplet többször vált fosztogatás áldozatává. Legutóbb januárban figyeltek fel újonnan ásott gödrökre, amelyekben az ott eltemetett emberek csontjait szórták szét, bizonyára értékek után kutatva. A Közösségi Régészeti Egyesület önkéntesei ugyan jelentették a sírrablásokat, azonban folyamatosan nem tudnak a helyszínen tartózkodni, hogy elriasszák a fosztogatókat, akik nem csak kegyeletsértően meggyalázzák az eltemetetteket, de tudományos szempontból megsemmisítik a középkori lelőhelyet is. A temetkezések szétdúlásával ugyanis elvesznek azok az adatok, amellyel az itt elhantolt emberek közössége megismerhető lenne.
