A legtöbb keresztény számára a politikai karrier számos erkölcsi dilemmával jár. Kétségtelen, hogy világunkat mélységesen átszövi a bűn, s ez alól a politikai szféra sem kivétel. A teremtett világ, otthonunk, a Föld azonban alapvetően jó, amit tisztelnünk és óvnunk kell, s megoldást keresni napjaink egyre égetőbb társadalmi és ökológiai válságára.

A teremtett világ megóvásához és az embertársainkról való gondoskodáshoz elengedhetetlen a stabil és szuverén állami hatalom.

Különbözőféleképpen lehet érvelni a teológia és a politika egymásra utaltsága mellett, én azonban a „politikai teológia” schmitti fogalma mellett teszem le a voksot. Eszerint a „modern államelmélet minden jellemző fogalma szekularizált teológiai fogalom”, azaz a politikai és a teológiai beszédmód között strukturális analógia figyelhető meg. Ernst-Wolfgang Böckenförde német jogtudós, alkotmánybíró pedig egyenesen azt állítja, hogy jelenlegi világunk lehetőségi feltételét maga a teológia jelenléte szolgáltatta.

A felvilágosodással fokozatosan kiterjedő szekularizáció és az egyre inkább teret nyerő természettudomány viszont azt hangsúlyozza, hogy a társadalom már túl van a vallási diskurzusokon, és a róla való beszéd „értelmetlen” (Wittgenstein, 1984). A politikai teológia fogalma viszont éppen ennek ellenkezőjéről ad bizonyosságot:

annak ellenére, hogy a teológiai tanításokban való hit megrendült, a valamiben való vallásos jellegű hit továbbra is megfigyelhető,

legyen szó éppen a népszuverenitásról, a piac láthatatlan kezéről, az emberi jogok örök érvényű elveiről vagy éppenséggel Természet Anyánkról. (Nyirkos, 2018)

Ernst-Wolfgang Böckenförde német jogtudós, alkotmánybíró (Wikipedia, grafika: Michael Otto)

 

Maradjunk meg Természet Anyánknál, és vessünk egy pillantást arra, hogy a környezetet érintő jogi ügyletek már az előző évszázad második felében is igen nagy számban fordultak elő, mostanra pedig a környezetvédelem nemcsak az egyedi esetek megoldását célozza meg, hanem globális válaszokat követel, ugyanis – ahogyan Ferenc pápa mondja a 2015-ös Laudato si’ enciklikájában – közös otthonunk válságban van. A környezetre gyakorolt káros hatások kiküszöbölését szinte minden állam alkotmányába foglalta, és már az emberi jogokra gyakorolt negatív hatásait is számos szakirodalom tárgyalja.

A teremtésvédelem azonban újfajta megközelítés, és bár a politikai teológia éppen arra mutat rá, hogy a két szféra kapcsolatban áll egymással, az egyház szerepét a környezeti válság összefüggésében sokan megkérdőjelezik. Ennek két oka is lehet. Egyrészt vannak, akik úgy vélik, a vallás a jelenleg tapasztalható válságok elsődleges okozója, hiszen megteremtette a modern állam kanti értelemben vett „lehetőségi feltételét”. Másrészt az egyház hosszú ideig nem foglalkozott társadalmi-szociális kérdésekkel.

XIII. Leó csak 1891-ben adta ki a Rerum novarumot, amely a környezeti és társadalmi válságra is reagál. A továbbiakban több enciklika és a II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű konstitúciója is tárgyalta a közjó vagy a fenntartható fejlődés kérdését. II. János Pál Redemptor hominis kezdetű, 1991-ben kiadott enciklikája az emberi méltósággal és a vele összefüggő kötelezettségekkel foglalkozik. A közjó előmozdítása nemcsak demokratikus elv, hanem mélyen bibliai eredetű, nemcsak szent, hanem profán emberi kötelezettségünk. Ennek ellenére a kereszténységgel szemben gyakori vád, hogy a környezet megóvásának negligálása elsősorban a Földhöz való viszonyunk uralkodói jellegéből fakad. Az egyház a Biblia félreértelmezésére hívja fel a figyelmünket, és azt hangsúlyozza, hogy

az embernek nem uralkodnia kell a Földön, hanem alázattal és méltósággal gondoznia kell teremtett világunkat.

A Laudato si’ az első olyan egyházi megnyilatkozás, amely mélyrehatóan tárgyalja a modern világ válságának komplexitását. Az enciklika első fele hermeneutikai kérdést jár körbe, amely elsősorban a Lynn White által propagált vádra igyekszik választ adni. White 1967-ben megjelent Ökológiai válságunk történeti gyökerei című cikke szerint Isten maga hatalmazza fel az embert a Föld kizsákmányolására, azzal, hogy a Föld urává teszi. Az enciklika központi tézise szerint az ember elsődleges feladata, hogy az Isten által teremtett világot őrizze és művelje. Ilyképpen

az ember nem a Föld ura, hanem a gondnoka.

Önértékkel bír az Isten által teremtett világ összes lénye, így a velük való helytelen és kizsákmányoló bánásmód Isten iránt tanúsított tiszteletlenség, emellett önmagunk iránt is az, hiszen a világ élőlényeit ugyanaz az Atya teremtette, így egy láthatatlan kötelék révén mindannyian egyetlen világcsaládot alkotunk. Ha pedig a világcsalád egy része kárt szenved, azzal mi magunk is csonkolunk.

Az ökológiai válság nem függetlenül alakult ki, és nem is kezelhető függetlenül a társadalmi válságtól. Az ember radikális rajongása a technika iránt odáig fajult, hogy a materiális javakat a valóság fölé helyezte, ezáltal pedig az ember a világban betöltött szerepét elfelejtette és félreértette. A keresztény antropológia helytelen értelmezéséből adódóan a világhoz való viszonyunk is eltorzult. Az ember nemcsak nem ismeri fel a természet rendeltetését, hanem saját embertársaihoz is közönnyel fordul. Emiatt

a gazdaság által vezérelt olyan instrumentális logika alakult ki az emberiségben, amely egyszerre eredményezte az ökológiai és a társadalmi krízist.

Az ember önmagától és embertársi közösségétől való elidegenedését nemcsak a releváns szakirodalom tárgyalja, hanem a Teremtés könyve harmadik fejezetének rövid elemzése is erre mutat rá.

Ferenc pápa a válságok kezelésére átfogó ökológiát javasol, amely az ember lényegéhez kapcsolódik, és megkísérli helyreállítani az elveszett Isten–ember–természet kapcsolatot. Az átfogó ökológia megtérést foglal magába. Megtérésre van szükség, hiszen elveszítettük a kapcsolódási pontokat nemcsak Istennel, hanem embertársainkkal is. Az ökológiai kérdések megoldása elválaszthatatlan a társadalmi igazságosság kérdésétől is, ugyanis

a modern környezetvédelmi mozgalmak globális megoldási javaslatai a szegényebb országokra gazdaságilag károsan hatnak.

Ferenc pápa szerint olyan politikai világtekintélyre volna szükség, amely felelősebb válasszal szolgálhat a mindenkit érintő globális problémákra. Másképpen mondva: a problémák megfelelő kezeléséhez világrendszerbeli változásokra van szükség, amihez elengedhetetlen a jogi háttér megfelelő kidolgozása is, s így a politika és a teológia eredendő egysége teret nyerhet.

A társadalmi igazságosság melletti bibliai érvelés azonban nemcsak a közjó elmozdításából és az emberi méltóságból következik, hanem abból is, hogy

az igazságosság normái már eleve a teremtés rendjének részét képezik,

és mint ilyenek szükségképpen összefonódnak a politikai cselekvéssel. Világunk és embertársaink, s emberi méltóságunk megmentéséhez tehát elengedhetetlen a teológiai szempontok fontosságának felismerése és az ezzel együtt járó politikai, jogi és állami konzekvenciák levonása.

 

A cikk a PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézet GENEZIS Kiválósági Diákműhelyével együttműködésben készült.

Nyitókép: A vallásos jellegű hit fennmaradt – Gaia, a Természet Anya (Pixabay)