Ha nem is elsősorban a világörökségi jelölés reménybeli lehetősége miatt jött létre a Révbe Érünk Egyesület elnevezésű civil kezdeményezés, ahogy legszűkebb pátriájukról, Tihanyról, a félsziget tájvédelméről, a természeti harmónia, egyensúly megőrzéséről, az élhető és fenntartható környezetről, a tájat ápoló és szépítő „kétkezi” akciókról gondolkodnak, az pontosan megfelel a megóvás, megőrzés eszményének.

Tihany, hangsúlyosan Halásztelep, Kenderföldek, Kopaszhegy, Cserhegy lakosai, nyaralói fogtak össze a közös ügy, a félsziget révközeli, délkeleti csücskének megóvása érdekében.

Tihany maradhasson Tihany – fogalmaztak a résztvevők azon az augusztus közepi demonstráción és sétán, amelyet a Kenderföldre tervezett túlépítkezések ellen szervezett a Révbe Érünk Egyesület.

Tihany őrizze meg, amennyire még lehet, az egyelőre háborítatlan természeti környezetet, ne akarjon átmenő forgalmú turistagyárrá változni – ezekkel a gondolatokkal még akkor is egyet lehet és kell érteni, ha nem kétséges, a fejlődés nem állhat meg, egyes infrastrukturális beruházásokra feltétlenül szükség van, a parkolás kérdését nem nagyon lehet elodázni, épp a település védelmének érdekében. Milyen jó lenne például, ha az érkező autók nem a fölfelé vezető kis utcácskákban keringenének, hogy helyet találjanak, hanem épp a rév környékén, persze nem a fás, nádas övezet kárára nyugodtan várakozhatnának! Talán erről, de csak erről szólhatna a belengettt Balatoni Kapu Projekt, amelynek értelmében a tihanyi önkormányzat új parkolót és fogadóépületet, látogatóközpontot tervezne. Más kérdés, hogy ezt is feltöltéssel nyert területen építené, tehát újabb, a természettől elragadott térségben. A tihanyiak nem akarnak új beépítéseket.

Ráadásul e pillanatban a tiltakozó helyiek szerint nemcsak a parkoló fejlesztéséről van szó, sokkal inkább arról a túlméretezett beépítésről, amelyet
a Kenderföldnek nevezett, ma még részben érintetlen,
erdős, lápos területre terveznek.

A történet nem újkeletű, és nem is azonnal fog megvalósulni, hiszen a tervek is tízévnyi építkezésről beszélnek. Ennyi idő alatt alakulna ki a területen a százhúsz szobás szállodából, wellnessközpontból és huszonkét házban háromszáznyolcvannyolc lakásból álló üdülőegyüttes, amelyhez azért, tudjuk jól, nyilvánvalóan csatlakoznának szép számmal kiszolgáló létesítmények. De szó esik a térségben más lakóingatlanok tervezéséről is, amelyek viszont már ugyancsak nem nélkülözhetik a feltöltést, ily módon újabb földrészt orozva el természettől. S azt is könnyű elképzelni, hogy az építkezésekhez és a nádasba vágott móló kialakításához, a területre tervezett új út megépítéséhez szükség lesz még további feltöltésekre, részben az ősnádas, részben a fás területek terhére, magukkal vonva a nádas és faállomány egy részének elpusztítását, az állat- és madárvilág élőhelyének pusztulását. S hogy ez „revitalizáció” lenne, ahogy az önkormányzat kecsegtet vele? Aligha, épp ellenkezőleg, az ökológiai egyensúly károsítása.

A helyiek azt sem titkolják, tartanak attól is, az építkezés véglegesen ellehetetlenítené a közlekedést a környéken, alapvetően megváltoztatná a tihanyi táj ma még úgy-ahogy megőrzött egységes képét. Tegyük hozzá, szép számmal akadnak már ma is a település kevésbé frekventált helyein olyan magánépületek, amelyek finoman szólva nem tájba illők, amelyeket egységes településfejlesztési szemlélet, határozott építési szabályzat aligha engedélyezett volna.

A Révbe Érünk Egyesület és a demonstráción megjelentek egyetértenek abban, hogy meg kell akadályozni a Kenderföld fáinak, nádasának, madárvilágának tönkretételét. Szeretnének két év építési moratóriumot a területre, hogy elegendő idő és lehetőség legyen a helyi építési szabályzat és tervezés újragondolására, érdemi társadalmi egyeztetésre.

Amíg még megőrizhető a Balaton-part érzékeny, sebezhető természeti egyensúlya, nem visszafordíthatatlan a pusztulás.