•Mi indította arra, hogy köveket kezdjen csiszolni és azokkal kereskedjen?
Nos, elhivatottság nagyon kell hozzá. Aki nem szereti csinálni, s csak pénzt lát benne, még az elején abba fogja hagyni. Mert az első néhány száz kő biztosan eladhatatlan lesz. Hosszú gyakorlás, tanulás szükséges ahhoz, hogy a megfelelő minőséget bárki hozni tudja. Ez az időszak nem olcsó, hiszen csak költi a pénzt gépekre, csiszolóanyagokra, csiszolandó kövekre és a többire, az apró sikerek pedig nyereséget nem jelentenek. Ezt a munkát legfőképp szeretni kell, különben nem lesz kitartás, elvész a lendület.
Jámbor László méltán büszke saját tervezésű csiszológépére
Fotó: A szerző fotója
•Az anyagot, a köveket szereti-e jobban, vagy magát a munkát, a csiszolást?
Nemigen lehet a kettőt elválasztani, szerintem legalábbis. A szépségük kifejezetten magával ragad, tetszik az, ami készül belőlük, tudok bennük gyönyörködni. Előcsalogatni ezt a szépséget pedig mindig kihívás. Amit viszont nem említett, de szintén nagyon fontos, az a visszajelzés, az elismerés, amikor a kész köveimet felhasználják.
•Amikor kicsiszolt egy követ, annak mi lesz a sorsa?
Akad, hogy kérésre dolgozom, van, amikor gyűrűkbe javításra, vagy pusztán adott méretre, amikor a kőnek milliméterre vagy századmilliméterre kell illeszkednie a már meglévő foglalatba. Ezt az ötvösök szeretik, mert bár azt szoktuk mondani, hogy a fém könnyebben megmunkálható, tehát azt illesztjük a kész kőhöz, vannak esetek, amikor eltűnnek a gyűrűkből a kövek, és azok nem szabványméretűek voltak. Ebben az esetben nincs más lehetőség, mint a követ igazítani a foglalathoz.
Más esetben kedvem szerint csinálok, amit csinálok, azok pedig, akik megveszik, készítenek belőle saját vagy a vevőkörük ízlése szerinti ékszereket. Sokféle készítő vesz tőlem köveket az ötvösökön kívül is, vannak, akik a mostanában divatos drótból hajtogatott ékszerekkel foglalkoznak, mások nemesacéllal, és megkeresnek gyöngyfűzők, bőrösök is. Egyesek sujtásékszereket készítenek, és abba applikálják, de könyvrestaurátornak is dolgoztam már.
Azután vannak, akik csak úgy megveszik, mert szépnek találják, végül vagy csináltatnak belőle ékszert, vagy sem.
A kő először elnyeri tervezett formáját, majd egyre finomabb csiszolóanyagok hozák elő színeit, fényét
Fotó: A szerző fotója
•Csak Magyarországon keresettek a csiszolatai?
Nem, sokfelé vannak már köveim, hiszen 2006 nyara óta csiszolok, elterjedt a hírem. Nyilván az első időszak kevésbé lehetett intenzív, hiszen akkor még munka mellett csináltam. Azóta eljutottak a csiszolataim Ausztráliába, Szingapúrba, Amerikába, Kanadába, egy-két dél-amerikai országba, s Európa majd minden államába. Pedig nem reklámoztam magam.
Az évek során szájról szájra jutott el szerte a világban a munkáim híre.
Nagy segítség volt a Facebook, mert ott a készítők vagy az ásványkedvelők csoportokba tömörülnek, s egymástól tanulnak. Egyen-ketten megismertek közülük, akkor pedig már szinte mindenki tudott rólam, hiszen ők mindent megbeszélnek.
•Milyen arányban dolgoz fel olyan köveket, amelyeket Ön talált?
Egészen szép arányban, bár a vásárolt jóval több. Mert ugyan hozzá lehet jutni alapanyaghoz úgy, hogy elmegyünk, megkeressük, akár Kis-Magyarországon belül is, de ez nem pótolja a börzéken vagy az interneten való beszerzést, olyan helyekről, ahová nem tudok eljutni. Ezeken kívül ott vannak a nemzetközi cserék. A saját gyűjtésem aránya? Szerintem egyharmad, amihez volt közöm. Magyarország egészen gazdag. Például Tokaj-hegyalján odamegyünk a földjüket művelő gazdákhoz, és engedélyt kérünk. Többnyire nem zárkóznak el attól, hogy feltárja az ember a szőlőföldet – kalcedont, jáspisokat, obszidiánt, esetenként faopálokat lehet találni. Szedi az ember, mint a krumplit, szó szerint. Csak persze ritkásabban. Vagyis én nem ások, csákányozok.
•Gondolom, a nulláról kezdte… Mennyi időbe telt, mire odáig jutott, hogy mesterfokon sajátította el a csiszolást?
Igen, teljesen nulláról kezdtem 2006-ban. Két év után lettek eladott köveim. Nem mondom, hogy akkor már a legjobb minőségben készültek, de eladhatók voltak.
Már vágás után, de még csiszolás előtt
Fotó: A szerző fotója
•Beavatná az olvasókat abba, miféle csiszolások léteznek?
Többféle csiszolás van, és természetesen mindegyikhez másféle eszköz szükséges. Én a kaboson csiszolást választottam, ami domborúra csiszolt követ jelent, amelynek az alsó része lapos. Léteznek sík csiszolatok asztaldíszeknek, vagy esetleg gyűjteménybe egy-egy darab kő elvágva és szépen felpolírozva. Vannak gömbcsiszolások, és tojásformát is lehet esztergálni – az is elterjedt dísz. Lehet dobcsiszolatokat készíteni, ez megint újabb eszközt igényel, egyszerre sok követ állít elő, ezekből lesznek a marokkő néven ismert csillogó kavicsok. A fazettálás módszerével készülnek például a briliánsok, s leginkább átlátszó kövekhez való. Először én is többfélét szerettem volna, készítettem síkcsiszolót, még dobcsiszolót is, végül csak megmaradtam a kabosonoknál.
•Honnan jött a kőcsiszolás ötlete?
A Zemplénben dolgoztam épp (olyan munkám volt, hogy sokat autóztam), aztán Sima és Erdőbénye között egyszer megálltam ebédelni, mert ott vannak padok, csicseregnek a madarak, meg csobog a patak, szóval remek hely falatozni. Ebéd után, ahogy összepakoltam és indultam a kocsimhoz, egyszer csak találtam egy opáldarabot – bár akkor fogalmam sem volt róla, hogy az opál. Csak egy szép, sárgás kő volt. Hazavittem, s már akkor úgy éreztem, hogy kezdeni kéne vele valamit. Próbáltam elvágni flexszel, de attól darabokra tört. Kezdtem utánanézni, hogyan csinálják mások. Szerencsémre összehozott a sors Tállyán Encsy Gyuri bácsival, aki akkor nyolcvanegy éves volt, saját csiszolóműhellyel és nagy tudással, tapasztalattal. Sokat beszélgettem vele, így formálódott bennem, merre is induljak. Gépeket otthon, magamnak építgettem, mert a gyári gépeket külföldről nem tudtam megvenni – most meg már nem is venném, mert azoknál jobbakat fejlesztettem…
Egyre tökéletesebb gépeket sikerült kitalálnom és összeraknom.
Persze ehhez „papírom” nincsen, tehát nem építhetek eladásra, de soha nem is úgy terveztem, hanem ezeket magamnak készítettem, aztán jött mindig valaki, hogy neki is kéne, s akkor odaadtam. Összesen tizenegy különféle, a szakmához szükséges gépem készült.
•Vajon mi a titka az Ön által csiszolt, sok esetben hazai, akár saját találatként a házhoz került kövek vonzerejének? Most, amikor a világkereskedelem – különösen az online kereskedelemmel – kinyílt hazánk felé, tele van minden olcsó indiai, kínai stb. termékkel, így ékkövekkel is. Azért abba az árversenybe Ön nem szállt be…
Nemigen gondolkodtam még ezen. Ahogyan én látom, igazából ami jó, az a kínai meg az indiai piacon is drága. Ami dömping, amiből rengeteg van nagyon olcsón, annak a minősége is olyan.
Az én munkáimat nem kell megrendelni, látja az érdeklődő, mit kínálok, nem úgy, mint egy külföldi eladónál. Ott a bizalommal van a probléma, mert ugyan látja az illető a fotót, tetszik is neki, mégsem meri megvenni. Amivel én megnyerem, szerintem az, hogy mint már mondtam, szájról szájra terjed a köveim híre, és az ismerősök egymásban bíznak: ha neki jó, nekem is. Talán ezek lehetnek az okok…
•És mennyire meghatározó, hogy a köveinek jó része hazai, illetve maga a munka, amit elvégez, az is?
Van, akinél benne van, van, akit meg nem érdekel, embere válogatja. Akad, aki kifejezetten ragaszkodik a magyar ásványokhoz, sőt, olyanról is tudok, aki kifejezetten a magyar csiszolatokat gyűjti.
•Van-e kedvenc ásványa, amellyel a legszívesebben foglalkozik?
Változó. Most a mexikói lace (magyarul csipke) achátok tetszenek nagyon, mert sikerült szerezni belőle elég jó darabokat. Egyébként a magyar anyagok is tetszenek. Nehéz válaszolnom, mert sokszor egy-egy anyagból csak egy-egy darabka az, ami igazán megfog.
Azt viszont le kell szögeznem:
korántsem biztos, hogy drágának kell lennie az alapanyagnak ahhoz, hogy a csiszolat nagyon jó minőségű és szép legyen.
Sok esetben egy olcsó anyag is, ha különleges a mintázata, kitűnik az összes többi közül. Egyáltalán nem tömegáru. Például nemrég csiszoltam egyszerű aventurinokat. Igen ám, de a színárnyalatuk akár a krizoprázé, a minőségük, színbeli homogenitásuk pedig első osztályú. Akkor melyik a jobb? Egy gyengébb krizopráz vagy a tökéletes aventurin? Utóbbira szavazok, akárcsak sokan mások.
•Ritka mesterségként határoztam meg az Önét, de tényleg az? Körülbelül hányan vannak az országban, akik komolyan foglalkoznak ezzel?
Először is nagyiparról nem beszélhetünk, egyének vannak, gyárakról szó sincs. Síkcsiszolóból van a legtöbb, azt a legkönnyebb megvalósítani otthon. Lehet vagy ötven ember, aki ilyesmit csinál, vagy van hozzá eszköze. De kabosont legfeljebb tízen csiszolunk, és talán öten vannak, akik komolyan fazettáznak.
Ha nagyon megengedők vagyunk, ilyen-olyan szinten mondjuk, száz ember foglalkozik csiszolással.
•Beszéljünk kicsit az „ásványos életről”, mert ilyen is van, ha jól tudom!
Ez egyrészt milliárdos üzletág. Elég elmenni egy ásványbörzére és megnézni, hogy ott mekkora vagyon jelenik meg. És az csak a résztvevők készleteinek kisebb része. Ásványgyűjtő egyébként Magyarországon szerintem lehet vagy három-háromezer-ötszáz ember, aki ha napi szinten nem is, de gyakran foglalkozik a témával, vagy érdeklődik iránta. Az ásványosok javarészt ismerik egymást. Nyilván nem az, aki tegnap jött és holnap eltűnik, de a főszereplők, akik évek óta aktívan benne vannak, azok igen. Kialakulnak köztünk barátságok, időnként konfliktusok is, de nagyon is élhető, életteli a közeg. Börzéken lehet leginkább ezt felmérni, ahol „élőben” valósul meg a diskurzus. Sajátos világ, sajátos hangulattal. Aki komolyan csinálja, annak életforma.
De az internetes csoportok is fontosak.
Mára egész sok ásványos fórum és hasonló létezik, azt se tudom, mennyi, nem is vagyok már mindben benne. Az elsők között alakítottuk pár barátommal a Cserebere meg az Árverés csoportot, inkább azokhoz van közöm.
•A csiszolt kő két dologból születik: egyrészt van az alapanyag, amely akármilyen, nem túl látványos kőzet vagy kavics, és van az a munka, szaktudás, amely azzá teszi, ami végül a fotókon szerepel, a foglalatokba kerül. Aminek harmonikus a formája, előjön a mintázata, és így tovább. Mennyi árban ez a hozzáadott érték?
Nem lehet általánosságban megmondani, mert anyaga válogatja. Drágább anyagoknál lehetetlen rátenni sokkal többet – illetve lehet, csak nem fogják elvinni. Ez nagyon érdekes dolog: nem a drága anyagokkal keresi az ember a pénzt. Ne egyvalamit adj el drágábban, hanem adj el tízet olcsóbban –
így persze nem leszek gazdag, de nem is ez a célom.
Inkább a függetlenség, hogy nekem senki ne parancsoljon, a magam ura tudjak lenni. No, meg a visszaigazolások azok, amik nekem fontosak. Nem utolsósorban az is efelé terelt, hogy azoknak is adjak lehetőséget hozzájutni a köveimhez, akiknek kevesebb pénzük van. Olyan is történt időnként, hogy ingyen adtam. Hiszek benne, hogy az is megtérült.
•Feltűnt a Facebook-oldalán, hogy mindenféle fölösleges sallang nélkül rakja ki a köveit.
Tényleg nem cirkalmazom. Ha van valami hibája, azt odaírom, mert a hibát érdemes feltüntetni. Ez nem azt jelenti, hogy rossz a kő. De meglepetést, csalódást nem szabad okozni. Azt gondolom, nem rossz politika: tizennyolc éve csinálom, és most az összes „nyakamon maradt” kövem tizenhét darab, pedig tizenkétezer darab körül csiszoltam.
