Szentegát apró falu Baranya szigetvári járásában, a járásközponttól néhány kilométerre. Példája annak, hogy sosem a település nagyságától függ, mekkora értékeket rejt, hanem többnyire az adott helyen működő jótevő nagyszerűségétől.
Az 1870 körül uradalmi majorként létesült Szentegát esetében a jótevők a II. Józseftől bárói címet nyert Biedermann család tagjai voltak. Biedermann Rezső – aki a megkívánt névmagyarosítás jegyében szellemesen a Rudolf keresztnevet Rezsőre váltotta – a XIX. század végére építtette fel historikus kastélyát a falu főutcája mellett, s a kastéllyal átellenben a neoreneszánsz Mária-kápolnát, a szabadon álló, görögkereszt alaprajzú, délről patkóíves apszissal bővített, kupolás mauzóleumot, ahová később a család tagjai temetkeztek. A síremlék tervezője-kivitelezője valószínűleg a környéken ekkortájt leggyakrabban alkalmazott építőmester-szakembere, a pécsi Schlauch Imre volt, aki minden bizonnyal Kirchstein Ágoston pécsi építésszel dolgozott együtt.
Építészetileg a kápolna legizgalmasabb része az északnyugati fekvésű bejárati homlokzat. Széles, négylépcsős feljáró vezet a tízszemes, kőkeretbe foglalt fakapuzathoz, mely fölött virágfonatos kerettel körülvett táblába vésve olvasható latin nyelven az építtető neve és az építés ideje. Az 1896-os évszám átírása római számokkal különös, mondhatnánk, aligha helyes: MDCCCIVC. A felirat fölött a család faragott stukkócímere látható. A bejárat mellett két-két jón oszlop magasodik, a párkányzat fölé, a timpanonba két kisebb, angyalt ábrázoló tondó, középre a kis Jézust tartó Mária-tondó került.
A szentegáti szabadon álló Mária-kápolna a Biedermann család mauzóleuma Fotó: Wikimédia Commons
A 2014-es műszaki leírás ekképpen jellemzi a belső teret: a déli patkóíves apszist szentélyrekesztő választja el a kápolnatértől. Eredetileg sekrestye volt, a bútorzata elveszett. A kápolna nyolcszögű központi terét tamburos kupola fedi, alatta a padló szintje alá süllyesztett, ugyancsak kör alaprajzú kriptaelőtérrel. A keleti és a nyugati keresztszárnyak nyugati falához kapcsolódnak a szintén kör alaprajzú lépcsőházak, amelyek az oldalterek karzataira vezetnek. A lépcsőházak és a szentélyrekesztő ajtói, valamint a lépcsőház vasrácsai megmaradtak. A kápolna díszítőfestése a sok-évi beázás miatt súlyos károkat szenvedett. A padló siklósi márványból készült, orgonáját az Angster cég jegyzi.
Tapasztalatok mutatják, hogy a tulajdonosok halála után az általuk egykor hőn szeretett épületek használaton kívül kerülnek.
S ilyenkor bizony új jótevőkre van szükség, akik folytatják, amit az elődök megkezdtek. Erre a gondolatra épült a Szentegát Községért Alapítvány utóbbi évtizedben kifejtett tevékenysége, ahogy példás összefogással, civil kezdeményezéssel, magánadományokból finanszírozták a munkálatok kezdetén még műemléki védelemmel sem rendelkező épület külső, majd belső restaurálását.
Kívül-belül igen leromlott állapotban került az épület a Szentegát Községért Alapítvány tulajdonába 2013-ban. A homlokzatok és a tetőszerkezet-héjalás felújítása különböző támogatások segítségével még abban az évben megkezdődött. A külső helyreállítás után kerülhetett sor a kápolna korábban rendkívül gazdagon díszített belső terének restaurálására. Nagy szerencse, hogy a beázások ellenére a díszítmények motívumai vagy részben, vagy egészben fennmaradtak, így semmi akadálya nem volt valamennyi minta hiteles megújításának.
Közben a sírkápolna műemléki védelmet is kapott. A helyreállítás első lépése az ázás megszüntetése volt, mivel a behatoló csapadék már megrongálta a belső festéseket. A külső felújítás együtt haladt Horváth J. Károly ifjúkori seccóinak restaurálásával. A Lotz Károly-hatású falképek aprólékos javítása volt a kivitelezés folyamatának leghosszabban tartó szépészeti beavatkozása.
A Mária-kápolna restaurált díszítőfestésének részletei Fotó: A szerző felvétele
Varga Péter, M. Dittrich Csilla és csapatuk elhivatottságát és tehetségét dicséri a restaurátori munka. Minden ecsetvonás, az aranyfüstdíszítés egy-egy újabb lépés volt nemcsak előre, hanem egyúttal vissza a múltba is. Hiszen a restaurálás igazi varázsa, amint a munka végeztével az alkotás visszarepít az időben, és pontosan úgy élnek a Krisztus- és János evangélista-ábrázolások, a stukkók, a díszítőelemek, ahogy azt annak idején a Biedermann család tagjai láthatták a kápolna felszentelésekor.
Kóbor Miklós, egykori pécsi egyházmegyei főépítész, aki a tervezési és műszaki ellenőri feladatokat magára vállalva végigkísérte az épület újjászületését, így emlékezik: „Úgy gondolom, hogy a gondviselés vezetett Szentegátra, ahol ez a csoda 1896-ban megépült. Ma a kápolna eredeti szépségét mutatja, de ennek a munkának még nincs vége, sok megoldásra keressük a választ az alapítvánnyal. Amikor 2000-ben először láttam a kápolnát, arra gondoltam, hogy az épület a halálán van, akkoriban nem volt esély a felújításra. Szomorú voltam, és elgondolni sem mertem, hogy tizenkét év múlva eljön az az idő, amikor én is annak a csapatnak leszek a tagja, amelyik megmenti ezt a szakrális teret.”
A szerző építész, műemlékvédelmi szakmérnök
Nyitókép: A sírkápolna központi terét tamburos, díszítőfestéses kupola fedi. Fotó: A szerző felvétele
