Minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság; s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele. Ottlik Géza szavai ezek, amelyekkel Majkon a remeteség történetéről, az épületegyüttes életéről és sorsáról szóló kiállítás fogadja a látogatót az egykori konventépületben. A csendre, a némaságra és a későbbi zajosabb életre meg a még későbbi hányattatásra, elhagyatottságra is emlékezik a tárlat képekben, festményekben, rajzokban, szobrokban, írott szavakban, dokumentumokban és az életforma változását mutató, berendezett terekben, ahogyan maga az egész, immár megújult épületegyüttes.

Zoborhegy, Lánzsér, Alsólehnic után Majkpusztán 1733-ban kezdődött meg a némasági fogadalmat tett, a bencés regulát követő fehér csuhás szerzetesek, a kamalduliak kolostoregyüttesének építkezése, amely harminchét évig tartott. A majki puszta Esteházy József gróf tulajdona volt, ő ajánlotta fel a kamalduli rendnek, s vele szántóföldeket, malmokat, erdőket, tavakat is. Így a rend önfenntartó lehetett, a gazdálkodás, a halászat, a földművelés a némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt, laikus barátok feladata volt. De nem csak Esterházy gróf támogatta a némaságba burkolódzó rend megtelepedését, a cellaházak a dunántúli nemesi családok adományaiból épültek fel, a házak homlokzatán ma is látható címerek emléküket idézik.

A történethez hozzátartozik, hogy a néma rend letelepítése akkortájt egyfajta csendes ellenállás is volt, a Rákóczi-hű főúri famíliák így tiltakoztak – némán – a Rákóczi-szabadságharc leverése és a szégyentelinek tartott 1711-es szatmári béke ellen. A majki remeteségre az ellenállás szimbólumaként tekintettek, az egyetlen lehetséges módra, a hallgatásra utalt a klauzúra által körülfogott templom alapköve mellé földelt hal.

A kertes szerzetesházak alkották a klauzárát  Fotó: Kovács Zoltán/NÖF

 

A kolostoregyüttes tervezésével Esterházy József Franz Anton Pilgram osztrák építészt bízta meg. Tervrajz nem maradt fenn, de a Krakkó közeli bielanyi kamalduli remeteségben őriznek egy 1734-es keltezésű olajfestményt, amely felülnézetből mutatja, hogyan képzelte az alapító Esterházy gróf és az építész Pilgram a kolostoregyüttest. Az eredeti elgondolással ellentétben végül húsz helyett csak tizenhét, fallal körülvett, zártkertes remetelak épült fel. Mindben kápolna, lakószoba, műhely és kamra is helyet kapott. A kamalduli szerzetesek házaikba zárkózva éltek, imádkoztak, elmélkedtek, írtak, kézműveskedtek, kertjükben virágokkal, gyógynövényekkel foglalatoskodtak, ahogy az egykori írásokban szerepelt, még télen is belengett mindent a levendulaillat. Egymással csak szentmiséken, a fő ünnepeken meg ünnepi közös étkezésekkor a díszes refektóriumban találkozhattak. A hallgatási fogadalom alól évente kétszer nyertek feloldozást. Küldetésük szerint imádkoztak mindenkiért, azokért és azok helyett is, akik maguk sohasem fordulnak Istenhez.

A cellaházak a kolostor Nepomuki Szent Jánosnak szentelt temploma köré épültek, melynek építését még Franz Anton Pilgram kezdte el, s Fellner Jakab fejezte be. A Maulbertsch-freskók díszítette templomnak már csak a tornya áll. A krónikák szerint az 1800-as évek elején villámcsapás sújthatta a templomot, tetőszerkezete leégett, a megmaradt köveket részben Esterházy gróf szállíttatta el csákvári kastélyához, részben az oroszlányi evangélikusok építkeztek a maradványokból.

A szomorúan az ég felé meredező, egyre pusztuló torony, úgy látszott, az idő, az időjárás és a felfutó borostyán martaléka lesz. S most, amikor a restaurátorok, az építészek és építők keze nyomán újra büszkén áll, őrzi egykori alaprajzát, feltárt részleteit, faltöredékeit, a sekrestye megmaradt boltozatcsonkján megőrzött freskótöredéket, úgy látszik, legyőzte a romboló időt.

Visszakerült helyére a füles harang is, ha nem is az eredeti, mert az, a pozsonyi Christelli János Ernő műve az ácsi templomban szól, hanem annak pontos másolata, Gombos Miklós harangöntőmester alkotása. Két kriptájából újra látható a dongaboltozatos nagyobbik, akárcsak a barokk stukkódíszítéses és falfestéses, restaurált grottakápolna, amely az egykori narancsház középső részén helyezkedett el.

Szobordíszes kerítéssel és U alakú szárnyak által körülzárt díszudvarral csatlakozik a klauzúra zárt világához az olasz nyelv nyomán foresteriának, erdei kolostornak is nevezett, a szerzetesházak után emelt konventépület, amelynek helyreállítása és kiállítása már 2015-re elkészült. A kamalduliak idején a foresteria földszintjén kapott helyet a refektórium, a perjel lakhelye, néhány vendégszoba világi látogatóknak, de ott volt a könyvtár, a levéltár, a patika és a konyha – ezek berendezése ma a tárlat része.

A kiállítás a rend életét mutatja. Ilyen volt patikájuk  Fotó: Gulyás Attila/NÖF

 

A csehsüvegboltozatos refektóriumnak és előterének barokk freskóit Vogl Gergely oltár- és freskófestő alkotta 1760-ban, ahogy Sárossy Péter művészettörténész, a ház kiállításának kurátora leírta, az ikonográfia kidolgozója feltehetően az építési munkákat irányító Radossányi László páter volt, s irodalmi forrása a XI. századi Damiani Szent Péter Vita beati Romualdi című munkája. A refektórium huszonhét képe részben a kamalduli rendet az itáliai Arezzo vidékén, a X. és a XI. század fordulóján alapító, lombardiai hercegi családból származó bencés szerzetes, Romuald életének jeleneteit és a „fehér bencés” rend történetét mutatja. Emellett láthatók a magyar államalapítással kapcsolatos képek, magyar szent királyok, szentek, valamint a bejárattal szemközti falon az Utolsó vacsora Vogl-féle ábrázolata, amely Jézustól balra a harmadik apostolt fehér remeteviseletben mutatja, fején csuklyával.

A refektórium. Fotó: Gulyás Attila/NÖF

  

1782-ben, amikor II. József császár szekularizációs rendeletével feloszlatta a szerzetesrendek többségét, Majkpusztát is el kellett hagyniuk a néma barátoknak, de fennmaradt a remeteség gazdálkodását mutató teljes latin nyelvű könyvelés, amely sokat mond a kamalduliak életéről. A birtok a kincstáré lett, erről tanúskodnak az átvételt kísérő iratok, azt is feljegyezték, hova kerültek a műtárgyak. Így juthatott most vissza a helyreállításkor a tizenegyedik cellaházba a Szákon őrzött, Szent IX. Lajos francia király tiszteletére szentelt barokk oltár.

Rekonstruált szoba a kastélyépületben. Fotó: Gulyás Attila/NÖF

 

A kamara bérbe adta a területet, majd 1806-ban az Esterházyak galánthai grófi ága vásárolta meg, utóbb Liechtenstein hercegé lett, hogy azután birtokcserével 1828-tól ismét Esterházy-tulajdon legyen. A foresteriában posztógyárat rendeztek be, a cellaházakban laktak a munkások, az egyik remetelakban pedig iskola működött. Majd új idők jöttek, 1860-ban Esterházy Móric Miklós gróf a konventépületet vadászkastéllyá alakíttatta át Miklós fia számára. Egyes barokk részleteket meghagytak, így a refektórium eredeti freskóit is, ekkor készült a refektórium és a vadászteremmé alakított helyiség faburkolata, az utóbbi falképei és a délkeleti homlokzat öntöttvas korlátú erkélye is. A franciaparkot angolparkká formálták.

A vadászkastély 1925-től Esterházy Móricé volt, aki feleségével, Károlyi Margit grófnővel költözött oda. A grófnő a megpróbáltatások idején sem hagyta el Majkot, ott maradt, amikor a háború alatt kifosztották és felgyújtották a kastélyt, pusztító tűz martalékává vált az Esterházy-könyvtár és -levéltár, ápolónő lett a kastélyba telepített kórházban. Nem hagyta el, amikor az államosított kastélyból az egyik cellaházba költöztették, s akkor sem, amikor férjét és családját 1951-ben a fővárosból kitelepítették Hevesbe, a tizenhármas cellaházban lakott, amikor visszatértek, nem ment férjével és leányával Bécsbe 1956-ban, sem fiával Budapestre.

Ott élt húgával, Emmával – aki favágó lett –, 1973-ig, unokái, Péter, Márton és György voltak nála nyaranta, s tőlük kapott leveleket is, az U. P. Oroszlány – utolsó posta Oroszlány címre, ahogy ezt Esterházy Péter a Harmonia Caelestisben megírta. A környékbeliek szeretve tisztelték a tizenhármas cellaház feketeruhás, fejkendős grófnőjét.

S hogy miként alakult a remeteség második világháború utáni sorsa, azt Granasztóiné Györffy Katalin művészettörténész tanulmányából ismerjük. A cellaházakba, amelyekben korábban a cselédség lakott, 1945 után bányászokat költöztettek. Az elvadult természeti környezetben pusztuló együttest a helyieken kívül csak néhány természetjáró fedezte fel, de nem kerülte el az 1957-ben létrejött Országos Műemléki Felügyelőség figyelmét, így egy évvel később védetté nyilvánították. Mégis úgy tűnt, sorsa megpecsételődött, a pusztulás nem állítható meg, bár voltak kisebb-nagyobb állagmegóvások, 1961-ben sor került a falfestés egy részének restaurálására, a hetvenes években művészettörténeti kutatások, felmérések folytak, elszállították és restaurálták a kőszobrokat, állagmegóvási terv is készült a kastélyépületre meg a templomtoronyra. Születtek tervek, ötletek: legyen turisztikai központ, kerüljön ide mezőgazdasági szakmunkásképző, üdülő, alkotóház, ám elkövetkezett a legveszélyesebb pillanat,

1967-ben a remeteség alatt végzett próbafúráskor jó minőségű szenet találtak. Kőszénmedence húzódott Majkpuszta és a vértesszentkereszti bencés templom és kolostorrom alatt. S ugyan az Oroszlányi Szénbányák védőpillért jelölt ki, az a szakemberek számára nyilvánvaló volt, az alábányászás súlyos veszélyt jelent a műemlékek számára, s amitől féltek, be is következett, a cellaházak süllyedni kezdtek, repedeztek a falak.

Újabb tárgyalásokat, vizsgálatokat, műemlékes falkutatásokat hozott a nyolcvanas évek eleje, majd az évtized második felében a cellaházakat is többé-kevésbé helyreállították, 1992-ben a műemlékegyüttes az állami tulajdonból ki nem adható műemlékek sorába került. Bár 1995-ben a végpusztulástól megmentették a grottakápolnát, még így is újabb hosszú évtizedeknek kellett eltelniük ahhoz, hogy érdemi helyreállítás kezdődjék. Először a Műemlékek Állami Gondnoksága látott hozzá kezelőként, majd a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jogutódaként létrejött Forster Központ, amely 2015-ben átadhatta a felújított foresteria épületet, benne azzal a nagyszabású és rangos állandó kiállítással, amely mélységében szól a kamalduli remeteségről. Idén befejeződött a helyreállítás második üteme, amelynek letéteményese, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési NKft. Az egykori tóparti majorságot idézi fel az érkezőket fogadó új látogatóközpont, a restaurált templomtoronyba csigalépcső vezet föl, megtekinthető a kripta, a grottakápolna, a hatos, a hetes és a tizenegyes cellaház, amely a szerzetesek mindennapjairól mesél, bejárhatók a klauzúra sétányai és az angolpark, s nem maradt más hátra, mint a többi cellaház szálláshellyé alakítása. Majkpuszta immár hűen és hitelesen őrzi és mutatja majd háromszáz éves históriájának állomásait.

Nyitókép: Az egykori kamalduli remeteség a Vértes erdejében Fotó: Kovács Zoltán/ NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztései Nkft.