Az akadémikus véleménye szerint az ember okozta éghajlatváltozás elmélete mellett elkötelezett Éghajlatváltozási Kormányközi Testület azonban hipotézise pontosítása helyett inkább figyelmen kívül hagyja a lehetséges természeti okot.

Tudomány

A tudományos módszer lényegét talán Richard Feyn-man fizikaprofesszor foglalta össze a legfrappánsabban. Az új természeti (fizikai, biológiai stb.) törvények felfedezéséről egyik előadásában ezt mondta: „Az új törvényeket általában a következő módszerrel keressük. Először kigondolunk valamit. [A közönség nevet. Ne nevessenek, ez így van.] Aztán kiszámítjuk feltevésünk következményeit, milyen jelenségekre számíthatunk, ha a feltételezett törvény helyes. Aztán az eredményeket összevetjük a »természet számításaival«, vagyis tapasztalati vagy kísérleti úton győződünk meg arról, hogy jóslataink összhangban állnak-e a közvetlen megfigyelésekkel. Ha a kísérlet ellentmondásba kerül elméletünkkel, akkor az elmélet hibás. Ez az egyszerű állítás valamennyi tudomány kulcsa. Nem számít az, hogy milyen vonzó vagy szép volt maga a feltevés. Az sem számít, milyen okos volt az, aki ezt az ötletet felvetette, vagy hogy mennyire neves személyiség – ha a kísérlet ellentmond neki, az elmélet rossz. És ez minden.”
A tudományos módszer tehát az ún. falszifikáció, aminek lényege igen egyszerű: ha egy korrekt megfigyelés eredménye nem felel meg az előzetes feltevésnek, a hipotézist el kell vetni. A tényekkel szemben nem lehet „konszenzusra” hivatkozni.

Modell és valóság

A globális éves átlaghőmérséklet emelkedésében a mérések kb. 1,4 oC/évszázad értéket mutatnak, a klímamodellek átlaga pedig 3,2 oC/évszázadot. E két szám összehasonlításával bárki beláthatja, hogy nincs minden rendben az uralkodó klímaváltozási hipotézis körül.

Akaratlan kísérlet

Az uralkodó klímaváltozási elmélet szerint az antropogén CO2-kibocsátás globális felmelegedéshez vezet. Ez a végkövetkeztetés. A legelső állítás az, hogy a légköri CO2-koncentrációnövekedést teljes mértékben az ember okozza. Ezt eddig is többen megkérdőjelezték, hiszen a légköri CO2-szint nemigen követi az antropogén-kibocsátás trendváltozásait.

2020-ban az antropogén szén-dioxid-kibocsátás a koronavírus-járvány miatt 2019-hez képest mindeddig sohasem tapasztalt mértékben (tavasszal harminc-negyven százalékkal, éves szinten hat-nyolc százalékkal) esett vissza,

ugyanakkor a légkör szén-dioxid-szintje mégis rendületlenül nőtt az előző évi (napi, heti, havi és éves) értékhez képest. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) 2020. november 23-i megfogalmazása szerint „a COVID-19 leállások légköri szén-dioxidra gyakorolt hatása nem különböztethető meg a természetes változékonyságtól.”
A nyilatkozat diplomatikus és korrekt. Értelme akkor válik világossá, ha tisztában vagyunk az alapadatokkal. Azzal, hogy az antropogén eredetű (szénegyenértékben kb. kilenc gigatonna nagyságú) éves CO2-emisszió elhanyagolhatóan kicsiny (kevesebb, mint öt százaléka) a szárazföldekről és az óceánokból az ember nélkül egyébként is légkörbe kerülő, legkevesebb kétszáz gigatonna/év szénegyenértéknek megfelelő szén-dioxidnak. A CO2-koncentráció emelkedő trendje majd akkor fordul meg, ha a természet is úgy akarja. 2020 bebizonyította, hogy a légköri CO2-koncentráció alakításában az ember szerepe indokolatlanul túlértékelt.

Tengerszint-emelkedés

A globális hőmérséklet-változás következményének mondják a tengerszint-emelkedést, pedig azért is a természet a felelős. A legutóbbi maximális eljegesedés óta, húszezer év alatt ugyanis mintegy százharminc métert emelkedett meg a világtengerek szintje. Ma e folyamat vége felé járhatunk. Nils-Axel Mörner (1938–2020) svéd geofizikus helyszíni vizsgálatokkal azt állapította meg, hogy a korallszigetek partjainál évtizedek óta nem nő a tengerszint. Klímaváltozási következményként tüntetik fel azt is, hogy a Nyugat-Antarktisz elolvadása három-öt méteres tengerszint-emelkedést okoz. A becslés jó, sőt, amint (magyar kutatók, gravitációs műhold-adatok alapján) kimutatták, a Nyugat-Antarktiszon csökken a jégtömeg. Ezzel egyidejűleg azonban az Antarktisz többi részén a jégtakaró inkább hízik, mint fogy. A műholdalapú gravitációs térkép összhangban van a geotermikus térképekkel. A nyugatantarktiszi jégmennyiség fogyását tehát biztosan a geodinamika, és nem a „klímaváltozás” okozza.

Özönfajok

A klímaváltozással hozzák összefüggésbe az özönfajok (invazív fajok) terjedését. Egy 2019-es szakmai jelentés szerint a tigrisszúnyog (Aedes albopictus) használt autógumikban és szerencsebambuszokban utazva jut el a világ minden részébe, a mélyedésekben lévő vízben megmaradva. E mondat a következőképpen került az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) jelentésébe: „A melegedő klíma miatt Európában új betegséghordozók jelennek meg, ilyen az ázsiai tigrisszúnyog.” Az efféle átfogalmazások az empirikus, objektív és racionális tudományban megengedhetetlenek.

Szervezetek

Az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) 1988-ban „a klímaváltozás tudományának értékelésére” kormányközi testületet hozott létre (IPCC, Intergovernmental Panel on Climate Change).

1992-ben, a riói csúcshoz kapcsolódó Éghajlatváltozási Keretegyezményben (UN FCCC) pedig egy új, leszűkített definíció született a klímaváltozásra. Olyan módon, hogy a definícióból egyszerűen kihúzták az összes lehetséges természeti okot. Egyedül az ember által okozott légköri összetétel-változásokat hagyták meg a lehetséges hatótényezők között.
Azóta soha nem lehet tudni, ki, mikor, mit ért „éghajlat-változáson”: a hagyományos vagy az ENSZ-meghatározást. A tudományos tisztázás egyik legfőbb akadálya éppen ez a zavaros szóhasználat.

Klímafanatikusok és -szkeptikusok

Sok kutató – nem kételkedve a szűk szakterületén kívüli összefoglaló tanulmányok korrektségében – elfogadja a mainstream álláspontot, miszerint „a tudományos háttér tisztázott”. Mások az IPCC irányelvét („az ember okozta éghajlatváltozás kockázatai tudományos alapjainak megismerését”) újabb és újabb kölcsönhatások és pozitív visszacsatolások feltételezésével szolgálják.
A kételkedő kutatók azonban (immár ismét egyre többen) elvetik az uralkodó hipotézist. A vitában sajnos van egy harmadik oldal is, amely globális ENGO-k (környezetügyi globális civil szervezetek) hálózatából, valamint a sajtó és a politikusok jelentékeny köréből áll. Ők azok, akik nem hagyják a vitát a tudomány szabályai szerint lefolytatni.

Alázat

A természeti okok vonatkozásában sokkal nagyobb alázatra lenne szükség. Nem szabad sem a Föld belsejéből eredő, sem a Földön kívülről származó hatótényezőket lebecsülni. Számos, egymással is versengő alternatív klímaváltozási hipotézis létezik. A napsugárzás teljesítménysűrűsége (TSI, azaz Total Solar Irradiance), a tizenegy évente polaritást váltó napmágnestér, a napszél külön is megemlítendő. További külső hatótényezőt jelenthetnek az óriásbolygók, a kozmikus sugárzás és még sok minden más. Földünk geodinamikai, geoelektromos és geomágneses jelenségei: például a földforgásrendellenességek vagy a geomágneses dipóltér drasztikus időbeli csökkenése és térbeli átrendeződése (ami például Buenos Airesben száz év alatt kevesebb, mint felére csökkentette a geomágneses teret) a véleményformálók körében alig ismertek. Mindezek mellett nagyon sok egyéb, a kutatók számára is új, külső és belső tényező, végül mindezek átláthatatlan szövevénye állandóan alakítja Földünk különböző helyeinek éghajlatát. Mint ahogyan eddig is alakította, és a jövőben is alakítani fogja.
A klímakérdésben –az igazságkeresésen kívül – azért is fontos tisztán látni, mert a klímát tették az energia- és környezetpolitika alapjává. Sok jel szerint az alárendelés nem egyszerű tudományos tévedés következménye, inkább tudatosan kialakított koncepció része lehetett.

SDG

Az ENSZ Fenntartható Fejlesztési Céljai (SDG, Sustainable Development Goals) tizenhét kusza célkitűzést tartalmaznak, holott a környezeti kihívások rendszerezésére logikus megközelítéseket lehetne alkalmazni. Az egyik ilyen rendszert a Nobel-díjas kémikus, Richard E. Smalley (1943–2005) publikálta (2003), aki szerint mindenekelőtt az energia, majd az édesvíz bonyolult kérdéskörét kell tisztázni. Az energia azért kerül az első helyre, mert energia birtokában édesvíz még tengervízből is előállítható. Energia és innivaló birtokában az élelmiszer (talajművelés) következik a sorban, ezután pedig a környezet (levegő, víz, föld) egészségesebbé tétele. Társadalmi feszültségeken (mint szegénység, betegség stb.) csak akkor lehet számottevően enyhíteni, ha a természeti előfeltételek már teljesülnek. Smalley rendszerének alkalmazását (kiegészítve az ásványi nyersanyagok problémakörével) 2009 óta szorgalmazzák.

Meglepő számok

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy az emberiség össztömege kevesebb, mint ötszázmillió tonna (Mt); kevesebb, mint a termeszhangyák össztömege. Ötszáz Mt hozzávetőleg a Badacsony hegy tömege. Valóban elviselhetetlenül sokan vagyunk a Földön? Környezeti hatásunk az energiafelhasználásból (és nem a népességből) ered, ami az ipari forradalom óta kétségtelenül nő: folyamatosan, sőt volt idő, amikor exponenciálisan. Ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy egyetlen nagy földrengés teljes energiája (például a 2004-es nagy cunamit okozó földrengésé) annyi volt, mint amennyiből az emberiség 1800 óta él.

Felelősség a bioszféra alakításában

A bioszféra a Föld egészéhez képest mikro-, vagy nano-
léptékű tartomány. A bioszférának az ember is része. (A teremtett természet részének is mondhatnánk.) Az ember az energia révén a bioszférában meghatározó tényező. Felelősségünk van annak alakításában. A lehetséges természeti korlátokkal (mind a források, mind a nyelők vonatkozásában) higgadtan és elfogulatlanul kell foglalkozni.

Értékrend

E ponton óhatatlanul belép az értékrend: az, hogy mit engedhetünk meg magunknak, és hogyan tekintünk a természetre. „…aki véges rendszerben végtelen növekedést képzel el, az vagy őrült, vagy közgazdász”, mondta egy puritán (kvéker) közgazdász, Kenneth Boulding. Kérdése nyomán komolyan felmerül, vajon nincs-e esetleg szükség globális világkormányra, amely a véges rendszerben az emberiséget képes lenne központilag szabályozni.

Mikrobiológiai modell

Egy MTA-Lendület kutatótól, Galajda Pétertől egzakt természettudományi üzenet érkezett: nem kell ilyen világkormány. A kutatók mikrobiológiai-biofizikai kísérletekben önző és együttműködő típusú baktériumokat helyeztek el egymástól különféle mértékben elzárt térségekben. Azt tapasztalták, hogy az osztott térségekből álló életterekben mindkét típusú baktérium fennmarad. Amikor azonban az osztott élettereket egyetlen homogén élettérré nyitották, az „önző” baktériumok elpusztították az együttműködőket, majd önmagukat is elkezdték fölfalni.

Ökofilia és ökofóbia

Ugyanerre a következtetésre jutott – tudományfilozófiai alapon – Roger Scruton konzervatív angol filozófus, aki szerint a természethez fűződő viszonyunkban alapvetően kétféle hozzáállás létezik: „ökofil” (a helyi adottságokhoz helyszerető módon igazodó), vagy pedig „ökofób”, azaz helyidegen. Ez utóbbit általában messziről érkező bürokraták, idegenek, hódítók és világmegváltók képviselik. Mindannyian valamilyen koncepciót érvényesítenek. A kétféle nézetre magyar megnevezésünk is van: helyes és helytelen. A kettő közötti ellentét: kibékíthetetlen.

A szerző nézete

A természetet egyesek zsákmányként, mások tabuként tisztelik. Én a köztes utat ajánlom: tekintsük a természetet ajándéknak, amit „művelni és őrizni” kell. Felvázolták nemrégiben az emberiség önzőségi/önzetlenségi spektrumát, ami hál’ istennek egy Gauss-görbe. Azaz a legtöbb ember normális: kellően önző és önzetlen; scrutoni értelemben „ökofil”. A Gauss-görbe egyik végén találhatók a szélsőségesen önzők, a másik végén a szélsőségesen önzetlenek. Nincs nagyobb veszély annál, mint amikor az erőszakos, agresszív pszichopaták (a legszélsőségesebben önzők) a fanatikus altruistákkal – őket eszközként használva – összefognak a normális emberek ellen. Attól tartok, ez a mai világképlet.

Lapzártánk idején zajlik a Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület (HuPCC) által szervezett négynapos Első Országos Interdiszciplináris Éghajlatváltozási Tudományos Konferencia, amelyről a későbbiekben lapunk is beszámol. Áder János nyitóbeszédében többek között rámutatott, hogy a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekek sérelmével jár, s a gazdasági, közgazdasági gondolkodás átalakítását szorgalmazta.