Először elegyengették a terepet, majd egymástól kétméternyire elhelyeztek egy-egy betontömböt. Ennyiből még nem lehetett tudni, mi kerekedik ki belőle. Aztán felszívódtak az emberek, talán ki kellett pihenniük a fáradalmaikat. Mivel jó ideig nem jöttek vissza, azt gondoltam, ennyi volt. És váratlanul megint felbukkantak. Hozták a léceket és hozzáerősítették a betontömbökhöz, majd lefestették az összeset. Már lehetett sejteni, mit is alkotnak valójában. Először arra tippeltem, valamiféle modern szobor van születőben, de miután közelebb mentem hozzá, egyértelművé vált számomra, hogy egy közönséges köztéri paddal gazdagodik a környék. Láttam már ízléses utcabútorokat a világban, de ez esztétikai szempontból távol áll tőlük.

Azonban a munkálatok ezzel még nem értek véget. A környezet rendezése következett. Egymástól arasznyi távolságban, cikk-cakk alakzatban betonlapokat ástak a földbe egészen az út széléig, és a pad alatti sávba is jutott két sor belőlük. Nem bonyolították túl a térkövezést, meglehet, spórolni akartak az anyaggal. Hátra volt még a tereprendezés, vagyis a füvesítés, illetve egy infótáblát is kitettek, miszerint hulladékot hatóságilag tilos elhelyezni, mert aki e tilalmat megszegi, arra három évig terjedő szabadságvesztés is kiróható. Mielőtt távozott volna a brigád, az objektumot piros-fehér csíkos szalagkordonnal vették körbe, a pad háttámlájára pedig madzaggal egy nejlon irattartóba csomagolt feliratot kötöztek: „Építés folyamatban!” Nem tudni, hogy ezzel mit akartak üzenni, mert látszólag befejezettnek tűnt az akció. Talán arra vártak, hogy kikeljen a fűmag. Az pedig azóta sem kelt ki, mert senki nem locsolta.

Ezen a ponton véget is érhetne a történet, de hetekkel később folytatása következett. Érkezett egy kupac föld, nem tudni, mi célból. Valaki ültetett is bele néhány tavaszi növényt, hátha virágoskertnek szánták. Amikor pedig feltűntek a díszkövek, egyértelművé vált, hogy itt bizony sziklakert formálódik, ami elhelyezkedésénél fogva a kis tér leghangsúlyosabb szeglete lett. Húsvét közeledtével két fát is telepítettek a pad jobb és bal oldalára, díszített tojások is kerültek rá – hadd legyen ünnepi fíling.

Egyfolytában azon töröm a fejem, kinek az ötlete lehetett, hogy ide padot kell állítani. Útkereszteződésben nem veszélytelen megközelíteni ezt a pihenőhelyet, még akkor sem, ha nincs nagy forgalom arrafelé. Amúgy pedig úttörő kezdeményezésnek lehetünk tanúi, hiszen az egész városrészben alig található utcai ülőalkalmatosság. Ha jól belegondolok, csak egy-két nagyobb parkban van belőlük, azokat is kikezdte már az idő. Az is érdekelne, ki fizette a padépítés költségeit. Nem jellemző, hogy a város ilyen apróságokkal kedveskedne a polgárainak, amúgy is messze van még az önkormányzati választás ahhoz, hogy ilyen akciókba kezdjenek. A környék lakóinak összefogása sem jöhet szóba, szerintem nem biztos, hogy már csak egy égből pottyant padról ábrándoztak, amikor a lakóházaik közötti utak állapota égbekiáltóan kritikus.

De kik ücsörögnek majd a padon? Az autósok ezért nem fognak kiszállni kocsijukból, a kerékpárosok úgyszintén célirányosan közlekednek, az itt élők többsége pedig napközben dolgozik. Így legfeljebb csak azokra a gyalogosokra, sétálgató nyugdíjasokra, fiatal szerelmespárokra lehet számítani, akik arra tévednek. Ha egyáltalán észreveszik ezt a tájidegen ülőkét, netalántán éppen annak közelében fáradnak el. Amennyiben a pad befogadóképességénél többen érkeznek egyszerre a helyszínre, akkor bizonyára lesz, aki hoppon marad – tömeges érdeklődéstől azonban nem kell tartani. És nyilván olyanok is akadnak, akik sosem járnak errefelé. Micsoda diszkrimináció ez rájuk nézve, hacsak nem épít a titokzatos jótevő az ő környékükön is egy padot, amivel kiengesztelhetné őket. Mellesleg ezzel a gesztussal akár megállíthatatlan folyamat is elindulhatna. Tényleg: miért ne kezdeményezhetne valaki padépítő mozgalmat, lehetőleg országos szinten? Hogy legyen hol megpihenniük és elmélázniuk az egyre szaporodó gondokkal terhelt honpolgároknak.