Milliók életét teszi elviselhetőbbé az egyik legismertebb gyulladásgátló-fájdalomcsillapító, a diklofenák, amelyet a szabadalmi védettség lejárta után, amikor már bárki olcsón előállíthatta, az állatgyógyászatban is széles körben kezdtek alkalmazni. Ám idővel súlyos környezeti, társadalmi és gazdasági következményekhez vezető mellékhatására derült fény.
Az ember és számos háziállat szervezetére veszélytelen hatóanyag egy állatfaj számára végzetesnek bizonyult. Ez az állat ironikus módon a keselyű, amely éppen arról ismert, hogy vasszervezete szinte bármit képes hasznosítani. A diklofenákkal kezelt háziállatok teteméből lakmározó keselyűk legtöbbje azonban halálos vesekárosodást szenvedett.
Az indiai keselyű fokozottan érzékeny a diklofenákra (Wikipedia, fotó: Shantanu Kuveskar)
Minderre már csak azt követően derült fény, hogy India korábbi ötvenmilliós keselyűállománya az 1990-es évek közepén pár év alatt néhány ezerre csökkent. Bár
a történelem legnagyobb arányú és leggyorsabb madárpusztulását követően India, Pakisztán, Nepál és Irán végül betiltotta a szer állatgyógyászati
célú használatát, a keselyűpopuláció összeomlása mégis súlyos következményekkel járt.
Indiában az állattenyésztők ősidők óta a keselyűkre hagyták az állati tetemek eltakarítását, amit azok a legutóbbi időkig hatékonyan meg is tettek. A diklofenák pusztítása után azonban ezt a fontos közegészségügyi szolgáltatást legfeljebb a kóbor kutyák és a patkányok végzik el úgy-ahogy, ezek elszaporodása pedig nem megoldás, inkább újabb problémák forrása.
A keselyűállomány a töredékére csökkent (Wikipedia, fotó: Shantanu Kuveskar)
A keselyűk eltűnése után,
a higiéniai helyzet romlása miatt az érintett területeken majdnem öt százalékkal megnőtt a halálozási arány,
ami a keselyűpopuláció fennmaradásával megelőzhető lett volna.
