Minden kert – mondhatni platóni előde – a paradicsomi kert, amelyben már az első ember rádöbbent: képtelen huzamosabb ideig elviselni a boldog életet, bármi áron, az örök kitagadásén is, kívánkozik az ismeretlen titokzatossága után. Szeretném nyomban fölhívni a figyelmet erre a kérlelhetetlen ellentmondásra: mindannyiunk megörökölt átkára, egyúttal arra, hogy vélhetőleg a kiátkozott ősöknek együtt kellett élniük a szépség emlékével, és azt ugyancsak átörökítették boldogtalan utódaikra. Az a bizonyos szépség föltehetőleg beletartozott az isteni tervbe, szerves része volt az eszmének, amely a világot – jóval túl matematikai szerkezetén – ellátta ezzel a nyugtalanító adalékkal, amely ráadásul termékenységet is jelentett.

Miként az igazi kertészek sem tudják máig megkerülni a virágzás csodájának átváltozását a gyümölcsök elbűvölő gazdagságára, illatokban, ízekben dúskáló formagazdagságukkal, misztikusabban: alakoskodásukkal.

Merthogy mind a díszkert, mind a haszonkert a paradicsomi példát őrzi, noha emberileg kezelhetőbb szétválasztásban. A paraszti kertek ezt a finomkodást, már pusztán a művelés rációja miatt sem engedik meg maguknak: liliom és krumplivirág, tátika és mogyoróbarka, jezsámenillat és hagymaszag könnyedén megfér egymással.

A nőszirom – Az erotikus növények sorozatból 

 

Bizony a kert éles ellentmondást rögzít, sőt tartósít kerítésével; elve az Édenben úgy jött létre, hogy az üres vagy vadon pusztától mennyei tervezője olyan részt kerített el, amelybe gyümölcsöket termő fákat, virágokat, ehető növényeket ültetett, hogy – mondja az Írás – a maga képére és hasonlatosságára teremtett lényeket ellássa minden jóval, szabaddá tegye őket a létezés megtapasztalására. Négy folyó bőséges vízével táplálta alkotását, határozottan elkülönítve a nemtelentől, az ápolatlantól, hogy elrendezze az emberben a kint ismeretlenségének, fenyegető rendezetlenségének, valamint a bent biztonságos bensőségének, ellátó gondoskodásának érzetét, lassan földerülő tudatát.
 

A kolostor kerengője, Amalfi 

 

Viszont eltiltotta a mindentudás fájának gyümölcsétől – hallgatva angyali tanácsadóira, akik szerint, ha az ember eszik abból az almából (ám lehetett akár hurma, amit a bolgárok rajszkje jabkónak – ’paradicsomalmának’ – ismernek), akkor az leküzdhetetlen vágyat ébreszt benne a bűnre, hogy teremtőként tolja föl magát ura vetélytársául. A sátán, aktív ihletője a bűnnek, természetesen másként kommentálta az ügyet; szerinte az Úr így akart megszabadulni a két rakoncátlan paráznától, valamint bűnben fogant leendő leszármazottaiktól. Annyit azonban az emberpár mindenképpen ellopott az édeni projektből, hogy kiűzetése után, nyomban körülhatárolt magának bizonyos területet a sivatagból, föltörte, majd a magával hozott magvakkal termőre fordította izzadságával bőven öntözött kiskertjét (nemhiába mondja a poéta, noha csak a maga élhetetlen fajtájára érti, hogy a költő bukott angyal, aki az égre emlékezik), attól fogva minden kert a maga szerény módján emlékezés.

A fényképezés pedig minden esetben tárgyiasult emlékezés, alkimista trükk: konkrétan megidézi a tárgyat; igaz, egyik dimenzióját elhallgatja, ennek megfelelően, ha kertet citál, nézőjét azon nyomban belehelyezi – a paradicsomi kertre emlékezés képességével egyetemben, hiszen a világot/világunkat kizárólag összefüggéseiben, összefüggéseiből értelmezhetjük, hát még a teremtett világokat.

Világos: nemcsak látni kell tudnunk, minden új látvány mellé társítanunk kell emlékezetünket – a fényképező pedig éppen erre épít.

És arra, hogy a tárgy képe korántsem azonos a tárggyal: kevesebb is az iméntiek szerint, több ugyanakkor azzal, hogy – egyszerűen szólva – rögzítőjének véleménye a kiválasztott tárgyról, és óhaja, hogy nézője vigye bele magából a saját véleményét, érzelmeit/érzéseit. Fogadja el, vagy tiltakozzék ellene – mindegy, csak engedje előbb magához, majd magába: voltaképpen egy szellemi nászban – és értse meg Heidegger szépséges gondolatát: kiállítása fölszenteli a műalkotást, hogy az az Istent szólítsa: minden kertek misztikus megformálóját…

Balla András Kert című fotókiállítása július 27-ig látható a Kárpáti Malom Malmárium Galériában (a Malmacska kávézó nyitvatartási idejében – 9400 Sopron, Erdei Malom köz 4.)

 

Nyitókép: Le bassin de l'hiver, Versailles
Fotók: Balla András archívumából