A XVII. századi, s most megújult támfallal megerősített, téglakerítés ölelte jáki templomdomb kertjében, majd a templomtérben Sarkadi Márton építésszel és Pap Ildikó Katalin régésszel, akik a Szombathelyi Egyházmegye megbízásából végezték a Szent György-templom helyreállításának szakmai vezetését, a lenyűgöző épületegyüttesről, históriájáról, a régészeti, művészettörténeti kutatás eredményeiről, építészeti alakulásáról és a jövőről is beszélgettünk.

Közkeletű tévedés, hogy a Szent György-templom a legépebben fennmaradt román kori műemlékünk – magyarázza Sarkadi Márton –, ugyanis az a szomorú helyzet, hogy ha a kőfaragványokat, az építőköveket számba vennénk, kiderülne, a templom bizony nagyobb mértékben XIX. század végi, mint középkori.

A Schulek Frigyes által vezetett 1894 és 1904 közötti helyreállítás, a kor purista szemlélete szerint nagymértékű bontásokkal és újraépítésekkel, mélyreható változtatásokkal járt, sok olyan részt tüntetett el a templomból, amelyeket ma már nem ismerhetünk meg. Ennek az átépítésnek a figyelmen kívül hagyása lehetetlen.

Tudomásul kell vennünk, hogy az épület jelentős mértékben XIX. századivá vált, a homlokzatokon és a belső terekben is sok újraépült kőfelülettel, kicserélt tagozattal, kőfaragvánnyal találkozunk, amelyeket elmaszkírozni, eltüntetni, módosítani nem lehet. Ez a kettősség a templom egész megjelenésére rányomja a bélyegét: részben középkori, részben XIX. század végi.

A nyugati homlokzaton, szemközt állva a templommal a jobb oldali, tehát a déli torony alsó falán, akárcsak az oldalfalakon is, jól láthatók a különböző korokból származó kövek, téglák. Egymásra épülve, egymást kiegészítve pontosan érzékeltetik az idő múlását. Úgy gondolom, bár ezt talán majd lesz, aki vitatja, ez az őszinte, a maga valóságát és időszakok szerinti eredetiségét mutató restaurálás teremti meg a munka hitelét.

Célunk az volt – folytatja Sarkadi Márton –, hogy a ránk maradt, történetinek tekinthető állapotot őrizzük meg és tartsuk fenn. Mai hozzátételre sem funkcionálisan, sem egyéb szempontból nem volt szükség, fölöslegesen terhelte volna meg az amúgy is nehezen értelmezhető képet. Konzervátori szemléletű restaurálásról beszélünk, és nem felújításról.

Immár a kapun belépve az építész a legutóbbi évek munkájának legnagyobb eredményeként említi, hogy a régészeti kutatások során a mai templom belsejében, a föld mélyében előkerült egy korai, kis méretű, egyhajós, egyenes szentélyzáródású templom maradványa.

Ám sajnos ennek a XI. század közepén, legkésőbb második felében épült templomnak – veszi át a szót Pap Ildikó Katalin régész – bemutatására, akárcsak jelzésére a nagytemplom padlózatában nem volt mód. De most már bizonyosan tudjuk, ez volt a jáki templomdombon az első szakrális épület. Szent István király rendeletét követve, amely szerint tíz falunak kellett építenie egy templomot, emelte Ják akkori népe. S egy pillantást vetve a terület középkori birtokainak térképére, feltűnő, hogy Ják körül egynapi járóföld sugarú körben azonos kézben levő birtokokat találunk. Ez arra utal, hogy Ják már korán jelentős központ volt.

A Szent György-templom háttérben a Szent Jakab-kápolnával
Fotó: Mudrák Attila

 

Plébániatemplomát a körülötte lévő temető rovására, az Árpád-kor folyamán nyugati és déli irányban új épületrészekkel egészítették ki. Nyugat felé egy valószínűleg karzatot is magában foglaló, föltehetőleg a hajónál magasabb, toronyszerű építményt emeltek, a déli bővítésben pedig egy korai kolostorépületet sejthetünk. A bencés rend megjelenésével megváltozott a templom jogállása, és a falunak új plébániatemplomra volt szüksége. Ezért épült föl a XIII. század közepén emelt mai Szent Jakab-rotunda helyén az 1990-es években föltárt XI. századi épület. A Szent György-templomban most meglelt kis templomot a XIII. század húszas-harmincas éveiben, a mai nemzetségi monostor építése során teljesen elbontották.

Mit jelentett a jogállásváltozás?

A templom jogállása – folytatja a történetet Sarkadi Márton – valamikor a XII. században változhatott, amikor bencés szerzetesek érkeztek, s a korai plébániatemplomból monostortemplom lett, amelyben nem volt plébániai szolgálat, azaz például nem eskettek, nem kereszteltek. Azt nem tudjuk pontosan, hogy a Ják nemzetség mikor vette birtokba a templomot, de a korai templom bővítése vélhetőleg az ő idejüket jelzi, szándékaikat, elképzeléseiket tükrözi, s a nyugati bővítmény előkép lehetett a XIII. század második évtizedében megkezdett új épület számára.

Az impozáns kapuval nyíló, kéttornyos nyugati rész ugyanis aligha a bencés szerzetesek céljait szolgálta, bizonyos, hogy inkább a család igényei szerint épült föl. A művészettörténészek régóta keresik a választ arra, milyen célt szolgált, hogyan kell elképzelnünk a használatát.

Entz Géza művészettörténész két fontos tanulmányában is foglalkozik a Szent György-templom elemzésével. Az egyik a nyugati karzattal, a másik a déli toronyalj freskóival kapcsolatban tartalmaz alapvető jelentőségű megállapításokat. Föltételezése szerint a Ják nemzetség a déli toronyaljban temetkezett, ám a templom építésének elhúzódása miatt a templomalapító családfőt, Jáki Nagy Mártont nem tudták illő helyre, a szentély elé temetni. A régészeti feltárások eredményeinek ismeretében úgy gondoljuk, Entz Gézának az alapvető tézis tekintetében igaza van, de az ok valószínűleg más: az itt megtalált többi sír arról beszél, hogy a családnak már korábban, a XIII. századi templom megépítése előtti időben, a korai templom fennállása során is ez a terület volt a temetkezőhelye.

Pap Ildikó Katalin arról beszél, hogy sikerült megtalálniuk az alapító sírját, amit már akkor kialakítottak, amikor a templomot még csak
alapozták.

Az alaprajz kijelölése után – magyarázza a régész – határozhatták meg az alapítói sír helyét, s az 1210 körül épített, belül meszelt téglaépítmény azután üresen állt Jáki Nagy Márton haláláig (okleveles adatok szerint 1244-től 1250-ig). Mindez eddig azért nem volt ismert, mert a Schulek-féle felújítás során a templom belső terében nem volt régészeti kutatás, és erre 1990 és 2003 között a Valter Ilona és Hajmási Erika által végzett tervásatás alkalmával sem nyílt mód. A mostani föltárások fölmérései alapján digitálisan rekonstruálható lesz majd az első templom, annak ellenére, hogy ebből csak hézagosan kerültek elő részletek azért, mert a mai templom alapozása és a késő középkori sírok megásása következtében sok falszakasz elpusztult.

A kis templom felszínen láthatatlan maradványai immár pontosan dokumentáltak, s ha jól értem, az általa közvetített tudás a szakembereknek sokat jelent.

Jelenléte érzékelhető a XIII. századi templom testében – fogalmaz az építész. – Vannak olyan falak, nyíláskiosztások, amelyeket befolyásolt ennek a korai kis templomnak a léte, például a sekrestye nyugati falát szemügyre véve azt látjuk, hogy meglepő módon egy tengelybe esik a korai kis templom szentélyzáródásával, tehát valószínűsíthető, hogy teljes egészében elbontották ugyan a kis templomhoz kapcsolt épületet, azonban ugyanott épült az újabb fal, ily módon átöröklődött a korai építmény. Lehetséges, hogy a korai templomhoz már tartozott valamilyen kolostorépület, és az állhatott a XIII. századi sekrestye helyén. Másként is találkozunk ennek a korai templomnak az örökségével, ugyanis jól rekonstruálhatóvá vált a XIII. századi templom építésmenete. A szentélyekkel kezdték az építkezést, azután az északi oldalon a mellékhajófallal folytatták, amikor elértek az épület nyugati részéig, fölépítették a két tornyot, nagyon magasra. A főhajó szintjéig emelték akkor, amikor még itt állt a korai kis templom az épülő hosszház közepén.

Létezhetett egy furcsa pillanat: állt a szentély, a két torony és köztük a liliputi templom.

Ezt az építésmenetet látszik igazolni a falak felhúzásának módja, az alapfalak elválása, a faragványok stílusának változása, tehát követhetővé vált az a folyamat, ahogyan a templom az évtizedek során felépült. A korban egyébként nem példa nélküli építésmenet oka az volt, hogy a hosszúra nyúló munka során minél tovább használhassák a régi épületet.

A Szent György-templomban szinte egyedi módon maradtak meg a XIII. századi freskók, ezeket Bóna István és Heitler András restaurálta.

A déli toronyalj nyugati falának falfestményein középen, az ablak fölött két angyal gyermek képében egy lelket emel a magasba: ez az üdvözülés pillanata – mutatja Sarkadi Márton –, jobbra egy templom, amelyben – bizonyára nem véletlenül a jákira ismerhetünk, lejjebb két sorban alakok, asszonyok és férfiak. Az asszonyok jellegzetes, sirató gesztussal emelik arcukhoz kezüket. A figurák alatt egy határvonal: valamikor, valószínűleg még a középkorban, újravakolták a falfelületet, ezt soha nem fogjuk már megismerni.

Freskórészlet

 

Talány marad, milyen ábrázolás volt a freskón az ablak alatt. Annyi bizonyos, hogy halálról, temetésről, üdvözülésről szólnak a képek, Mária elszenderedésének megszokott ikonográfiai típusa ez, és joggal föltételezhetjük, hogy – legalábbis áttételesen – a templomalapító üdvözülését vetítik előre. A toronyalj déli falán férfiakat látunk, élénken gesztikuláló tartásban, ők nyilván a Ják nemzetség tagjai lehetnek. Más, eltérő stílusban dolgozó művész készíthette a főszentély záródásában a sárkányon diadalmaskodó Szent Györgyöt ábrázoló oltárképet. A freskók a XIII. század közepére datálhatók, valószínűleg már láthatók voltak 1256-ban, Szent György napján, a templom fölszentelésén, amelyen jelen volt Omodé győri püspök, Favus pannonhalmi főapát, Ábrahám vasi ispán és a templomalapító Jáki Nagy Márton fia, Zlaudus veszprémi püspök is.

A jáki templom mindenkor a műemlékvédelem figyelmének középpontjában állt, felújítása a korabeli műemlékes szemléletet követte. Így volt ez Schulek Frigyes idején, a XIX. és a XX. század fordulóján, amikor a purista szemlélet határozta meg a műemlékvédelmet, s így, amikor a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben, majd az ezredfordulón foglalkoztak az épülettel.

A gyakorlati munka csak lassan, szakadozva követte a művészettörténészek, régészek – Valter Ilona, D. Mezey Alice, Szentesi Edit, Hajmási Erika – hatalmas szellemi energiákat mozgósító kutatásait – teszi hozzá Sarkadi Márton –: az 1990-es években a nyugati kapu szobrainak konzerválása és másolatainak elkészítése, a nyugati kapu részleges, majd a déli kapu és a déli mellékszentély homlokzatának restaurálása. A 2010-es évek elején került sor a főszentély és az északi mellékszentély, a gádorfalak és a két nyugati torony restaurálására, a tető felújítására, más fontos kutatási és restaurálási feladatra, elkészült a Szent Jakab-kápolna és az apáti ház helyreállítása. 2017-ben a magyar kormány jelentős összeget juttatott a Szombathelyi Egyházmegye számára a templombelső régészeti feltárására, restaurálására, felújítására. Műszaki szempontból fontos a talajnedvesség elleni szigetelés elkészítése, a csapadékvíz-elvezetőrendszer kiépítése, a boltozatok megerősítése, a tetőfedés javítása, új elektromos hálózat és világítás kiépítése. Elkészült a belső kőfelületek és a teljes berendezés restaurálása. Befejeződött a homlokzatok, kiemelten a déli és a nyugati kapu restaurálása. Sor került a Szent Jakab-kápolna teljes műszaki felújítására és restaurálására, a támfal és kerítés újjáépítésére, a Folnay Ferenc apát nevét viselő reneszánsz díszkapu restaurálására.

Kifelé tartva még egy pillantás az impozáns épületre, a bélletes nyugati kapu fölötti apostolszobrokra…

Már a nyolcvanas években egyértelművé vált, hogy az időjárás kénye-kedvének kitett szobrok veszélyben vannak. A homlokzaton ma jó minőségű másolatokat látunk – mondja búcsúzóul az építész. – Az eredetiek egy ideig láthatók voltak a Műemlékvédelmi Hivatal kiállítóterében, majd a szombathelyi Savaria Múzeumba kerültek, s már huszonöt éve várják, hogy méltó helyet nyerjene Jákon azokkal a kőfaragványokkal, régészeti leletekkel és egyéb tárgyakkal együtt, amelyek bemutathatnák a templom múltját, életét, építtetőit és az itt élőket. Ennek a kiállításnak a létrehozása
a következő feladat.