Mára Spanyolország UNESCO világörökségi helyszíneinek száma elérte az ötvenet, így nem csoda, hogy nem tud valamennyi ugyanakkora súllyal megjelenni a sajtóban vagy az útikalauzok lapjain. Pedig egyetemes értékeit és jelentőségét tekintve Cuenca erődített városa sem marad el a legismertebb barcelonai épületektől, vagy az arabok által sokáig megszállás alatt tartott andalúz városok szépségeitől.

Valencia és Madrid között nagyjából félúton található Cuenca, amely kevéssé fantáziadús módon a szintén Cuenca nevet viselő tartomány székhelye. 1996-ban került fel a világörökségi listára, olyan különleges erődvárosként, mely megőrizte a XII. és XVIII. század között született épített örökségét, mind az egyházi, mind pedig a világi építészet remekeiből, ráadásul a sziklafalra épített és fallal körülvett város csodálatosan egybeolvad az őt körülvevő táji környezettel, ami szinte természetes, hiszen az Ibériai-félsziget központi fennsíkjának, a Mezetának keleti részén járunk, kissé mindentől távol. A domborzati adottságok függvényében Cuenca jellegzetes alsóváros–felsőváros elrendezést mutat.

Cuenca alsóvárosa

 

Az egymástól sem vízhozamban, sem hangzásban nem túl könnyen megkülönböztethető Júcar és Huécar folyók ölelésében fekvő város története a római időkre nyúlik vissza, ekkor Conca néven ismert, majd a VIII. század második évtizedében kerül – szinte az egész félszigettel együtt – muszlim megszállás alá. Az iszlám jelenléte jó négyszázötven év után ér véget, amikor 1177-ben ideér a keresztény visszahódítás (Reconquista) VIII. Alfonz kasztíliai király vezetésével. Ezt követően már keresztény kézen is marad, a várost fallal veszik körül és a felsőváros szigetszerűen fejlődik tovább.

Spanyolország északi harmadát leszámítva a romanika nem tudott kialakulni az arab jelenlét miatt, így rögtön a gótika jeleit látjuk a korszakban megépült templomokon. A bevehetetlen erőddé alakított Cuenca sajátos épületei között elsőként a gótikus katedrálist említhetjük, melynek áttört homlokzata igazi ritkaság. A polgári építészet remekei pedig azok a XV. században, a sziklákra épült „függő házak”, spanyolul a „casas colgadas”, melyekért a mai napig érdemes felkeresni ezt az ötvenezres kisvárost.

Az áttört homlokzatú gótikus katedrális

 

Miközben a szerpentinen masírozunk felfelé, óhatatlanul a kísértetiesen hasonló hangzású fogkrémmárka jut eszünkbe a spanyol névhasználatról, melynek jelentése a spanyol ajkúak számára kevéssé humorosan annyit tesz: akaszd fel magad! Hogy üzleti szempontból mennyire célszerű egy sok százmilliós népesség nyelvén ilyesmit jelentő terméket a piacra bocsátani, azt nem tudom megmondani, de a szó jelentésének súlya a valóságban is elénk tárul.

A „casas colgadas”, azaz függő vagy lógó házak elkápráztatják a statikai ismeretekkel kevésbé rendelkező vándorokat is, mivel egészen hihetetlen az a technikai felkészültség, amellyel az egyébként stabil sziklára konzolos módon felfüggesztették az épületeket, melyek ötszáz év elteltével is, dacolva a gravitációval, a mélység felett „lebegnek”.

Casa colgada, azaz függő ház a szikla fölé nyúló erkélyekkel

 

Építészeti párhuzamként egyes kínai épületek említhetők, melyek hasonló szellemben fogantak. De az európai példák közül a görögországi Meteorák jelenthetik a legközelebbi analógiát, ahol szintén lehetetlen magasságokba vitték fel a kolostorok építőanyagát a hegytetőkre.

Cuencában is eggyé válik a természetes kővel az ember által megalkotott épület, melyeknek különös szépséget kölcsönöz a régióban előszeretettel használt favázas kialakítás. A tájjal eggyé olvadva csodálatos földrajzi-építészeti szimbiózis tanúi lehetünk.

Nyitókép: Cuenca sziklára épült felsővárosa
Fotók: Szigetvári Krisztián