A jelen

Mégsem titok, mindenkinek vannak szeretett helyei. Ilyen szívemnek kedves helyszín a simontornyai vár, ahol középkori szakácsművészettel is foglalkozó régész feleségem az elmúlt évtizedben már több mint száz reneszánsz ételt készített el a várudvaron, a Simontornyai Várnap rendezvénysorozatán.

Kapcsolatom a várral valamivel régebbi keletű, 2010-ben léptem udvarára akkori műemlék-felügyelőjeként. A településközpontban magasodó vár, Tolna legnagyobb műemléke azóta is lenyűgöz, ahogy minden oldalról fenséges látványt nyújt.

Akárcsak a bejárattal szemközt állva a reneszánsz idején újjáépített, ötszintes sarokarmírozott déli torony, a modern műemléki elvek szerint kiegészített, de középkori részleteket és reneszánsz kőkeretes ablakokat bőségesen tartalmazó keleti szárny.

S szépen tárul fel a vár akkor is, ha nyugat felől közelítünk, innen szemünkbe ötlik a részlegesen helyreállított kétszintes reneszánsz loggia két boltíve, miközben a vár hátterében felsejlik a katolikus templom.

A simontornyai vár délkeleti irányból

 

Közelebb érve látható, hogy a vár kissé kopott, de hibái ellenére mégis így szeretjük, kétségtelen, hogy fél évszázad elrepült már a legutóbbi átfogó felújítás óta.

Jelenből a múltba

Genthon István Magyarország művészeti emlékei című kötetében 1959-ben az alábbiakat írja a simontornyai várról: „L-alakú, déli részén manzárdtetős lakótorony, reneszánsz ablakkeretekkel. Déli ablakán felirat 1508-as évszámmal. A csatlakozó épületrészen hajdan felvonóhidas kapu és szerényebb reneszánsz ablakkeretek. Építtette Simon országbíró a XIII. század második felében. A Laczkffyaké, Ozorai Pipóé és a Garaiaké volt. 1508-ban Gergellaki Buzlay Mózes átépíttette. A kuruc–labanc harcokban is szerepelt. A tornyot 1955-ben helyreállították.”

S mit mond a mai „várúrnő”, a városi önkormányzat által fenntartott intézmény vezetője, Máté Imréné Klári a várról, melynek sorsát láthatólag a szívén viseli?

Olyan a vár számomra - magyarázza -,mint egy távcső, amellyel messzire ellátunk, a távoli világot, a régi időket is közelebb hozza. Megmutatja a magyar történelem egy-egy korszakát, úgy idézi meg a múltat, mintha csak karnyújtásnyira lenne. Felemelő érzés naponta egy középkori várba belépni, rácsodálkozni a boltíves mennyezetre, a sárkányos címerre, a gótikus ajtókeretre, a reneszánsz loggiára. Mintha az otthonom lenne, hiszen majd annyi időt töltök itt, mint a saját házamban.

A díszterem 

 

Az épületegyüttes történetének kezdetei az Árpád-korba vezetnek vissza, amikor a tatárjárás után Salamon fia Simon megépíttette a róla elnevezett tornyot. Folyamatos bővüléssel újabb épületrészekkel és körítőfallal gazdagodott a gótikus vár, amelynek kétségkívül a Jagelló-kori reneszánsz átépítések időszaka jelentette a fénykorát.

A XVI. század elején Gergellaki Buzlay Mózes volt a vár ura, aki Mátyás király udvarában diplomataként, majd I. Ulászló korában főudvarmesterként tevékenykedett, utóbb Tolna vármegye főispánja lett. Világlátott emberként és a kor legmodernebb építészeti irányzatának kedvelőjeként elhatározta, hogy vidéki palotát, sík vidéki várat hoz létre. Az építkezés 1508 és 1524 között folyt. Akkor alakult ki a vár máig meghatározó sziluettje az átépített déli toronnyal, a felvonóhíddal, abban a korban kerültek a reneszánszra jellemző építészeti elemek a vár struktúrájába. A Buzlay család sárkányos címere is arra az időszakra emlékeztet.

A vár históriájában az 1545. esztendő hozott fordulatot. Két évvel azután, hogy szinte a teljes Dunántúl török uralom alá került, Simontornya is elesett. Aztán súlyos károkat szenvedett a törököktől visszafoglalás és a Rákóczi-szabadságharc idején. Végül a kurucok által megerősített épület császári kézre került. A XVIII. század második felétől szűnt meg katonai funkciója, ezután uradalmi magtárként használták. A XX. században volt bőrgyári raktár, majd a felújításokat követően immár méltó módon múzeummá lett.

Múltból a jövőbe

Horler Miklós tervezte és vezette azt az 1975-ben lezárult nagyszabású műemléki felújítást és rekonstrukciót, amely az épület valamennyi építési periódusából megmutatott valamit, helyenként kisebb bontásokkal, máshol részleges kiegészítésekkel, de mindvégig ügyelve arra, hogy az új szerkezetek a korábbiaktól jól megkülönböztethetők legyenek.

A visszaépítés folyamatát szépen nyomon követhetjük, ha a szöveges leírásokat összevetjük a rendelkezésre álló térképes ábrázolásokkal. A Habsburg Birodalom jelentős részét ábrázoló, 1865. évi színes kataszteri térképen jól felismerhető az akkor éppen L alakú váralaprajz, ehhez képest bővült ki a vár, illetve állították vissza a középkori állapot egy részét a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben követett didaktikus módszerek segítségével. Ennek eredményeként a 2006-ban megjelent és mindmáig legfrissebb Tolna megye műemlékjegyzéke már „U alaprajzú sík vidéki várként” írja le az épületet, utalva ezzel az északi szárny modern formavilágú és anyaghasználatú visszaépítésére.

A modern északi szárnyban kapott helyet a kőtár

 
Simontornya sok mindenre oktat bennünket. Megtanít a különböző építészeti korszakokra, ugyanakkor arra is, hogy

tiszteljük a különböző időszakokban létrehozott építészeti minőséget. S ebben benne foglaltatnak a műemléki rekonstrukciók is, amelyek, lehet, hogy manapság nem találkoznak a közízléssel, bármit is jelentsen ez a sokat hangoztatott kifejezés, de 2023-ból visszatekintve ez is egy korszak megőrzendő lenyomata.

Olyan műemléki helyreállítás pedig talán még sosem született, mely mindenkinek elnyerte volna a tetszését.

A simontornyai várnak minden meglévő értéke mellett is nagy szüksége lenne arra, hogy felkerüljön, illetőleg visszakerüljön a Nemzeti Kastély- és Várprogramba, és egy újabb átfogó felújítással átmenthessük az épületegyüttest a XXII. századba.

A szerző építész, történész, műemlékvédelmi szakmérnök

Nyitókép: A részlegesen visszaépített reneszánsz loggia  Fotók: Szigetvári Krisztián