Immár négy évtizede fogalmazta meg az Európa Tanács az Európai Örökség Napok rendezvényének gondolatát, melynek lényege, hogy fölhívja a figyelmet az épített örökségre, megmutasson máskor csak ritkán vagy egyáltalán nem bejárható épületeket, épületegyütteseket, emlékhelyeket, történeti kerteket,
megismertesse az érdeklődőket környezetük értékeivel, nemegyszer veszélyeztetett kincseivel, megértesse, hogy védelmük, karbantartásuk, megőrzésük az utókor számára nemcsak a szűken vett műemlékes szakma kiváltsága, feladata.
Az eredetileg a Történelmi Műemlékek Nyitott Napja nevet viselő kezdeményezés, amely Franciaországból indult, gyorsan követőkre talált Európa-szerte, köz- és magánintézmények, szép számú civil résztvevő vállalta a gondoskodást, egyben azt is, hogy ezeken a napokon tárt kapukkal fogadja az érdeklődőket, megmutatja mindennapi tevékenységét vagy életterét, beavat a házak históriájába, építészeti emlékeibe, titkaiba. S teszi ezt az eredeti vállalás szerint önként, ellenszolgáltatás nélkül.
Az Egyetemi Könyvtár az örökségnapok hűséges szereplője
Fotó: KÖN
Ám tegyük hozzá jó érzéssel, még a műemlékvédelem intézményrendszerének fölszámolása sem vetett gátat az eseménysorozat megrendezésének. A műemlékvédelemért éppen felelős szervezet, miniszteriális hivatal vagy a Lechner Ödön nevét viselő tudásközpont égisze alatt nehezített körülmények között bukdácsolva ugyan, de fáradhatatlan szervezői évről évre továbbvitték az örökségnapok eszméjét.
Idén a műemlékvédelmet is magába foglaló Építési és Közlekedési Minisztérium a felelősségteljes koordinátori szerepet az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságra, a klasszikus műemlékvédelmet értő és mindenkor szem előtt tartó civil szervezetre ruházta, elfogadva az Európa Tanács által ajánlott Utak – kapcsolatok – hálózatok tematikát, amely arról is beszél, hogy nemcsak vár, kastély, palota, katedrális lehet műemlék, hanem egy váltóállító torony, áramalakító, forgalomirányító, víztorony, útmenti műtárgy (alagút, híd, támfal), gyárüzem vagy szerelőműhely is.
A műemléki érték ugyanis maga a történeti anyag, legyen az építészeti vagy éppen technikatörténeti, vasútüzemi elem.
(Ezért is volt üdvözlendő, amiknéhány éve úgy tűnt, hogy a Közlekedési Múzeum új otthona Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító dízelmozdony csarnoka lesz, majd ezért is érintett sokakat rosszul a hír, hiába az elfogadott, nagyszerű építészeti tervek, hiába az eddigi anyagi ráfordítás, idén új szellemtől vezérelve mégsem folytatódik a munka, az ÉKM új helyszínre, ráadásul zöldmezős beruházással hirdetett ötletpályázatot.)
A Teréz körút a Nyugati pályaudvarral 1904-ben
Fotó: Fortepan/Deutsche Fotothek/Brück und Sohn
A sors szeszélye, az élet groteszk fintora vagy különös előrelátás hozta, hogy éppen abban az esztendőben került a gondolkodás középpontjába az utak – kapcsolatok – hálózatok kérdésköre, amikor világszerte összeomlani látszik a légi közlekedés, nálunk naponta érkeznek az időjárás-változásra hivatkozó drámai hírek a vasútról, a vonatok késéséről, kisiklásáról, csatlakozások, kapcsolatok, szárnyvonalak megszűnéséről, buszjáratok problémáiról, a pályaudvarok – épületek és fogadóhelyiségek – lepusztultságáról (hirtelenjében gondoljunk csak a Déli szégyenteli állapotára, de akár a Keleti hajdani érkezési oldalára, s mind a többire, kevésbé szem előtt lévőkre a vidéki városokban, vagy tömegről, az online helyjegyvásárlás lehetetlenségéről, a Józsefvárosi pályaudvar soha be nem fejezett emlékhellyé alakulásáról, arról, miként lesz a joggal fölszámolásra váró Rákosrendezőből mini (vagy maxi?) Dubaj, s még sorolhatók a közlekedési gondok.
Ilyen volt a Déli pályaudvar és szabadtéri kerengője az 1980-as években
A Keleti pályaudvar Lotz Károly freskóival díszített pénztárterme 1884-ben
Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György
Mindennapi valóság, a környezet, amely az idei örökségnapok témája nyomán továbbgondolkodásra késztet, újabb értelmet ad a szemlélődésnek. Akik érdeklődve kutakodnak a megnéznivalók között, bizonyára ilyen kérdésekkel is szembesülnek, eszerint is fogadják majd a lehetőséget, hogy esetleg helytörténész kíséretében látogathatnak el Rákosrendezőre,
szakmai vezetéssel nézhetik meg a gödi állomást, vagy így pillanthatnak Szeged százharminc és Pécs száztíz esztendős pályaudvarára, mely a MÁV hajdani főépítésze, Pfaff Ferenc tervei nyomán épült és állít máig méltó emléket a korabeli vasutazásnak.
Vagy a teljességében még mindig romlott állapotú Nyugati pályaudvar fölújított tetőszerkezetű csarnokában sétálva véletlenül (csakis véletlenül, hisz manapság semmi sem hívja föl rá a figyelmet) észreveszi a mindig zárt, hatalmas ajtó fölötti föliratot, Ferenc József szavait: Viribus unitis (Egyesült erőkkel). Sajnos a pompás, elegáns terem, a hajdani királyi váró egyelőre nem látogatható. De ugyanígy továbbgondolkodásra hívnak azok a tematikus séták, amelyek a budapesti hidak titkaiba avatnak be, a Földalatti Vasúti Múzeum vagy az 1908-ban épült Ferenc áramátalakító, a városi közúti villamosközlekedés áramellátója, netán Győr városa második világháborús föld alatti, épített légoltalmi öröksége, az utak és a kereskedelem változásáról mesélő mezőhegyesi kerékpártúra.
Homorúd tájháza 1900 táján épült
