Minél távolabbról tekintünk egy épületre, valójában annál kevésbé ismerhetjük, könnyen válnak vélt bizonyossággá téves ismeretek. A népi építészet fogalma is vitára, bizonytalanságra adhat okot. A népzene és a népi zene között érezzük a különbséget, a néptánc is jobban kötődik a nép kultúrájához, mint a népi tánc. Jelent-e valamit, hogy népi építészetről beszélünk, és nincs népépítészetünk? A tánc és a dal esetében jobban tükröződik az egyéniség, hiszen a nép(i) építészet kalákája a közösségit, vagyis a helyben megszokottat erőteljesebben képviseli, mint az egyedit. Leegyszerűsítve, a környezettől függő gazdálkodási forma meghatározta az életmódot, az együttműködés szüksége a közösséget. A közösségi érdek, az igények, a helyi világ összessége pedig a kultúrát, kapcsolatrendszerét vezérli.
Változó világ
Mondják, hogy a gazdálkodás módjának átalakulásával a népi építészet világa elmúlt, az életformaváltással végképp lezárult egy korszak. Egyes vélemények szerint hagyományos népi építészetről csak addig beszélhetünk, amíg a helyi lakosság, a parasztság önmagának épített, együtt és egymásnak. Helyi anyaggal, annak megfelelő szerkezetekkel – a helyben kiérlelt elrendezés és arányrendszer szerint, a szükségből eredő kialakult szokásnak megfelelően.

Konyharészlet
Megmaradt a lakóépületek korábbi alaprendszere. Megőrizve a telekosztást, ugyanezt a rendszert követik a módosabb gazdák házai. Az oldalhatáron álló háromsejtes, sokszor tornácos épületek az oldalhatár mentén további sejtekkel bővültek.

Szobarészlet
Komádi példája
Nem véletlen, hogy a népi építészet és ezen belül is az Alföld elismert kutatója, Pataky Emőke, amikor a XIX. században kialakuló háztípusokat vizsgálta, műemléki védelemre ajánlott egy nagygazda házat Hajdú-Bihar Komádi településén.
A ma műemléki védettséget élvező porta az 1800-as évek utolsó évtizedeinek virágzó korszakához kötődő – azt szervesen folytató – épülettípus, amely a helyi gazdálkodás szolgálatában a huszadik század közepéig jól őrizte rendszerét.
A Dózsa György utca 33. számú épületet Széll Sándor és felesége, B. Szűcs Margit építtette 1927-ben. Az idő múlásával a majd százéves ház az utódok számára teherré vált, ám Tóth Ferenc polgármester és az önkormányzati testület megértette, hogy a műemlék nem teher, hanem lehetőség a település számára.

A Széll-ház Komádiban
Nincs olyan épület, amelyik ne őrizné a maga titkát. Nem is lehet mindent megismerni, de ahhoz különös figyelem, hozzáértés kell, hogy egy feltárulkozó részletben meglássuk a múlt újabb fejezetét. A műemlékvédeĺem lehetővé teszi a szakszerű megismerést, a megőrzést és a bemutatást, de fontos a helyiek figyelme, figyelmessége, érzékenysége.
A tervek szerint az épületet a hagyományoknak megfelelően fehérre kívánták festeni, ám munka közben figyeltek föl a legmélyebb réteg előtűnő, idegen pigmentes foltjaira.
Tudták, vagy csak megérezték, hogy egy történeti épület saját belső világával hordozza a leghitelesebben korának és kora népességének kultúráját. De csak akkor, ha a feltárás, helyreállítás és bemutatás szakszerű. S történt ez egy olyan településen, ahol még soha nem volt szükség restaurátorra, illetve soha nem adódott olyan feladat, amit ne tudtak volna maguk megoldani.

Díszes mennyezet
Bucsi Ágnes solymári festő-restaurátorművész vállalta a szakmai körökben is kevéssé elismert feladatot: a XX. század első harmadában épült népi ház belső falfestésének a kutatását-helyreállítását.

A kutatás a múlt lenyomatait hozza elő tornác falán is
Minderről nemcsak az egyedi eset miatt fontos beszélni, hanem azért is, mert népi építészetünk fennmaradt értékei komoly veszélyben vannak, s legkönnyebben a belső festések eshetnek a megújítások áldozatául.
Pedig követelménynek állított falfestés-kutatással azonosítani lehet a legkorábbi réteghez tartozó XIX. századi vagy XX. század eleji belső díszítőfestést. Ahogy változik a világ, úgy változik a műemlékvédeĺem feladatköre is. Manapság már a múlt század építészeti értékeinek védelme is a műemlékvédeĺem feladatává vált. S az elmúlt nyolcvan-száz év épületeinek kutatása is hozott olyan új lehetőségeket, szempontokat, amelyek a műemlékvédelemi kutatás szemléletét megváltoztatta visszahatva a még korábbi megelőző épületek kutatására. Komádiban a Széll-ház belső tereinek helyreállítása erre is példa, ahogy arra is, hogy nincs olyan terület, ahol a technika fejlődéséből, a szemlélet változásából adódó új lehetőség ne hozhatna újabb eredményeket múltunk értékeinek jobb megismerésében. Vagyis, csak úgy őrizhetjük történeti értékeinket, ha nem pusztítjuk közben az eredeti rétegeket, az eredeti anyagot, mert újabb korok még újabb lehetőségeikkel további ismereteket szerezhetnek múltunkról.
Nyitókép: Festett falu hálószoba hajdani berendezéssel
Fotók: A szerző felvételei