–A HelyiÉrték címet viselő tárlat az elmúlt öt év hazai és határon túli építészetét összegzi és ösztönöz együtt gondolkodásra. Milyen átfogó koncepció határozza meg a kiállítást?

Nagyon nehéz öt év teljesen különböző építészeti munkáit bármilyen tematika szerint a látogatók elé tárni. Több száz alkotásról van szó, a családi háztól az iskolákon át a műemlék-rekonstrukcióig, miközben a velük szerves egységet alkotó belsőépítészet vagy például a kertművészet is szóba kerül.

A HelyiÉrték, az idei Szalon meghatározása egyben matematikai fogalom is. Ebből következik a kérdésünk: miként nyeri el valami a „helyi értékét”, melyet mindig a használó közösség igazol vissza. Mitől válik valami szerethetővé, meghatározóvá, valódi értékké?

Nem akartunk olyan didaktikus kiállítást rendezni, amelyből a látogató készen kapja a válaszokat. Arra törekszünk, hogy minden fontos kérdéskört bemutassunk, és ki-ki maga döntse el, hogy a helyi érték sorában mi az, ami a szívének valóban kedves.

Négy nagyobb egységre osztják a Műcsarnok tereit. Milyen témák jelennek meg a termekben?

Léptékében és funkciójában is többféle épületről beszél a tárlat, melyek az alkotók egyéniségét tükrözve sokféle hangon szólnak. Ezt az inhomogén anyagot kellett átlátható módon csoportosítani. Lehetetlen mindent bemutatni, nem arra törekszünk, hogy hiánytalanul felsoroljuk öt év összes tervezői munkáját, ugyanakkor azt is szeretnénk, hogy a látogatóban ne maradjon hiányérzet. A Szalon a Műcsarnok középső, egymásba nyíló teremsorát foglalja el. Az első terem a jelenről, a magyar kortárs építészetről ad képet.

Dénes Eszter a kiállítás kurátora

 

Itt mutatjuk be a városképet meghatározó jelszerű, ikonikus alkotások mellett a közösséget szolgáló, identitást erősítő épületeket és a meglévő városszövetbe illeszkedő új beépítéseket, foghíjbeépítéseket. Nem feledkezünk meg az olyan kis léptékű, de annál fontosabb, katalizáló erejű beavatkozásokról sem, melyek mindennapjaink részét képezik, mégis sokszor nem is gondolunk arra, hogy e profán funkciók, „alig”-programok mögött is építészek állnak. Külön teremben kiemeltük az oktatást és a lakhatást, mert a jövő szempontjából ezt tekintjük meghatározónak. A harmadik terem építészeti örökségünkkel foglalkozik. Szakmai szinten is éles polémia zajlik az épített örökség helyes kezeléséről, a műemlékek és a kortárs építészet viszonyáról. Az építész mindebben kulcsszereplő, akinek egyszerre kell megfelelnie a társadalmi kívánságnak, a tudományos igénynek, valamint a kortárs építészeti megítélésnek. A lezáró teremsor pedig mindennek az összegzése: az építészeti alkotófolyamatot mutatja be, és egyfajta összefoglalását adja az építészeti munkának.

Milyen lépéseken keresztül jutnak el az alkotófolyamat teljességéhez?

Elindulunk a skicctől, az első rajztól, a termékenyítő gondolatoktól a számítógépes látványtervezésen át az elkészült épületig, amelyhez hozzátartozik a kert és a belsőépítészet is. Mi még ezt megtoldottuk egy szokatlan szemponttal: megmutatjuk, hogyan kelnek önálló életre ezek az alkotások. A művészi épületfotó segítségével olyan arca tárulhat fel egy-egy háznak, amilyenről a tervező nem is álmodott.

Vannak-e kiemelt épületek vagy hangsúlyok a tárlaton?

Megmutatunk példaértékű, minden szempontból kivételes munkákat, amelyek lehet, hogy ugyanarra az építészeti kérdésre adnak eltérő választ, mégis mindegyik a maga nemében helyes felelet lehet. Különböző építészeti eredményeket mutatunk be, mert nem biztos, hogy egyetlen üdvözítő út létezik.

Arra törekedtünk, hogy kiemeljük azokat a kérdéseket, amelyek a ma építészetét jellemzik, és amelyekkel segítjük a látogatót abban, hogy elgondolkozzon ezeken a munkákon.

Nemcsak az építészeti szakmában, hanem az általános közbeszédben is jelen van manapság a visszaépítések, a műemlék-felújítások kérdése. Érdemes erről egy kicsit másképp is gondolkodni, korántsem bizonyos, hogy egyetlen, mindig igaz válasz adható erre a kérdésre.

Milyen viszonyban van az épített örökséggel a ma embere? Beszél erről a kiállítás?

Ma már értékként tekintünk ezekre az épületekre. A műemlékeknek is az lenne a jó sorsa, ha használnánk őket. A kérdés az, hogyan lehet úgy megőrizni ezeket az épületeket, hogy az értékük ne sérüljön, és generációkon keresztül megmaradhassanak.

Az eddig kőbe vésett elvek, amelyek a műemlékekre vonatkoztak, mára változni látszanak, új kérdések vetődnek fel. Új egyensúlyt kell találni a visszaépítések, a rekonstrukciók és az adaptív újrahasznosítás terén.

A kiállítás segíthet abban, hogy a helyes egyensúlyt megtaláljuk.

Hogyan látja: az eddigi tárlatoknak volt olyan megfogható eredményük, amely témává tette az épített környezet dilemmáit szélesebb körben is?

Az Építészeti Szalon annyiban mindig különleges volt, hogy nemcsak a szakmát érdekelte, hanem a laikusokat is. Kurátortársaimmal – Ferencz Marcel, Perényi Tamás és Gutowski Robert Ybl-díjas építészekkel – reméljük, hogy korunk olyan legfontosabb kihívásaihoz kapcsolódó kérdéseket sikerült megfogalmaznunk, melyek megtalálják a helyüket a közbeszédben is, és az előítéleteket levetve továbbgondolhatók. Az apszis terében műhelyjellegű közösségi teret hoztunk létre, éppen azzal az elgondolással, hogy beszélgetéseket generáljunk. Mindig van a Szalonnak pozitív „hullámverése”, erre most is számítunk.

Nyitókép: Marosi Miklós (1942–2021) tervei nyomán született újjá és kapott mai funkciót a Magyar Államvasutak Északi Járműjavítójának XIX.
századi épülete. A térszerkezetében bazilikális elrendezésű szerelőcsarnok Eiffel Műhelyházként lett az operakedvelők, egyben az Operaház műhelyeinek, raktárainak otthona
Fotó: OPERA/Nagy Attila