Készülődik a Körszálló bontása – söpört végig az építészszakmán éppúgy, mint a főváros elsősorban budai lakóin a hír. S bár a múlt század második felében emelt épületek megsemmisítése sokszor népszerű, ezúttal az ujjongás elmaradt, sőt…

Tüntetés, élőlánc nem volt, ám mégis érződött, borzolja a kedélyeket az 1967 szilveszterén megnyílt, határozott geometriájú, hatvannégy méter magas torony eltávolításának lehetősége. Hogyisne, hiszen olyan épületről beszélünk, amelyik a budai hegyek aljában mérete ellenére illeszkedik az elegáns villanegyedekkel belakott tájba. S bár henger alakjával, magasságával, anyaghasználatával, egész struktúrájával, ahogy a teraszos beton alépítményből kiemelkedik a vízszintes homlokzati tagolású, szalagablakos, csonkakúpos lezárású (ez már nem érzékelhető a tetőterasz beépítése óta) torony ellentmondott a környék sajátosságainak, mégis megteremtette a párbeszéd lehetőségét.

Jelt hagyni – kimondva, kimondatlanul minden építész vágya. Jelt, amelynek nyomán az utókor nemcsak egy házat lát, hanem emlékezik tervezőjére. S a volt Budapest Szálló ilyen jel,

ahogy alkotójának, a 1999-ben, nyolcvannégy éve- sen elhunyt Szrogh Györgynek sok más munkája is. Gondoljunk csak az Oroszlán csillagképet formáló piszkéstetői obszervatóriumra, a Gádoros Lajossal, Perényi Imrével, Preisich Gáborral együtt tervezett Dózsa György úti MÉMOSZ székházra (nemrégiben újult meg kiválóan a TIBA Stúdió munkája nyomán), a salgótarjáni József Attila Művelődési Központra vagy éppen a dunaújvárosi Dózsa Mozicentrumra. A múlt század késő modernista építészetének meghatározó művei jelek – a korról, társadalmáról, építészeti gondolkodásáról mesélnek. Épp ezért érzékeny téma, hogyan nyúl hozzá az utókor.

A hajdani Budapest szálló ívelt vonalvezetésű lobbyja
Fotó: Wikimédia Commons/Illustradejc

 

A Körszálló esete csak az időről időre előkerülő problémára hívja föl a figyelmet: mi a sorsuk, az elfogadottságuk az új szerepet kereső épületeknek. Mit kezd velük az építészszakma, az új tulajdonos/befektető s az élhető környezetet kereső, az épített örökség lényegére hol ráérző, hol kevésbé fogékony társadalom. Talán a közfigyelem, talán Szrogh György építészetének tisztelete, talán az épület szimbolikus jelentéstartalma, egyedisége magyarázza, hogy a Magyar Építőművészek Szövetsége megszervezte a Szocmodern építészetünk hasznosítása című nemzetközi konferenciát a korszak építészeti örökségéről, a házak megújításáról, hasznosításáról. Különös tekintettel a Körszállóra, amelynek XXI. századi, azaz a tulajdonos építtető, a Market Asset Management Zrt. igényeire hangolását, átszabását, nevezzük nevén: újraépítését a KÖZTI, jelesül Tima Zoltán építész tervezte, hangsúlyozva, hogy

a formák megtartásával Szrogh György szellemi hagyatékának megőrzése volt a célja.

Neves építészek tiltakoznak, az épület sorsa megpecsételődni látszik: a Körszállót elbontják. Helyén eggyel kevesebb szintű (ezzel növelik az emeletek belmagasságát), de hasonló tömegképzésű, hengeres formájú, vasbeton pillérvázas szerkezetű ház épül, amely ötven luxuslakásnak, wellness- és fitneszlétesítményeknek, étteremnek, irodáknak ad helyet. Az üvegezett szinteket körkörösen keskeny erkélyek szegélyezik, úgymond a korlátok hozzák vissza a szálloda megjelenésének vízszintes sávjait. A nyersbeton lepényépület, melyen a torony nyugodott, ugyancsak eltűnik, lehetőséget adva a domboldal felől nyíló, zöldtetős mélygarázsnak.

Két év múlva – így szólnak a tervek – az arra járók újraépítve megint láthatják majd a hengerházat, a „letűzött karó” (Szrogh nevezte így) megint fölkiáltójelként fog magasodni.

De az már sem Szrogh György, sem Tima Zoltán építészeti üzenete nem lesz, arról fog szólni, hogy a XXI. század második évtizedében mit kezdünk építészeti hagyományainkkal.

Legföljebb a sziluettet őrizzük?!

 

Nyitókép: A hajdani Hotel Budapest a Kis-Svábhegy felől nézve.
Wikimédia CommonsGlobetrotter19