Nem tekinthető hát csodának, hogy most, amikor esély látszik a műemlékvédelem helyzetének rendezésére, intézményrendszerének helyreállítására, a Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete (RÉKE) elsőként szervezett kerekasztal-beszélgetést a szakma jövőjéről, feladatairól. Rendezvényeinek állandó helyszínén, a FUGA – Budapesti Építészeti Központban, a lenyűgözően nagy érdeklődés kísérte találkozón a „kerekasztalhoz” meghívott résztvevők között volt művészettörténész: Haris Andrea, Bátonyi Péter, Lővei Pál, építész: Klaniczay Péter, Nagy Gergely, Sarkadi Márton, régész: Rácz Miklós, és szép számmal megszólalt a hallgatóság is.
A Műemlékvédelmi/Kulturális Örökségvédelmi Hivatal/Forster Központ – tehát az intézményrendszer – megszűntetése, a terület kormányhivatali osztályokba olvasztása és különböző minisztériumokba söprése után keletkezett légüres tér után kérdés, hogy
miként szerveződjék újjá, mit tehet, mit kell tennie a műemlékes szakmának a megváltozott társadalmi, gazdasági és nem utolsósorban szellemi közegben a műemlékvédelem feltámasztásáért.
Ezekről a kérdésekről is szó esett a beszélgetésben, amelyben az akadémikus Lővei Pál hangsúlyozottan foglalkozott a műemlékek – egyre inkább elveszett, de feltétlenül visszahozandó – integritásának kérdésével. Bátonyi Péter, aki 2024-ben minisztériumi kormányfőtanácsosként először beszélt nyíltan és határozottan a műemlékrombolásokról, a kormányzati visszaélésekről, a jogsértésekről a műemlékvédelem területén, és akit ezért azonnali hatállyal bocsátott el a Lázár János-féle ÉKM,
a műemlékvédelemben a hajdani kétfokú hatósági (nem szakhatósági!) struktúra visszaállítását tekintené helyesnek, olyan intézményét, ahol szakmailag felkészült munkatársak dolgoznak.
Nagy Gergely a társadalmi és politikai elfogadottság és a jó viszony szükségességét, Rácz Miklós a központi és helyi szintű műemlékvédelmi hivatal lehetőségét, Klaniczay Péter a „gondoskodó” szervezet fontosságát említette. Kiemelte az oktatás kérdését, amelyről nemcsak felsőfokon kellene beszélni, fájó pontként említette Haris Andrea a művészettörténet kiiktatását a tanulmányok sorából. Nem is kérdés, hogy az edukációt gyermekkorban kell kezdeni.
Szó esett a támogatási rendszerről, a finanszírozásról, az elmúlt évtizedek során többször előkerült, törvénybe foglalt, ám igazán soha meg nem valósult műemléki többletköltség alkalmazásáról.
Sarkadi Márton szerint a műemlékvédelem óhatatlanul korlátozza a magánérdeket, ezért kompenzációra szorul, német példát említett: bizonyos munkákat térítésmentesen végeznek el a műemlék épületeken. Rácz Miklós rámutatott, hogy a támogatás akkor jó, ha általánosan, nyilvánosan és rendszeresen elérhető a műemléktulajdonosok számára.
Hozzászólóként Kosdi Attila építész beszélt arról, a hatósági munka esetén a műemlékes szakembert már a tervezés idején be kellene vonni, hogy ne utólag fogalmazza meg kifogásait, kívánságait (tegyük hozzá, így volt ez az Országos Műemléki Felügyelőség, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal idején). Volt, aki a közös munka, a területeket összefogó működés, mások a régészet, műemlék- és műtárgyvédelem külön kezelése mellett érveltek.
Az alapokhoz nyúlt vissza Dévényi Tamás építész, mondván, végre
közmegegyezésnek kellene születnie arról, mi a műemlék, miként kell bánni vele.
És hogy ez milyen fontos, akárcsak a mostani szakmai beszélgetés folytatása, kiterjesztése szélesebb fórumokra, mutatja a következtetés, amelyet Bátonyi Péter fogalmazott meg: míg egy műemlék a szakember számára tudományos érdeklődés tárgya, addig egy nem szakmabeli tulajdonosnak, használónak, látogatónak nemzeti vagy helyi identitásképző erő.
A Beszélgetés a műemlékvédelemről est felvétele a FUGA Youtube csatornáján elérhető.
Képaláírás: A műemlékvédelem fellegvárának mondták a Várnegyed Táncsics Mihály utcai épületét, az Országos Műemléki Felügyelőség/Országos Műemlékvédelmi Hivatal/Forster Központ székhelyét. A ház 2016 óta, annak ellenére, hogy néhány éve az MNV Zrt. eladta, üresen áll
Képforrás: Wikimédia Commons
