Ebből az alkalomból látogatott hazánkba a szerző, a Cambridge-i Egyetem emeritus közgazdászprofesszora a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Teremtésvédelmi Kutatóintézetének meghívására, hogy bemutassa A biodiverzitás gazdaságtana – A Dasgupta jelentés (a továbbiakban Jelentés) hivatalos tömörített változatának a PPKE és a L’Harmattan közös gondozásában most megjelentetett magyar kötetét, s ennek kapcsán megvitassa az abban felvetett elméleti és gyakorlati kérdéseket a fenntarthatóság élenjáró hazai kutatóival.
A brit gazdasági és pénzügyekért felelős HM Treasury (Őfelsége Kincstára) által megrendelt tanulmány 2021-ben jelent meg angolul, azóta több nyelvre lefordították. A professzor két nap alatt három nyilvános rendezvényen vett részt, melyek központi témáját a Jelentésben foglaltak képezték, mindhárom esetben kicsit más szemszögből.
A PPKE dísztermében tartott nyitó konferencián Dasgupta professzor hangsúlyozta, hogy az emberiség elszakadt az őt körülvevő környezettől, tudomást sem vesz az abba való beágyazottságáról, függéséről. Ennek ára végeredményben a természeti erőforrások kimerülése, a biológiai sokféleség hanyatlása. Márpedig ha túlhasználjuk a természet erőforrásait, azzal mi magunk kerülünk veszélybe, mert – bár nem akarunk róla tudomást venni –
részei vagyunk a természetnek és fennmaradásunk függ tőle. A közgazdasági modellek azonban nehezen tudják tőkeként érdemben számításba venni a természetet.
A közgazdászoknak – és persze a döntéshozóknak is – ezért együttműködésre kellene törekedniük az ökológusokkal.
Újra kellene gondolni a természet és a gazdaság kapcsolatát – égetéses erdőirtás Brazíliában
(Wikipedia, fotó: Jami Dwyer)
Az előadást követő, Köves Alexandra, a Budapesti Corvinus Egyetem docense és Pintér László, a CEU Környezettudományi és környezetpolitikai tanszékének vezetője részvételével tartott kerekasztal-beszélgetésen elhangzottak egyik fő tanulsága, hogy
le kellene számolni a folyamatos gazdasági növekedés ábrándjával
– melynek lehetetlensége egyébként közgazdaságtanilag is igazolható – és újra kellene gondolni a természet és a gazdaság kapcsolatát.
Hallgatókkal és oktatókkal találkozott Dasgupta professzor a Neumann János Egyetem budai campusán az egyetem Gazdaságföldrajzi és Településmarketing Központjának szervezésében. Előadásában felidézte, hogy az ötvenes években a világháborút követő helyreállítás, az életszínvonal emelése volt a cél. Az ezzel összhangban kialakult növekedésközpontú közgazdaságtan azonban ma már – amikor a természetre gyakorolt hatásunk megsokszorozódott – nem képes megfelelően leírni, értelmezni az erőforrás-túlhasználattal jellemezhető mai világgazdaságot. A professzor szerint
el kell vetni azt a közkeletű (és önfelmentő) feltételezést, hogy a technológia majd minden problémára megtalálja a megoldást.
Erre egyszerűen nincs elegendő időnk az erőforrások túlhasználata miatt. Tudomásul kellene vennünk, hogy a döntéshozók által állandóan emlegetett, célként kitűzött GDP-növekedés nem azonos a társadalom jólétével, amit valójában el akarunk érni.
A malajziai esőerdő (balra) pálmaültetvénnyé (felül középen) alakítása a NASA űrfelvételén
(Wikipedia)
Csutora Mária, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára előadásában arra kereste a választ, miként lehet fenntarthatóbb irányba alakítani a világot anélkül, hogy
az apátia vagy a hurráoptimizmus szélsőségeinek csapdájába kerülnénk, melyek egyformán a nemcselekvést ösztönzik.
Ambiciózus, de egyben realisztikus célok kellenek – hangsúlyozta.
Kerekes Sándor professzor pályakezdőként szembesült az 1972-ben publikált A növekedés határai jelentés megállapításával, hogy tulajdonképpen nincs jövő, ha az emberiség nem változtat az életmódján. A kilencvenes évek közepén azután megismerte David Pearce-t, a környezetgazdaságtan úttörőjét, aki a közgazdasági modellekben
először próbálta a természeti erőforrásokat, illetve az általuk nyújtott ökológiai szolgáltatásokat pénzügyi szempontból is értékelni.
Ezt a megközelítést alkalmazza Dasgupta professzor is, aki most is hangsúlyozta, hogy nem lehet magánügy semmilyen olyan jelenség, melynek externális (tehát másokra is gyakorolt) hatása van. Tudomásul kell vennünk, hogy szociális lények vagyunk, a fenntarthatóság az egész társadalmat alapjaiban meghatározó kérdés. Elgondolkodtató ugyanakkor Dasgupta professzor tapasztalata a Jelentés fogadtatásáról, amelynek szélesebb körű megismertetése érdekében csapata számos beszélgetést, előadást szervezett. Egyetlen csoporthoz nem sikerült eljutniuk, a közgazdászprofesszorokhoz….
A kerekasztal-beszélgetésen Győri Zsuzsanna, a Budapest Business School üzleti etika oktatója arra mutatott rá, hogy a gazdasági felsőoktatásban a hallgatók között ugyan divatos téma a fenntarthatóság, azonban
a legtöbbjük nem szereti és nem is érti a természettudományokat. A fenntarthatóság mélyebb kérdéseire, a természeti erőforrások közgazdaságtanára ezért nem igazán fogékonyak,
s ha a profitmaximalizálás és a fenntarthatóság között kell választaniuk, a mérleg nyelve még mindig a profit javára billen.
Erdőirtás Amazónia kolumbiai részén
fotó: (Wikipedia, fotó: Matt Zimmerman)
Dasgupta professzor kérdésekre válaszolva arról is beszélt, hogy jelentős regionális, lokális probléma lehet, ha egy népesség ökológiai lábnyoma, bár globális szinten alacsony, de saját ökoszisztémájával összevetve, melynek el kellene tartania, még így is magas. Afrika tipikusan ilyen helyzetben van. Az ilyen regionális eltéréseket is figyelembe kell venni a cselekvések kialakításánál. Fontos tudatosítanunk, hogy az ökológiai lábnyom számítását torzítja a nemzetközi kereskedelem, illetve az ezzel összefüggő externáliák.
A környezetszennyező, erőforrásokat túlhasználó tevékenységeknek a perifériákra telepítése következtében ugyanis a szegények finanszírozzák a gazdagok fogyasztását.
Ez az egyenlőtlenségek rejtett hajtóereje.
Gyermekmunkás egy kongói pálmaolaj kisüzemben
(Wikipedia, fotó: Thomas Erwin von Arx)
A Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében tartott harmadik rendezvényen Kőrösi Csaba, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója, korábban az ENSZ 77. Közgyűlésének elnöke az erőforrások kizsákmányolásának egyik fő okát abban jelölte meg, hogy gazdasági tevékenységeink – valaha gazdag – célrendszere napjainkra már csupán jövedelemszerzésre és (reklámok által is gerjesztett) igénykielégítésre csökkent. Ez a szemlélet abból a feltételezésből indul ki, hogy a természeti erőforrások végtelenek, és figyelmen kívül hagyja azok mai túlhasználatának problémáját.
A gazdasági fejlődés jelenlegi mérőszámai félrevezetők, mert
valójában nem a fejlődést mérik, csupán a pénzmozgást.
Pedig a fenntartható fejlődés közgazdaságtanának lényege az volna, hogy megtudjuk, nő, csökken vagy stagnál a rendelkezésünkre álló (természeti, humán és gazdasági) tőkék összessége. Ennek megértésében sokat segít a Jelentés. A döntéshozóknak szükségük volna a közgazdaságtani, gazdaságpolitikai gondolkodás megújulására. A fenntartható fejlődés kapcsán egyetlen problématerületet sem (biológiai sokféleség, éghajlatváltozás, környezetszennyezés, talaj, víz stb.) sikerült megoldani, pedig az idő sürget, mielőbb megoldásra van szükség. A Jelentés ebben nyújthat inspiráló segítséget.
Dasgupta professzor: a közgazdaságtan csak a piacon zajló tevékenységekkel számol (a szerző fotója)
Dasgupta professzor előadásában rámutatott: a közgazdaságtan számos tényezőt nem vesz figyelembe, nem tud kezelni a modelljeiben – például az emberi kapcsolatokat.
Csak a piacon zajló tevékenységekkel számol, azokkal, amelyeknek pénzben is kifejezhető ára van.
A piac azonban sokkal kisebb, mint a különféle egyéb tranzakciókkal („érték”cserével) is teli társadalmi, kulturális rendszer, amelyben működik. Minél tradicionálisabb egy társadalom, annál kisebb részét éri el a piac, és tudja modellezni a közgazdaságtan. A fejlett országokban ezért minden tevékenységet, áru- és szolgáltatáscserét piacosítani igyekeznek.
A közjavakat (a közösség tagjai által közösen használt javakat) a kisebb, tradicionális közösségeken belül íratlan szabályok alapján használják (pl. Svájcban a legelőket). Amint azonban külső szereplők jelennek meg, akikre a közösség jutalmazó/büntető rendszere nem vonatkozik, megszűnik a belső szabályok alapján történő működés, és ha a jog nem lép a tradicionális szabályozás helyébe, felmerülhet a túlhasználat kockázata.
Dasgupta professzor úgy érzi,
a Jelentésben leírtaknak globális szinten nem lett valódi hatása. A döntéshozók általában nem értik meg a tudomány embereit.
Lényeges volna azonban, hogy lehetőségeihez mérten mindenki a saját helyén megtegye a maga kis lépéseit. Ezért fontos az oktatás, illetve a tájékoztatás. Belülről, az egyénekben kell a változásnak elindulni, melyhez elsődleges az önvizsgálat. Felvállalni, hogy egyénileg miért vagyok felelős!
Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia megalkotásának folyamatáról beszélt, melynek alapjául a jólét négy tényezője, négy erőforrás (emberi, társadalmi, gazdasági, környezeti) vizsgálata szolgált. Ezekre építették fel a teljes stratégiát, annak cél- és eszközrendszerét. Bartus Gábor megerősítette a professzor állítását, hogy a jólét sok tényezője nem jelenik meg a piacon, ami hatást gyakorolhat az országok versenyképességének összehasonlítására is. A stratégiának a fenntarthatóság biztosítása érdekében kezelnie kell az időtávok kérdését. Mivel döntéseinkben főként a jelenlegi jövedelem megszerzése számít, a hosszú távú hatások figyelembevétele nélkül, fontos lenne tágítani az időszemléletet.
Zlinszky János és Dasgupta professzor – a döntéshozók általában nem értik meg a tudomány embereit (a szerző fotója)
A másik probléma az egyes erőforrások közötti átváltás kérdése. A 2010 és 2018 közötti hazai növekedési időszakot megfelelő indikátorokkal vizsgálva látható, hogy a GDP viszonylag jelentős növekedése a másik három tőke kárára történt, az azokba való befektetés nem történt meg. Az ökológiai közgazdaságtan ezeknek a folyamatoknak a feltárásában és a helyes utak megmutatásában tud segíteni.
A kerekasztal-beszélgetésen Báldi András professzor szomorúan állapította meg, hogy kétezer éve, a geocentrikus világkép megalkotása óta nem változott az emberiség látásmódja, még mindig magunkat tekintjük a középpontnak, és azt gondoljuk, hogy minden, tehát a biológiai sokféleség is az emberért van. Dasgupta professzor szerint ennek oka az, hogy a világot belülről, magunkon átszűrve érzékeljük, tehát a saját szempontjaink szerint tekintünk rá.
Bartus Gábor hozzászólása szerint valóban precízebb képet kaphatunk, ha nem pusztán antropocentrikus szemmel tekintünk a természeti javakra. Ezek közgazdasági értékelése azonban nagyon bonyolult, és igazából nincs is rá szükség ahhoz, hogy
belássuk a természet fontosságát és azt, hogy ma az emberiség feláldozza ennek értékeit a gazdasági haszonért.
Szó esett arról is, hogy az egyes javak valós értéke a jólétben betöltött szerepüktől függ, amit az árnyékárak tükröznek. Ezeket lehet egy jól működő árazásnál figyelembe venni.
Kőrösi Csaba feltette a kérdést, vajon miért gondoljuk, hogy ha
a múltban a célok kitűzése és a rendelkezésre álló források ellenére sem jutottunk el a valódi cselekvésig, akkor most valami változni fog?
Dasgupta professzor válaszában emlékeztetett rá, hogy sokszor a problémák abból erednek, hogy nem gondoljuk végig, vagy nem is látjuk, mit áldozunk fel. A Jelentés ennek feltárására és az ezzel való őszinte szembenézésre tett kísérletet.
A biodiverzitás gazdaságtana – A Dasgupta jelentés
PPKE és a L’Harmattan, Budapest 2025
(A kiadvány nyilvános bolti forgalomba nem került, a Teremtésvédelmi Kutatóintézeten keresztül érhető el.)
Nyitókép:
