A teremtett világ védelme már évtizedekkel ezelőtt megjelent az egyházak társadalmi tanításában. II. János Pál az első, Redemptor hominis kezdetű, 1979-ben kiadott enciklikájában arra figyelmeztetett, hogy „A föld kincseinek kitermelése [...], az egyre gyorsuló technikai fejlődés az ember természetes környezetét mindinkább veszélybe sodorja [...] A Teremtő azonban úgy akarta, hogy
az ember közösségben éljen a természettel, mint értelmes és nemes ura, mint őrzője, s nem mint garázda birtokosa,
aki mindent kiárusít, s mindenre tekintet nélkül pusztítja a természetet.”
A Centesimus annus kezdetű enciklikában (1991) ennek okát abban látja, hogy „Az ember helytelenül Isten helyébe lép, és így végeredményben elősegíti az általa inkább elnyomott, semmint kormányzott természet lázadását, ahelyett, hogy a teremtés művében Istennel működne együtt”. A „természet lázadása” olyan jelenségekre utal, amelyek a meggondolatlan emberi beavatkozások hatásaként nemcsak az ökológiai rendszerek épségét, de immár egyre inkább
az emberi létezés olyan alapfeltételeit is veszélybe sodorják, mint a tiszta víz és levegő, a termőföld vagy a kiegyensúlyozott klíma.
Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka a teremtés ellen elkövetett vétkeinkként említi, „hogy az emberek lerombolják Isten teremtett világának biológiai sokszínűségét; hogy az emberek az erdők kiirtásával vagy a vizes élőhelyek tönkretételével a föld épségét megbontják és hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz; hogy az emberek beszennyezik a vizeket, a talajt, a levegőt”.XVI. Benedek pápa érzékletes metaforában mutat rá mindennek erkölcsi gyökerére: „A fizikai értelemben vett
sivatagok azért szaporodnak a világban, mert a belső sivatagok is egyre szélesebbekké válnak.”
A teremtésvédelem mindeddig legátfogóbb alapdokumentuma, Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikája mindezekre épít, és konkrét megoldásokat is kínál. Hármas osztású stratégia, tudományosan megalapozott diagnózissal, átfogó, erős koncepcióval, valamint kitűnő elméleti és gyakorlati, megoldásokkal. A teremtésvédelem a fenntarthatóság keresztény szempontú megjelenítése, azaz az enciklika egy keresztény fenntartható fejlődési stratégiaként is olvasható a maga globális környezeti, gazdasági, társadalmi megközelítésével, külön feltárva az elesettek és szegények problémáit.
Az első fejezetben a globális környezeti és társadalmi problémákat mutatja be Ferenc pápa. Tudományosságát jól szemléltetik az éghajlatváltozásról szóló gondolatai: „A felmelegedés hatással van továbbá a szén körforgására. Ördögi kört hoz létre, amely még inkább rontja a helyzetet, és befolyásolja a rendelkezésre álló alapvető erőforrásokat, mint például az ivóvizet, az energiát és a mezőgazdasági termelést a legforróbb területeken, továbbá a bolygó biológiai sokféleségének részleges pusztulását okozza. A sarki jég és a magashegységek jegének olvadása a metángáz felszabadulásának nagy kockázatával fenyeget. A fagyott szerves anyagok lebomlása még jobban felerősítheti a szén-dioxid-kibocsátást. Az esőerdők elvesztése súlyosbítja a helyzetet, azok ugyanis enyhítik az éghajlatváltozást. A szén-dioxid által okozott szennyezés növeli az óceánok savasságát és veszélyezteti a tengeri táplálékláncokat.”
Ez a néhány mondat könyvtárnyi szakirodalmat foglalt egybe, könnyen érthetően. A teológus Ferenc pápa a világi tudományok művelőinek támogatását veszi igénybe, annak lényegét szervesen beépíti mondandójába.
Megbízható tudományos alapokra épít, szellemi hátországként ott áll mögötte a Pápai Tudományos Akadémia.
Az éghajlatváltozásról árnyaltan beszél, számításba véve pro és kontra tudományos érveket, s azokból vonva le felelős, az emberiség jövőjét féltő elővigyázatossággal megfogalmazott következtetéseket.
„Az emberiségnek tudatosítania kell, mennyire szükséges életstílusunkon, termelési és fogyasztási szokásainkon változtatni, hogy megküzdjünk a felmelegedéssel, vagy legalább azokat az emberi okokat megszüntessük, amelyek kiváltják vagy súlyosbítják. Igaz, vannak más tényezők is (mint például a vulkáni tevékenység, a föld pályájának és forgástengelyének változásai vagy a naptevékenység ciklusai), de számos tudományos vizsgálat azt mutatja, hogy az elmúlt évtizedek globális felmelegedését leginkább az emberi tevékenység miatt kibocsátott üvegházhatású gázok (szén-dioxid, metán, nitrogén-oxidok stb.) magas koncentrációja okozza.”
Az enciklika második fejezetében („A teremtés evangéliuma”) Ferenc pápával újraolvassuk az Ószövetség és az evangéliumoknak néhány témához illő részét. A világegyetem titkáról így ír: „A zsidókeresztény hagyomány számára »teremtést« mondani többet jelent, mint természetet mondani, mert
a teremtés Isten szeretettervére utal, amelyben minden teremtménynek értéke és értelme van.”
A harmadik fejezet a környezeti válság emberi gyökerét vizsgálja, beszél a piac hegemóniájáról, a technokrata paradigma globalizációjáról: „Ez a helyzet állandó skizofréniába taszít minket, ami a technokratikus önfelmagasztalás végletéből, amely nem ismeri el más élőlények saját értékét, abba az ellentétes reakcióba esik át, hogy tagadja az emberi lény minden különösebb értékét.” A pápa a radikális zöld ideológiáknak sem enged: „A félresiklott antropocentrizmusnak nem feltétlenül a »biocentrizmusnak« kell átadnia a helyét, mert ez új egyensúlyvesztés bevezetését jelentené, ami nem megoldaná a problémákat, hanem újabbakat okozna.”
A negyedik fejezet az egész enciklika koncepcionális tengelye, ahol bevezeti az „átfogó ökológia” megközelítését, amelyben a hagyományos környezeti, gazdasági és szociális, humán ökológia mellett olyan új fogalmat is használ, mint a kulturális ökológia. Itt tárgyalja a közjó keresztény megközelítését. Majd ezt követik a megoldást kínáló fejezetek. Szó esik a nemzetközi párbeszédről, a politika és a gazdaság párbeszédéről, az ökumenikus párbeszédről. Ferenc pápa ugyanis mindenkihez kíván szólni, más felekezetekhez és a nem keresztény világhoz is.
Nagyon fontos fejezet foglalkozik az ökológiai neveléssel és a keresztény lelkiséggel, ebben jelenik meg Szent II. János Pál felhívása az ökológiai megtérésre. „Azokban az országokban, amelyeknek a legnagyobb változtatásokat kellene végrehajtaniuk fogyasztói szokásaikban,
a fiatalok új ökológiai érzékenységgel és nagylelkű szellemiséggel rendelkeznek, és néhányan közülük csodálatosan küzdenek a környezet védelméért,
de olyan erősen fogyasztói és jóléti közegben nőttek fel, amely megnehezíti más szokások kialakítását. Következésképpen egy nevelési kihívással állunk szemben.”
Ha egy szóval kellene jellemezni Ferenc pápa üzenetét, Jézusnak a süketnémához intézett felszólítása lehetne az: „effata”, azaz „nyílj meg”! Arra hív minket ebben az enciklikában, hogy nyíljunk meg egymás felé, a természet felé, a teremtett világ felé, Jézus felé. Abszolút evangéliumi az üzenete, állandóan arra mutat, hogy a két szeretetparancs („Szeresd uradat, Istenedet…” és „Szeresd felebarátodat…”) betartásával próbáljuk meg követni az evangélium parancsait.
Ritkán találkozunk olyan fenntarthatósággal foglalkozó dokumentummal, amely ne főként negatívumokról szólna;
ezt az enciklikát áthatja a remény üzenete.
Egyszerű nyelven nagyon fontos, konkrét teendőket is tartalmaz, melyekből akár különféle akciótervek is összeállíthatók. A legfontosabb ugyanakkor, hogy tetteinket e téren is a felismert igazság és belső meggyőződés irányítsa. Ahogy Ferenc pápa az ökológiai megtérés alapját megfogalmazza: „Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja.”
