A Világörökség Bizottság 44. ülésszakának döntésével pontot tett egy régi históriára: a dunai limesnek, a Római Birodalom határvédővonalának németországi, ausztriai és szlovákiai szakasza világörökség lett, a magyar szakasz, az ország akarata szerint, nem. Tegyük hozzá, hogy a huzavonának csak az utóbbi két évben zajló végjátszmája sikerült bárdolatlanra és értelmetlenre, a magyarázatok ellenére érthetetlenre is.
De kezdjük az elején. Amikor 1987-ben az UNESCO világörökség listájára került Hadrianus fala az Egyesült Királyságban, még nem esett szó a majdani nagyvonalú elképzelésről, amely utóbb a felsőgermániai és a raetiai limesszakasz felvételekor, 2005-ben fogalmazódott meg, hogy aztán 2008-ban már valóságos igény legyen az ugyancsak brit Antoninus-fal jegyzékbe kerülésekor:
érdemes lenne a Kr. u. második századi Római Birodalom teljes határvonalát, több mint ötezer kilométert: Britanniától a Fekete-tengerig, a Vörös-tengertől Észak-Afrikán át vissza az Atlanti-óceánig egyetlen, nemzetközi sorozathelyszínként védeni.
És a terv ezúttal nem maradt terv, szép álom, a szakemberek dolgozni kezdtek. A Duna menti határerődítések érintették Németországot, Ausztriát, Szlovákiát, Magyarországot, Horvátországot, Szerbiát, Bulgáriát és Romániát. Az első négy országot tekintette a szakma a dunai limes nyugati, a második négyet keleti szegmensének. 2008-ban a ripa Pannonica világörökségi nevezés előkészítésére a magyar, a német, az osztrák, a szlovák és a szakmai munkában részt vevő Lengyelország uniós támogatást nyert. Elkezdődhettek a tudományos felmérések, kutatások, a tárgyalások, egyeztetések az egyes helyszínek lakóival, vezetőivel.
Világörökségi címet csak azok a helyszínek kaphatnak, amelyek az adott országban már műemléki, régészeti védettséggel rendelkeznek. Tehát az előkészítésben a védési eljárásokra is szükség volt, ráadásul az ókori erődítési rendszer csak maradványaiban látható, közülük jó néhány régészeti leletként a föld alatt búvik meg, az egyes objektumokat összekötő egykori útvonalak pedig esetleg csak légi felvételen látszanak.
A nevezésnek szigorú szakmai feltételei vannak, a benyújtott tudományos dokumentációt az ICOMOS nemzetközi szakértői vizsgálják, ajánlásokat fogalmaznak meg mielőtt hitelesítik, és döntésre javasolják a Világörökség Bizottságnak. Az sem titok, hogy a címet elnyerőknek kötelezettséget kell vállalniuk a helyszínek megőrzésére, gondozására, bemutatására, népszerűsítésére, s mindezt a terület kezelési tervében kell rögzíteni.
A munka hosszú éveket vett igénybe, hol szépen haladt előre, hol akadozott, volt, hogy leállt, aztán újabb akaratból ismét megindult. Sok-sok erőfeszítés után 2018-ban dr. Visy Zsolt régészprofesszor, a dunai limes világörökségi nevezés akkori miniszteri biztosa bejelentette „A Római Birodalom határai – a dunai limes magyarországi szakasza” világörökségi várományos helyszín Világörökség Jegyzékbe jelölését immár négy ország, Ausztria, Magyarország, Németország, Szlovákia közös nevezésében. Akkor az ezer kilométeres szakaszon hatvanöt magyar helyszín szerepelt a kilencvennyolcas nemzetközi listán. Az mai tudásunkkal már csak a sors iróniájának tekinthető, hogy a négy részes állam nevében a közös nevezést 2018-ban, majd 2019-ben is Magyarország nyújtotta be.
Megindult a listára vételt megelőző eljárás, a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa, az ICOMOS szakértői végigjárták a helyszíneket, megfelelőségi vizsgálatokat végeztek, rögzítették fenntartásaikat és javaslataikat, és úgy látszott, mindezek végrehajtása után pozitív ajánlással kerülhet a nevezés a Világörökség Bizottság ülése elé 2019-ben, Bakuban.
Valószínűleg így is lett volna, ha a magyar kormány 2019 tavaszán nem érzi úgy, hogy ideje belenyúlni a közös nevezésbe – amelyet mindenkor a részes állam ad be, ez sohasem magánkezdeményezés –, és kiemelni a már elfogadott tudományos dokumentációból a Hajógyári-szigetet és vele Hadrianus helytartói palotájának maradványait.
A magyar lépés valószínűleg váratlanul érte a nevező partnereket és az ICOMOS-t is, utóbbi szakemberei természetesen bejelentették, véleményük, értékelésük a teljes dokumentációnak szólt, így megváltoztatva nem tekintik érvényesnek. Ily módon 2019-ben nem lett világörökség a dunai limes, persze nemcsak a magyar szakasz, de a többi sem.
A partnerek valószínűleg csalódottak voltak, de még nem adták fel. 2019 őszén elindult a magyar dokumentációrész átírása, a szakemberek igyekeztek menteni a menthetőt, és megszületett a modus vivendi. Újabb nevezés, újabb ICOMOS szakértői vélemény, újabb fenntartások és ajánlások, végül 2020-ra úgy tűnt, nem volt hiábavaló a munka a három kötetnyi, kétezerkétszáz oldalas dokumentáció – világörökség lesz a dunai limes nyugati szegmense.
És akkor jött a pandémia, a Világörökség Bizottság ülése 2020 nyarán elmaradt, majd idén nyáron, részben ugyan online, de a kínai Fucsou városa megrendezhette a 44. ülést.
Ám a magyar kormány megint tudott meglepetéssel szolgálni. Júniusban röppent fel a hír: Magyarország visszatáncolni látszik, mert mégiscsak úgy gondolja, jobb lenne, ha a nyugati szegmens nem „önállóskodna”, hanem bevárná a keletit, és majd akkor, egyszer, ha elkészül a másik négy állam, a keleti szegmens nevezése, együtt legyen világörökség a teljes dunai limes.
A hír tényszerűségével, az időzítéssel, a negatívnak látszó kultúrdiplomáciai lépéssel, a partnerség esetleges megszakadásával kapcsolatban az Országút írásban kérdéseket tett fel Füleky Zsolt építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkárnak. Ezekre a Miniszterelnökségi Sajtóiroda a következő, az alábbiakban szó szerint idézett választ adta június 24-én:
„Ausztria, Németország, Magyarország és Szlovákia, a »Római Birodalom Határai – a Dunai Limes (Nyugati Szegmens)« világörökségi helyszín Világörökség Jegyzékbe történő felvétele érdekében 2020. január 29-én benyújtott nevezésében kötelezettséget vállalt arra, hogy az ICOMOS 2020. január 17-i Záró Jelentésében felvetett kérdéseket – így különösen a »Keleti Szegmens« nevezésének metódusát – megvizsgálja és meghatározza a további lépéseket. A Részes Államok szakértői – beleértve Szerbiát, Horvátországot, Bulgáriát és Romániát is – több alkalommal egyeztettek a kérdésben, továbbá a Nevezési Stratégiát illetően nyilatkozatokat is eljuttattak egymáshoz.
A szakterület legkiemelkedőbb szakértői által 2017-ben készített »A Római Birodalom Határai Tematikus Tanulmány és Világörökségi Nevezési Stratégia« egyértelműen rögzíti, hogy a Németország, Ausztria, Szlovákia, Horvátország, Bulgária, Románia, Szerbia és Magyarország területén húzódó Dunai Limes egyetlen helyszín, amely kizárólag egységében képes kifejezni a Világörökség Jegyzékbe felvétel alapját képező Kiemelkedő Egyetemes Értéket. Valamint megállapítja, hogy Horvátország, Bulgária, Szerbia és Románia sajátos értékhordozó attribútumai csupán kiegészítő jellegűek, amelyek önmagukban – a Keleti Szegmens önálló helyszínként történő nevezéséhez – nem elégségesek. Ezek tükrében sem a Keleti Szegmens országai, sem pedig Magyarország nem tudott azonosulni a Keleti Szegmens önálló nevezésének ötletével, amely idén tavasszal került az egyeztetések fókuszába. Az utolsó nyilatkozatok a kérdésben június elején születtek, amelyek alapján Magyarország úgy ítélte meg, hogy a Nyugati Szegmens nevezésének folytatása – egységes, mind a nyolc Részes Állam által támogatott nevezési stratégia hiányában – mind a keleti partnereink nevezési esélyeit, mind pedig a Dunai Limes integritását és hitelességét veszélyezteti.
Magyarország szem előtt tartja a Dunai Limes Kiemelkedő Egyetemes Értékét, és elkötelezett ezen kivételes régészeti örökség megőrzése és a jövő generációk számára történő átadása iránt. Így a továbbiakban is mindent elkövetünk azért, hogy együttműködésünket mind a Dunai Limes Részes Államaival, mind pedig az UNESCO Világörökség Központtal tovább erősítsük, és megszülessen egy olyan nevezési stratégia, amely garantálja mind a nyolc Részes Állam valamennyi arra érdemes helyszínének sikeres felvételét a Világörökség Jegyzékbe. Közös örökségünk közös felelősségünk is, a felelősségvállalás aligha tekinthető barátságtalannak.
A nyolc Részes Állam egyaránt elkötelezett a Dunai Limes Világörökség Jegyzékbe történő felvétele iránt, csupán annak mikéntjét illetően merültek fel most nézetkülönbségek. A párbeszédet természetesen folytatni kívánjuk mindenkivel, amit a döntés meghozatalakor is jeleztünk partnereink felé. Őszintén bízunk benne, hogy kialakul a konszenzus és hamarosan akár egy közös nevezéssel járulhatunk a Világörökség Bizottság elé.”
A magyarázat tetszetős, de tegyük hozzá, érthetetlen, miért megint az utolsó pillanatban, miért nem korábban szólalt meg a keleti szegmens érdekében Magyarország, mint ahogy az is kérdés, vajon valóban „csak” erről van-e szó, vagy akad más ok, amelyről egyelőre nem szól fáma.
Mindenesetre ilyen előzmények után került a Világörökség Bizottság ülése elé a dunai limes-nevezés, az ICOMOS akárcsak két éve, most is bejelentette, értékelésük az egész szakasz „egyetemes, kiemelkedő értékére” vonatkozik, az UNESCO hangsúlyozta, ez példa nélküli esemény az egyezmény félévszázados történetében, majd következett a döntő szavazás.
A számok önmagukért beszélnek: a jelen lévő részes államok közül tizenöt a magyarok nélküli pályázat elfogadása mellett szavazott, hárman ellene, ketten tartózkodtak, és egy szavazat érvénytelen volt.
Így a dunai limes német, osztrák, szlovák szakasza felkerült az UNESCO világörökségi listára. Mi pedig hirdethetjük, nekünk ez sem számít.
