A terület neve, eredete és története magyarázatra szorul. Ha van Észak-, van-e Dél-Macedónia is? A macedón nyelv szerb, vagy bolgár inkább? De ha déli szlávok lakják, miért Észak-Macedónia az ország hivatalos neve? Ráadásul csak a mai ország kétharmada macedón. És miért nevezzük szláv lakóit macedónoknak, nem pedig makedónoknak, hiszen nagyjából az ókori Makedónia területén élnek? Nagy Sándor makedón volt, vagy görög, netán macedón? – bár szláv nem lehetett.
Észak-Macedónia nevét a görögök, nyelvét és történelmét a bolgárok, egyházát a szerbek vitatták el, növekvő albán lakossága miatt pedig nemrégiben kétnyelvűvé kellett válnia. Eközben csupán az Európai Unió tagjává szeretne válni, úgy, hogy hamarabb lett társult tagja, mint Horvátország, már 2005 óta tagjelölt, és az Európai Bizottság tucatszor javasolta is a csatlakozási tárgyalások megkezdését.
Az ókori Makedónia II. Philipposz király alatt teljesedett ki, de földrajzi fogalomként a középkori bolgár és szerb, majd a török uralom alatt is fennmaradt. Nagyjából kétszer akkora volt, mint a mai Észak-Macedónia, a többi részén Görögország és Bulgária osztozik. Amikor a XIX. században a török visszaszorult, és újraéledt a szerb és a bolgár, illetve a Bizánc újjáélesztését dédelgető modern görög állam, mindhárman igényt formáltak rá. Először az orosz támogatású reconquistával Bulgária álma látszott beteljesedni 1878-ban, a San Stefanó-i béke révén. A bolgárok azonban még igazán birtokba sem tudták venni a területet, mert a Berlini Kongresszuson az oroszellenes Anglia és Ausztria–Magyarország (Andrássy Gyula közös külügyminiszter) nyomására Bulgária a tervezettnél kisebb területhez jutott. Mindenesetre a békekötés napja ma is nemzeti ünnep Bulgáriában, az akkori térkép ott lóg a falakon.
A régi-új országok a török fennhatóságú területeken saját egyházuk révén igyekeztek a maguk nemzetéhez téríteni a bizonytalan nemzeti identitású, de a magát mégis leginkább bolgárnak valló lakosságot. A bolgár és/vagy macedón törökellenes felkelések elbuktak, mígnem a 1912–1913-as balkáni háborúkban a három modern állam kihasította magának azt a részt a viszály almájából, a régi Makedóniából, amelyet – a világháborúk alatti újabb bolgár kísérletektől eltekintve – máig birtokolnak.
A virtuális Makedónia mint földrajzi fogalom mai észak-macedón szempontból Vardar-, Égei- (görög) és Pirini- (bolgár) Makedóniaként él tovább, utóbbiak más ország alá vetve.
A szerb–bolgár ellenségeskedés
A törökök már 1396-ban, jóval Konstantinápoly eleste előtt fölszámolták a középkori bolgár államot. Autokefál pravoszláv egyháza is a Konstantinápolyi Patriarchátus fennhatósága alá került, és csak a nemzeti ébredés idején, 1870-ben nyerte vissza önállóságát. Bulgária 1878-as újjáalakulásától fogva immár nemcsak egyházi, de görög, szerb és bolgár, állami oldalról is szponzorált identitásverseny alakult ki a makedón területeken. A liturgia és az egyházi iskolák révén mindhárom állam igyekezett a maga nyelvét és identitását érvényesíteni.
Jugoszlávia a területet és szláv lakosságát a középkori szerb múlt miatt is szerbként kezelte, szerb hivatalos nyelvvel, szerb nyelvű sajtóval és közoktatással. A macedón lakosság eközben a szerb- és a bolgárbarát irányzatok között oszlott meg. Az egykor törökellenes felkeléseket és merényleteket szervező, 1893-ban alapított Belső-Macedón Forradalmi Szervezet (VMRO) is leginkább bolgár indíttatású szerbellenes merényleteket hajtott végre (például 1934-ben, Marseille-ben II. Karađorđević Sándor jugoszláv király ellen – magyarországi kiképzési háttérrel). Az első világháborúban Szerbia összeomlása után Bulgária uralta a területet, de a bolgár-német arcvonal a Szaloniki felől jövő francia–szerb–görög csapások alatt 1918 őszén összeomlott. A vereség után a macedóniai bolgárbarát irányzat amiatt is gyengült, mert tízezrek menekültek el Bulgáriába.
1941 áprilisában a német támadás és a független Horvátország kikiáltása után Magyarország mellett Bulgária is benyomult a szétesett Jugoszlávia területére, és a nyugati, albán lakosságú területek kivételével újra birtokba vette a vidék nagyobb részét Ohridtól Szkopjéig, és bolgárként kezelte a lakosságot.
Csakhogy a németekkel és bolgárokkal szemben komoly ellenállás bontakozott ki, a szerb–jugoszláv népfelszabadító partizánháborúnak macedón részről is komoly bázist biztosítva. A bolgár vereség után, 1944. augusztus 2-án a partizánok az 1903-as törökellenes Ilinden- (Illés-napi) felkelés napján megalakították Macedónia Népének Antifasiszta Népfelszabadító Gyűlését (ASNOM). Ez a macedón nemzet etnogenezisét kifejező nap lett a nemzeti ünnep. Az ASNOM bekerült a macedón alkotmányba, a parlament épülete előtt pedig ma is szoborcsoport jeleníti meg az aktust.
Ekkor kodifikálták a macedón nyelvet is a nyugati bolgár nyelvjárások átalakításával, szerbesítésével, új cirill írásjelek megalkotásával. A Macedón Szocialista Köztársaság, majd a(z Észak-)Macedón Köztársaság hivatalos nyelve hamar önálló, a bolgártól elkülönült nyelvvé vált, a nemzettudat is élesen eltér a bolgártól. A szerb–bolgár vetélkedés végül önálló nemzet megalakulásához vezetett.
A görög politika
Az 1830-ban létrejött expanzív görög nemzetállam mai területének északi részét, az Égei-Makedóniát leginkább bolgár-macedónok és törökök lakták 1912, az első balkáni háborúig. Legnagyobb városában, Szalonikiben (szláv nyelven Szolun) szefárd zsidó többség, illetve török, görög és szláv kisebbség élt, itt született Kemal Atatürk, és itt alakult meg az említett Belső-Macedón Forradalmi Szervezet, a VMRO. A bolgároknak és a szerbeknek is fájt a foguk a területre, de a taktikusabb görögök 1912-ben megszerezték, és a győztes oldalhoz állva megtarthatták az első világháború után is.
Ettől kezdve a macedónok és nyelvük üldözése tetten érhető mind a mai napig. A népesség kicserélődött, előbb kisázsiai görögöket telepítettek be és törököket ki, majd a polgárháború után a görög kommunista felkelők nagy részét adó mintegy százötvenezer szláv-macedón menekült a Tito ellenőrizte területekre. Pótolva ezzel az onnan Bulgáriába menekültek tízezreit. A görögösítés miatt pár tízezer macedón maradt Görögországban, ahol semmilyen európai kisebbségvédelmi egyezményt vagy mechanizmust sem alkalmaznak.
Égei-Makedónia görög lakossága az új keletű állami identitáspolitika révén a makedón identitást is felvette, jórészt válaszul a Macedón Köztársaság függetlenedésére. Az elmúlt évek több százezres macedónellenes tüntetésein a Makedóniáért kiálló görög „makedónok” túlnyomóan kisázsiai görögök leszármazottai, akiket háromezer év után azért üldöztek el lakóhelyükről, mert összeomlott a görög hadsereg Törökország elleni 1921-es támadása (török nemzeti ünnep) nem tudván véghez vinni a Megáli (’Nagy’) Idéát, Bizánc feltámasztását. Így a görög Makedónia „megvédése” ezt a görög emlékezetben megáli katasztroféként számontartott kudarcot hivatott száz évvel később orvosolni.
A független Macedónia konfliktusai
Négy évtizedes vita után a macedón pravoszláv egyház ezekben a hetekben nyerte el önállóságát: a szerb és a konstantinápolyi pátriárka elismerte autokefál egyházként.
A többségi macedónok (hatvannégy százalék) és az albán kisebbség (huszonöt százalék) közötti konfliktus a koszovói háború utóeseményeként 2001-ben fegyveres harcokba torkollott, és az ország szétfeszítésével fenyegetett. Végül az EU és az USA közvetítésével létrejött Ohridi Keretmegállapodás az albánságnak erős pozíciókat nyújtott, a kollektív kisebbségi jogok biztosításának egyik legjobb példáját adva Európában.
Névvita Görögországgal
Görögország már a jugoszláv tagköztársaság nevét is vitatta. A függetlenség után pedig milliós tüntetésen, összpárti akaratként juttatta kifejezésre, hogy az ilyen néven létező állam fenyegető területi igényt jelent az észak-görögországi Makedóniára, így azt meg kell akadályozni (Görög-
ország gazdasági ereje akkoriban negyvenszerese volt északi szomszédjáénak…).
A Macedón Köztársaság eközben az ókori Makedónia egyes szimbólumait használta, zászlaján a tizenhat ágú Vergina-nap képét tüntette fel. Az ENSZ-be Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság néven nyert felvételt, Görögország azonban hallani sem akart arról, hogy a Macedónia nevet bármilyen formában alkalmazza, és másfél évig kereskedelmi blokád alá vette az országot. Ennek 1995-ben az úgynevezett ideiglenes megállapodás vetett véget, amely szerint Macedónia zászlót (nyolcágú nap) és alkotmányt változtat, Görögország pedig elismeri az ENSZ-ben használatos nevét, és tovább már nem állja útját a nemzetközi szervezetekbe való felvételének. Ennek ellenére 2008-ban Görögország megakadályozta Macedónia NATO-tagságát.
Végül nemzetközi nyomásra a baloldali macedón kormány engedett. A preszpai megállapodást 2018 júniusában írta alá a két külügyminiszter, amelynek értelmében az ország neve Észak-Macedóniára vagy Észak-Macedón Köztársaságra módosult. Az új név alkotmánymódosítás révén 2019. február 12-től használatos.
A balkáni feszültségek tárházából ezzel kikerült a térséget biztonságpolitikai szempontból is gyengítő egyik ügy; a görög–észak-macedón viszony helyreállt, a görög befektetések és a kereskedelmi kapcsolatok új erőre kaptak, és Észak-Macedónia immár a NATO-hoz is csatlakozhatott.
Azonban az uniós csatlakozási folyamat rutinszerű görög vétóit 2019-ben a francia elnök folytatta, 2020-tól pedig immár Bulgária alkalmazza. Az ország, bár még a nevét is megváltoztatta, mégsem jutott előre.
Identitásvita Bulgáriával
Bulgária 1991-ben elsőként ismerte el, mégpedig saját nevén Macedóniát. A bolgár felfogás szerint a „testvérnéppel” közös a történelme, a macedón nyelvet bolgár dialektusok alapján hozták létre, a macedónok a bolgárság részeiként végig a közös hazában éltek, bár az állami fennhatóság a török időkben megszakadt, utána pedig nem éledhetett újjá éppen a Macedóniáért vívott vesztes háborúk miatt. Ez az „egy nemzet két hazában” romantikus felfogás bolgár változata.
Bár a bolgár politika tisztában van azzal, hogy mára különálló nyelvről és nemzeti identitásról van szó, mégis el akarja ismertetni a macedónokkal nyelvük és nemzetük bolgár „gyökerét”, közös történelmét. Ezt azonban a macedónok nem fogadhatják el, hiszen így az alapító aktus (ASNOM) előtt nem létezett a macedón nép és a nyelv, vagy ha létezett is, még bolgár volt. Mivel a mai macedón lakosság a jugoszláv partizán narratívát követő, antifasiszta, azaz bolgárellenes iskoláztatásban vagy az önálló állam iskolarendszerében nőtt föl, ezt nem tűrheti.
Mindez csak a két nemzet vitája lenne, csakhogy Bulgária több mint két éve blokkolja Észak-Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, ami regionális és európai geopolitikai kockázatokat jelentett, és a jelenlegi háborús helyzetben geostratégiai hiba is.
Végül idén június 24-én Szófia mégis visszavonta a vétóját – a Tanács soros elnökségét betöltő Franciaország élénk közvetítő fellépése nyomán –, azzal a feltétellel, hogy Szkopje alkotmányosan védi a bolgár kisebbség jogait, fenntartja a jószomszédi kapcsolatokat, és a macedón nyelv elismerése nem vonatkozik a Bolgár Köztársaságra.
Észak-Macedónia kompromisszum elfogadása előtt áll. Kérdés, hogy sikerült-e valóban elérnie, hogy a feltételek ne tartalmazzanak emlékezetpolitikai kitételeket, és a macedón nyelvet elismerjék. A feltételek alkotmánymódosítással járó elfogadását a kormánypártok támogatják, a macedón ellenzéki pártok, a VMRO-val az élen viszont elítélik, a „macedón nemzet asszimilációját, bolgárosítását” célzó tervezetről beszélnek, és e sorok írásakor tízezreket mozgósító tüntetéseket tartanak „Ultimátum – nem, köszönöm!” szlogennel, a „francia javaslat” elutasítása, a „bolgárosítás” és helyenként
a „fasizmus” ellen.
Az elmúlt két évben megszokott, Bulgáriára gyakorolt európai és amerikai nyomás pillanatok alatt áthelyeződött Észak-Macedóniára. Várhelyi Olivér bővítési biztos, Josep Borrell külügyi és biztonságpolitikai főképviselő, Emmanuel Macron francia elnök, az amerikai és a német külügyminiszter és több tagállami kollégája támogató, döntést sürgető üzenetet küldött az észak-macedón kormánynak. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pedig személyesen utazott Szkopjéba, hogy a politikai osztályt és a közvéleményt meggyőzze.
Az Európai Unió tagállamai eddig nem járultak hozzá ahhoz, hogy kétoldalú történelmi viták uniós szintre kerüljenek. Észak-Macedónia kapcsán korábban két tagállam, Csehország és Szlovákia tiltakozott is ez ellen. Ki hitte volna korábban, hogy a macedón kérdés összefügg a Beneš-dekrétumokkal?
A szerző diplomata, történész
Nyitókép: Nagy Sándor lovasszobra Skopjéban a Macedónia-téren
