Mint ahogyan akkoriban szerte az országban, Kossuth Lajost a történelmi Gömörben, így Rozsnyón is felettébb tisztelték. Ezért 1902-ben, születésének századik évfordulóját ünnepelve, Réz László református lelkész javaslatára szoborállító bizottságot választottak a város tekintélyes polgáraiból, hogy méltó emlékműre gyűjtsenek pénzt. A bizottság élére dr. Pósch Dezső került, aki a gyógyítás mellett a helyi főgimnázium felügyelője, a leányiskola és az árvaszék elnöke és presbiter is volt. (Pontosan tíz esztendővel élte túl a szobor első, 1919 nyarán végrehajtott ledöntését.)

Megkezdte a gyűjtést a bizottság, amelybe kilencszáznegyven koronával a város is beszállt. A rozsnyóiak később Miskolcon járva meglátták Róna József ottani Kossuth-szobrát, és úgy döntöttek, hogy felveszik a kapcsolatot a korszak egyik legtöbbet foglalkoztatott köztéri szobrászával. 1907-re meg is született a megállapodás, a miskolci szobor mintájára Róna tizenkétezer koronáért majd három méter magas, egytonnás bronzszobrot készített a rozsnyóiaknak, amelyet 1907. május 26-án nagy ünnepélyességgel lepleztek le a város főterén.

Kossuth Ferenc, a kormányzó fia volt a díszvendég, aki akkor éppen a közlekedési tárcát vezette.

Felvonult a díszes ruhába öltözött megyei lovas bandérium, s rendre elhangzottak a hazafias szónoklatok is, a szoborra viszont csak tizenkét esztendeig tekinthettek fel büszkén a rozsnyói polgárok, hiszen jött a háborús vereség és a trianoni békediktátum. Az új, Prágából irányított országban pedig kezdettől fogva semmi olyat nem akartak látni, ami az ezeréves Magyar Királyságra emlékeztetett.

Így döntötték le talapzatáról 1919 júniusában Kossuth szobrát is, még szerencse, hogy csak az előre mutató keze csavarodott ki kissé,

s némely repedések keletkeztek rajta.

Milan Rastislav Štefánik szobra (Prágában, forrás: Satdeep Gill, CC BY-SA 4.0 Wikimedia Commons)

 

A megcsúfolt szobrot aztán a városháza egyik fészerében dugták el, a talapzatára pedig annak a Milan Ratislav Štefániknak a szobrát állították, aki az antant oldalán harcolt a Nagy Háborúban, majd a születő Csehszlovákia egyik vezetője lett, és nagy valószínűséggel cseh katonák lőtték le tévedésből, mikor gépével le akart szállni a pozsonyivánkai repülőtéren.

A franciákat szolgáló, a Monarchia szétszakításán dolgozó Štefániknak a szobra az első bécsi döntés után már nem érezte jól magát Rozsnyón,

s el is ment a kivonuló csehszlovák hatóságokkal beljebb, a maradék Szlovákiába.

Ekkor jött el ismét Kossuth ideje, a szobor pompás ünnepség keretei között, 1939. június 25-én került vissza régi helyére. De a maradék rozsnyói magyarok megint csak nem sokáig nézhettek fel rá, mert megérkezett Rozsnyóra is a Vörös Hadsereg. Az orosz városparancsnok tanult ember lehetett, vagy meghallgatta a jó tanácsot, hiszen

Kossuthot forradalmárnak tartva nem engedélyezte a szobor tervbe vett ledöntését és beolvasztását.

Helyette ismét csak elrekkentették, a Bányászati Múzeumba került, 1956-ban itt egy fészer adott otthont neki, majd 1967-ben egy szomorúfűz lelógó ágai alá állították fel. Itt szokták megkoszorúzni március 15-én a magyar érzelmű ifjak, még úgy is, hogy a zárt ajtók miatt át kellett mászniuk a kerítésen.

Rozsnyó, Bányászati Múzeum (forrás: Ladislav Luppa, CC BY-SA 4.0, Wikimedia Commons)

 

1993 októberében aztán ismét felvirradni látszott a szobor napja, mikor a helyi születésű lapszerkesztőről, Pákh Albertről elnevezett társaság kezdeményezte méltó helyen való felállítását. A Vasárnapi Újság ügyvéd alapítójának nevét felvevő csapat elérte, hogy az akkori városi képviselők 21–12 arányban a méltó köztéri elhelyezés mellett szavaztak. Ebből pedig az lett, hogy restaurálás céljából előbb 1994. január 8-án levették ideiglenes helyéről, a fűzfa alól (ez volt a harmadik „ledöntés”), és a lakótelep fűtőművének egyik magas mennyezetű helyiségébe szállították, ahol nemes egyszerűséggel betámasztották a sarokba.

Idővel valóban hozzáláttak a felújításához, de megindult a vita is, vajon hová lehetne a szobrot biztonságosan felállítani. Volt, aki a helyi Csemadok-székház kertjét javallotta, vagy éppen a református templom előtti teret, és még más ötletek is érkeztek.

Közben Kossuth ott lakott a fűtőházban, a magyar fiatalok pedig ismét csak „felfedezték”, és ott helyben koszorúzni kezdték.

 Amit egyesek a csarnok lezárásával akadályoztak volna meg, de ennek hallatán a koszorúzók azzal fenyegetőztek, hogy akkor majd a kilincsre akasztják a koszorút, s le is filmezik a történteket.

Kossuth elfoglalta helyét a Bányászati Múzeum előtt (Fotó: Pálffy Lajos)

 

Más idők jöttek azután, az alapítványok, a kormány és a rozsnyóiak akarata már találkozott, 2003-ban engedély született, és került némi állami pénz is, így Kossuth elfoglalta helyét a Bányászati Múzeum előtt. Ugyan 2005-ben az ultranacionalista Marian Kotleba ott lábatlankodott a tövében, és azóta is nagyon kell rá vigyázni, de remélhetőleg már sohasem lesz fűzfa alá, fűtőházba száműzve, mostani helyéről elmozdítva.

 

Nyitókép: Rozsnyó, Bányászok tere a székesegyházzal (balra) és a Szent Anna ferences templommal (forrás: PosoniumAster, CCCC BY-SASA 4.0, Wikimedia Commons)