Hozzátette, hogy Lengyelország kilépésének lehetősége az Unióból csak a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) elnökének, Donald Tusknak a koholmánya. Az Európai Tanács korábbi elnöke utcára is szólította híveit, miután a lengyel alkotmánybíróság kimondta: a Szerződések egyes pontjai úgy értelmezve, ahogy a bírósági reformok kapcsán hivatkoznak rájuk az uniós intézmények, nem egyeztethetők össze a lengyel alkotmánnyal.

Az ítélet lehetőséget adott arra, hogy ismét napirendre kerüljön Lengyelország EU-ból való kivezetésének vádja, amely legutóbb 2019-ben jelent meg a közbeszédben. Akkor az európai parlamenti választások előtt – némileg váratlanul – Jean-Claude Juncker bizottsági elnök fogta ki a szelet a kormányt támadó ellenzék vitorlájából, mondván: „A lengyelek velünk vannak, mert közösek az értékeink.” Tusk most úgy érezte, hogy az alkotmánybíróság döntése kiváló alkalmat ad arra, hogy ismételten ezzel a témával indítson támadást a kormány ellen, sőt minden eddiginél erősebb szavakat használt: „Megkezdődött Lengyelország Európából való kivezetésének hadművelete” – szólította híveit tüntetésekre egy Tweeter-üzenetében közvetlenül az ítélet után, és sikerrel is tudta képviselni ezt a narratívát a következő napokban; országszerte demonstráltak azért, hogy Lengyelország az EU tagja maradjon. Igaz, a tüntetések mérete jóval szerényebb volt a szervezők által reméltnél (miközben az ellenzéki vezetésű varsói városháza 80–120 ezres tömegről írt, addig a rendőrség szerint huszonötezer ember gyűlt össze a fővárosi tüntetésen). A vita java tehát nem jogi, hanem politikai síkon zajlik, és ahogyan azt az elmúlt időszakban tapasztalhattuk, Magyarországon is jobbára a fősodratú nemzetközi média értelmezésének átvétele szolgál a híradások kiindulópontjául. Ezért is érdemes szemügyre venni, hogy pontosan miről határozott a lengyel taláros testület.

Mateusz Morawiecki kormányfő márciusban azok után fordult az alkotmánybírósághoz, hogy az Európai Unió Bíróságának állásfoglalása szerint az Országos Bírói Tanácsról szóló törvénymódosítás uniós jogot sérthet. A kormányfő által az AB-nak küldött beadvány szerint alkotmányos aggályokat vet föl, hogy az uniós Szerződések egyes pontjai – bizonyos értelmezések szerint – értelmezések szerint lehetőséget kínálnak az alkotmányos szerveknek az alkotmány figyelmen kívül hagyására. Bár a kérdés a bírósági reformok kapcsán merült föl, az ítélettől azt várta a lengyel és a nemzetközi közvélemény, hogy azokon túlmutató jelentősége lesz, hiszen lényegében arra adhat választ, hogy a lengyel alkotmány vagy a Szerződések élveznek-e prioritást. Ugyanakkor már a beadvány szövegezéséből is sejteni lehetett, hogy nehéz lesz szilárd alapokon nyugvó jogi ítéletet hozni (nem véletlenül halogatta hónapokon át az ügyet az AB). Ez a nehézség pedig abból fakad, hogy a Szerződések sokszor csak általánosságokat és számos olyan kifejezést tartalmaznak, amelyek nincsenek definiálva, vagy nem övezi őket mindenki által elfogadott nemzetközi konszenzus, mégis ezekre hivatkozva hoznak ítéletet vagy fogalmaznak állásfoglalást az uniós szervek.

Ilyen tág értelmezésre lehetőséget adók azok a pontok is, amelyekkel kapcsolatban Morawiecki kételyeket fogalmazott meg. A magyar közéletben is sokat idézett, a más értékek mellett a jogállamiság tiszteletben tartásáról rendelkező 2. cikk, valamint a 4. cikk 3. pontjának bekezdései, amelyek csupa általánosságot tartalmaznak:

„Az Unió és a tagállamok a lojális együttműködés elvének megfelelően kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást a Szerződésekből eredő feladatok végrehajtásában.

A tagállamok a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megteszik a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket.

A tagállamok segítik az Uniót feladatainak teljesítésében, és tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Unió célkitűzéseinek megvalósítását.”

Fontos kiemelni, hogy a lengyel kormányfő nem a Szerződések nevezett pontjainak alkotmánnyal való összhangját kérdőjelezte meg, hanem azok olyan értelmezését, amellyel kapcsolatban felmerülhet, hogy szembemennek az alkotmány egyes pontjaival. A kormányfő feliratának mindhárom pontja ilyen módon van megfogalmazva: „[az alkotmánybíróság vizsgálja meg a Szerződések kérdéses pontjának alkotmányos voltát] a szerint az értelmezés szerint (!), amely megengedi vagy kötelezi az adott szervet, hogy figyelmen kívül hagyja az alkotmány [ezen és ezen cikkeit].”

Alighanem az Európai Bizottság is érzékelte, hogy a kérdés értelmezési vitába torkollhat, ez lehetett az oka, hogy megelőzendő egy ilyen helyzet kialakulását júniusban Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztos levélben próbálta elérni, hogy Mateusz Morawiecki vonja vissza a kérdéseket. Mindebből arra következtethetünk, hogy a Bizottságban is lehettek, akik osztották a lengyel kormány álláspontjának jogi megalapozottságát, ezért próbáltak a jogi helyett politikai megoldást találni, vagy legalábbis szőnyeg alá söpörni az ügyet.

A lengyel álláspont szerint nem kérdés és soha nem is volt kérdés, hogy a legfontosabb jogforrás az alkotmány, amely egyértelműen rendelkezik a nemzetközi szerződésekről is, és utóbbiak jogforrás mivoltát is rögzíti. Az alkotmány 90. cikke lehetővé teszi, hogy a Lengyel Köztársaság bizonyos hatásköröket átadjon valamely nemzetközi szervezet számára, a 91. cikk pedig azt is világossá teszi, hogy a nemzetközi szerződésből származó törvény elsőbbséget élvez, ha ellentétes más – nemzeti – törvényekkel (erre a pontra gyakran szoktak hivatkozni az EU-jog elsőbbsége mellett érvelők). E cikkek által integrálódik tehát az EU-s jogalkotás a lengyel jogrendszerbe. A kérdés tehát az, vajon a viták kereszttüzében álló bíróságok szerkezeti reformja értelmezhető-e olyan hatáskörként, amelybe beleszólásuk lehet az uniós intézményeknek.

Az uniós jog szerint az Európai Unió csak a Szerződésekben meghatározott hatáskörökkel rendelkezik – ezt nevezzük a hatáskör-átruházás elvének. Ezen elv értelmében az Unió kizárólag az uniós országok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el. Minden hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháznak át az Unióra, a tagállamoknál marad. Háromféle hatáskör létezik: kizárólagos nemzeti hatáskör, megosztott és uniós hatáskör. Ezeket tételesen sorolja fel a Szerződésekre hivatkozva az uniós Eur-lex oldal is. Az igazságszolgáltatás nincsen közöttük. (A Szerződések 85. cikke eljárásjogi kérdésekre vonatkozik, nem az igazságszolgáltatás szervezeti kérdéseire.) Éppen ezért a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) rendre az uniós intézményeket vádolja a jogállamisági szabályok megsértésével, mondván, hogy folyamatosan átlépik azokat a hatásköröket, amelyekben eljárhatnának a Szerződések szerint.

A lengyel bírósági reformokat kritizálók rendszeresen említik a szintén a Szerződések részét képező Alapjogi Chartának a hatékony jogorvoslathoz és tisztességes eljáráshoz való jogról szóló 47. cikkét. Erre a cikkre hivatkozott az Európai Uniós Bíróságának főtanácsnoka áprilisban, miszerint a megreformált Országos Bírói Tanács által a Legfelsőbb Bíróságba nem jelölt bíróknak nincs lehetőségük a hatékony jogorvoslatra. Azonban a Szerződések épp Lengyelországra (és azóta okafogyottan az Egyesült Királyságra) nézve tartalmazzák azt a kiegészítést, mely szerint: a „Charta nem terjeszti ki az Európai Unió Bíróságának, Lengyelország vagy az Egyesült Királyság bármely bíróságának vagy törvényszékének hatáskörét az annak megállapítására való lehetőségre, hogy Lengyelország vagy az Egyesült Királyság törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései, gyakorlatai vagy intézkedései nincsenek összhangban azokkal az alapvető jogokkal, szabadságjogokkal és elvekkel, amelyeket a Charta újólag megerősít.” Ezt a kitételt sokszor figyelmen kívül hagyják a szakmai dialógusokban.”

A jelenlegi lengyelországi helyzettel kapcsolatban az ottani és nemzetközi híradásokban a legritkább esetben találkozunk a jogvita érdemi részét feltáró, a Szerződések vagy az alkotmány meghatározott pontjaira hivatkozó érvek ütköztetésével. Ehelyett politikai hitvita zajlik a szemünk előtt, amelyben a Polexit vádjával defenzívába tudták szorítani a kormányt. Mindez azonban hosszú távon nem segíti a jelenleginél is szorosabb európai integrációra vágyók pozícióját sem, a kommunikációs hadviselés csak arra jó, hogy még inkább polarizálja az egyébként is megosztott lengyel társadalmat. Köztük az értelmiséget, amelynek pedig – a többi tagállaméhoz hasonlóan – történelmi feladata lenne a „nemzetek Európája” kontra „európai szuperállam” kérdéskör érdemi, európai, és nem külső nagyhatalmak szempontjából vizsgált vita lefolytatása. Ehhez mindkét tábor elkötelezett híveinek híveinek fontos lenne, ha precízebb jogforrásokra támaszkodva lehetne vitázni, precízebb jogforrások alapján működnének uniós intézmények. Kérdés, hogy ezt lehetséges lenne-e elérni a Szerződésekben használt kifejezések pontos definiálásával, majd ezen definíciók integrálásával a Szerződések módosításának rendkívül nehézkes folyamatán keresztül, vagy csak átfogó, mélyreható reformokkal.

A szerző a Nézőpont Intézet politikai elemzője.

Borítókép: Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök Brüsszelben.  Fotó: John Thys/MTI/EPA/AFP