Az amerikai nagyvárosokban a konzervatív szülők már félnek elmondani a woke ideológiával kapcsolatos véleményüket, mert gyermekeik hátrányba kerülnek az iskolákban, ők maguk pedig nem kívánatossá válnak a társaságban – mondta el Paul du Quenoy, az amerikai Academica Press, valamint a Palm Beach Freedom Institute elnöke a Danube Institute rendezvényén. Eközben egyes amerikai republikánusok, akiket az előadó a nácikkal megalkuvó franciákra utalva „Vichy-konzervatívoknak” nevezett, nem nézik jó szemmel a magyarországi és a megújuló amerikai jobboldal közötti kapcsolatot.

Paul du Quenoy a Georgetown Egyetemen szerezte történelemtudományi doktorátusát, majd történelmet, bölcsészettudományokat és képzőművészetet tanított alma materében, később a Kairói Amerikai Egyetemnek és a Bejrúti Amerikai Egyetemnek volt az oktatója. A Hatvany-Lónyay villába meghirdetett előadásának címe Az amerikai jobboldal különböző irányzatai és Magyarországgal való viszonyuk volt. Az előadás és az azt követő kerekasztal-beszélgetés központi kérdései az amerikai konzervatívok problémái és Donald Trump indulási esélyei mellett az ukrajnai háború körül forogtak.

A Hatvany-Lónyay villa Klösz György fotóján (Fortepan, adományozó: Budapest Főváros Levéltára)

 

Az előadás bevezetőjében John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke az amerikai Republikánus Párt megosztottságáról beszélt, ami szerinte nehéz jövőt vetít előre. Ezután bemutatta az előadót, vázolva annak történészi karrierjét és jelenlegi tevékenységét az Academica Press, valamint a Palm Beach Freedom Institute vezetőjeként. Külön kihangsúlyozta, hogy

Florida állam és Palm Beach a republikánus „donorok” egyik legfontosabb gyülekezőhelye is jelenleg.

Paul du Quenoy elöljáróban arról beszélt, hogy egyetemi tanárként az egyik legnépszerűbb történelmi kurzusa a megszálló német erőkkel együttműködő Vichy-Franciaországot bemutató előadássorozat volt. A kollaborációt személyes ambíciók motiválták, vagy éppen a veszteségeket kívánták enyhíteni ily módon egyes francia politikusok. A Republikánus Pártban Paul du Quenoy szerint most

egyesek a nagyvárosokat, az országos médiát, a közbeszédet uraló hatalommal működnek együtt, és élvezik ennek a kollaborációnak a gyümölcseit.

Életük, érvényesülésük ezáltal sokkal könnyebbé válik.

Paul du Quenoy feleségével, Irinával (Facebook)

 

Az előadó itt jegyezte meg, hogy a demokratákra szavazó „kék” államokban már olyan rossz a helyzet, hogy a Donald Trump mellett kiállókat zaklatják a nyilvános helyeken, például az éttermekben. Tucker Carlson műsorvezető háza előtt családja biztonságát is veszélybe sodorva tüntetést szerveztek. Egy felmérés szerint

az amerikai egyetemi professzorok negyvenegy százaléka nem hajlandó Trump-szavazóval ebédelni.

Ha azonban Vichy-konzervatív leszel, biztosan meghívnak majd „szörnyűséges” koktélpartijaikra, és gyermekeid is játszhatnak az ő gyermekeikkel. A professzor szerint a Vichy-konzervatívok a túlélés mellett elfogadhatóvá is akarnak válni, de egy Gallup Intézet által végzett felmérés szerint csupán a konzervatív szavazótábor tíz-tizenöt százalékát képviselik. Így azután Trump 2016-os győzelmében nem is játszottak szerepet, ott a vidék konzervatív többsége volt a meghatározó.

A nagyvárosokban, főként New Yorkban

a Vichy-konzervatívoknak erős sajtójuk és think tank-jeik vannak, ugyanakkor nincsen utánpótlásuk. Nem foglalkoznak ugyanis a republikánus érzelmű fiatalokkal,

akiknek többsége ezért Donald Trump pártján áll. A Vichy-konzervatívokat csak a hatalomhoz való hozzáférés érdekli, miközben a Paul du Quenoy által egyre élhetetlenebbnek minősített New Yorkból menekülőket a republikánusokra szavazó Texas és Florida államok fogadják be.

John O'Sullivan (Wikipedia)

 

A professzor úgy látja, hogy a Vichy-konzervatívok elítélik a magyarországi és a megújuló amerikai jobboldal közötti jelenlegi jó kapcsolatot. Ron DeSantis szenátorhoz, elnökjelölthöz próbálnak közeledni, aki azonban szerinte elég okos ahhoz, hogy ezt a csapdát kikerülje. Paul du Quenoy arra emlékeztetett, hogy a Vichy-konzervatívok Trump adminisztrációjában is jelentős pozíciókkal bírtak, holott megválasztása előtt (például a külpolitikai vonal) nyíltan kijelentették, hogy Trumpot nem fogják segíteni. A győzelem után azonban visszaszivárogtak. Ezért is tartja most

Trump elnöksége talán legnagyobb hibájának személyi választásait.

Végül du Quenoy professzor azt is kijelentette, ha Trump ismét nyerne, akkor ez a győzelem elhozná a Vichy-konzervatívok végét is.

Az előadást követő kerekasztal-beszélgetést David Martin Jones, a Danube Institute kutatási igazgatója nyitotta meg, aki szerint a Vichy-konzervatívok elismertsége mögött egyfajta morális inkoherencia, az egyéni erkölcsi standardok előtérbe kerülése és a kollektívok háttérbe szorulása állhat, ami nem fog egyhamar eltűnni. John O’Sullivan szerint a Ronald Reagan és Margaret Thatcher által képviselt konzervativizmus a követendő, amely megnyerte a hidegháborút, felülkerekedett a konzervatívok „mérsékeltebb” irányzatain is.

C41108-27

Ronald Reagan és Margaret Thatcher a velencei Hotel Ciprianiban (Wikipedia)

 

David Martin Jones arról beszélt, hogy a Vichy-konzervatívok a szabadsággal szemben a társadalmi igazságosságot helyezték előtérbe, s

nem az átlagemberrel, hanem az „áldozattal” kezdtek foglalkozni.

Paul du Quenoy szerint a 2012-es szeptemberi republikánus programhoz kellene visszatérni, és a gazdaság mellett a kulturális kérdésekre is oda kellene figyelni. Jones az amerikai oktatás helyzetére hívta fel a figyelmet, amit szerinte a konzervatívok „elengedtek”.

John O’Sullivan ezután arról beszélt, hogy szerinte Donald Trump miért fog jól szerepelni a jövő évi választásokon. A volt elnök Trump népszerűségét növelheti, hogy látták, milyen borzasztóan bántak el vele a titkosszolgálatok, a média vagy a kutatóintézetek. A Danube Institute elnöke ugyanakkor arra is kíváncsi, hogy

növekszik-e DeSantis támogatottsága a republikánus választók között; van-e egyáltalán esélye.

Válaszában Paul du Quenoy hangsúlyozta, hogy jövő év júniusáig semmi sem dől el, a botrányok pedig DeSantist is érintik, hiszen nemrég kapták rajta mezítelenül egy közparkban, férfiprostituált társaságában. Ugyanakkor szerinte egyre többen gondolják azt is, hogy Trumptól elvették a második ciklusát, és megérdemelne még négy esztendőt az elnöki székben.

Ron DeSantis (Wikipedia)

 

A volt elnök nőügyei is terítékre kerültek, David Martin Jones szerint a tények nem meggyőzőek, Trumpnak ellenkereseteket kellene indítania az őt vádlókkal szemben. Bill Clinton népszerűségét sem befolyásolta Monica Lewinsky gyakornokkal folytatott viszonya.

Paul du Quenoy a Binden-kormányzat elhibázott Kína-politikáját és a hatalomra kerülésük óta érkezett hatmillió illegális migránst említette, és kitért arra is, hogy

Elon Musk színrelépésével kiegyensúlyozottabb lett a média az Egyesült Államokban.

Hangsúlyozta, hogy a jelen kutatások szerint az amerikaiak hetven százaléka nem hisz a mainstream médiának; ez a szám tíz esztendeje még csak negyven százalék volt.

Az ukrán háború kapcsán elhangzott, hogy ez kívül esik a közvetlen amerikai érdekeken, különben is ez egy „proxyháború”. Az igazi aggodalmat Oroszország nukleáris nagyhatalmi pozíciója okozza. Ugyanakkor John O’Sullivan szerint óriási bukás lenne a Nyugat számára, ha az oroszok nyernének. Itt került szóba, hogy

Orbán Viktor a tárgyalásos rendezés szorgalmazásával méltányolható pozíciót foglalt el

ebben a kérdésben. Az intézetvezető szerint egy esetleges amerikai vereség Peking stratégiai győzelmét jelentené, az orosz bukás pedig a kínaiak vazallusává tenné Moszkvát. Paul du Quenoy Henry Kissinger kijelentését idézte, aki szintén a tárgyalást tartja megoldásnak, aminek eredménye azonban senkinek sem fog majd tetszeni. A Nyugatnak minden szempontból integrálnia kellene Ukrajnát, kivéve a katonait.