A halálbüntetés eltörlését először Cesare Beccaria itáliai jogász kezdeményezte 1764-ben. Toscanában és a Habsburg Birodalomban nyitott fülekre talált, megszüntették az intézményt, de a francia forradalom hatására visszaállították. Az abolíciós mozgalom a XIX. században ismét föllendült, több európai és dél-amerikai országban felszámolták e jogkövetkezményt. Az első és a második világháború, illetve a kettő között kialakuló önkényuralmi rendszerek és az általuk jelentett fenyegetés hatására azonban a XX. század első felében ez az abolíciós folyamat megtört. A második világháborút követő évtizedekben végül majd minden európai állam eltörölte, előbb csak a köztörvényes, később a rendkívüli (állam elleni, katonai, háborús, emberiesség elleni és/vagy a háború idején elkövetett) bűntettekre is. Magyarországon az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) AB-határozata szüntette meg. Az Alaptörvény nem mondja ki expressis verbis a tilalmát, de az egyfelől levezethető belőle, másfelől azt számos nemzetközi egyezményhez, különösen az Európai emberi jogok egyezményéhez való csatlakozásunkkal kötelezően vállaltuk.

AZ ENSZ is hivatalosan ellenzi alkalmazását, több határozatban felszólította tagállamait, hogy vagy tiltsák be ezt a megtorlásmódot, vagy vezessenek be moratóriumot használatában. Mára a világ országainak több mint hetven százaléka vagy megszüntette vagy felfüggesztette a gyakorlatot, ám a világ lakosságának a fele így is olyan országban él, ahol ez a büntetésnem fennáll. Jellemzően diktatórikus berendezkedésű országokban használják, ahol egyébként a törvényes eljáráshoz való jog más tekintetben is sérül (Irán, Szaúd-Arábia, Irak Kína, Belarusz). Oroszországban moratórium van érvényben. A világ két fejlett demokráciájában, az Egyesült Államokban és Japánban alkalmazzák. Mindkettőben régi múltra tekint vissza az abolíciós törekvés, de a közvéleményt máig nem sikerült meggyőzni. Nyolcvan százaléka tartja szükséges elrettentő eszköznek ezt a szankciót. Tavaly viszont az egész országot megrázta egy fejlemény, és sokak szemében érvényesnek mutatta be a tiltás melletti érveket. Hakamada Ivao ökölvívót 1966-ban megvádoltak egy négytagú család kegyetlen lemészárlásáért. Halálra ítélték, de negyvenhat évig várt a börtönben a végrehajtásra, végül megállapították ártatlanságát és felmentették.

Ennek ellenére japán politikus nem hozza fel a kérdést, mert attól tart, hogy sok szavazót veszít. Az abolícó szorgalmazói viszont azt mondják, hogy japán jó híre forog így kockán. Kikucsi Iszao katolikus érsek azt nyilatkozta a UCANEWS-nak (Union of Catholic Asia News), hogy „mi, keresztények abban hiszünk, hogy az emberi élet Isten ajándéka. Mivel Isten képmására teremtettünk mindannyian, az életet mindig méltósággal tiszteletben kell tartani és meg kell védeni. Ezért nem lehet elfogadni a halálbüntetést. És mivel nem vagyunk tökéletesek, mindig fennáll az a lehetőség, hogy ártatlan embert küldenek így a halálba.” Amit megrázó történetével az ökölvívó felesége tanúsított is az ECPM kongresszusán.

2024-ben mintegy harmincezer embert ítéltek halálra világszerte, és több mint ezerötszáz főt végeztek ki (Kína nem közöl adatokat). Arányosan Iránban van a legtöbb kivégzés.

Lásd az ECPM interaktív térképét itt.

 

Nyitókép: Halálbüntetés a világon (vörös: halálbüntetés; barna: moratórium; világoszöld: részleges tiltás; sötétzöld: teljes tiltás; forrás: Kamalthebest, CC BY-SA 4.0/Wikimédia)