„A Jóisten megteremtette a világot, de Hollandiát a hollandok.”
A jó hollandusok néplelkében – önmaguk szerint – egyszerre van jelen a túlzott magabiztosság, önhittség, s egyben a szerénység és a hivalkodástól mentesség is, így aztán soroljuk ezt a dicsekvésüket a bon mot-k közé.
Amszterdami hajókázók
Áldás a tenger, hiszen hajós nemzetté és gyarmatosító hatalommá általa válhattak. Az egykor elkövetett bűnöktől éppen mostanában kívánnának megszabadulni, bevallva, hogy a rabszolgaság mégsem volt helyes, viszont a gyarmatosítást mégis kevésbé teszik kritika tárgyává. A tenger erőivel való örökös háborúskodásuk története során
a legnagyobb áradás a XIII. században sújtotta Hollandiát, százezer ember veszett oda, falvak tűntek el. Gazdag és szegény együtt harcolt a bajban,
innen is eredhet az egyenlőségben gondolkodó, egymást segítő, önmagát a kiszolgáltatottságban is függetlennek érző németalföldi mentalitás.
A modern kori holland 1953 februárjában tanulhatta meg, hogy ki az Úr. Akkor, amikor egy gátszakadás után majd kétezer ember, sok tízezer állat esett áldozatul, az anyagi károkról nem is szólva. Ezt követően Delta néven grandiózus védelmi tervet alkottak, a Rajna, a Schelde, a Maas torkolatánál lezárták az Északi-tengert, felsorolhatatlan a műszakilag különleges véderőrendszerek száma és fajtája. A munkák nagyságrendje csak az egykori és a mai légi fotók összehasonlításával demonstrálható igazán. A laikusok szemében, mint jómagam is, Hollandia jól védett a tengertől, de mint az utrechti egyetem meteorológusa, Peter Munneke véli, nem az a kérdés, hogy az ország eltűnik-e a tengerszint alatt, hanem az, hogy mikor.
Különleges műszaki véderőrendszerek – nyílik a zsilipkapu Goudában
Több évtized után először térek vissza Hollandiába. A nyolcvanas évek elején horgonyomat majdnem véglegesen kivetettem egy helyi női vitorlásnál, az akkori rózsaszínű benyomások mára jócskán elhalványultak, lesz mit felfedezni. A német vasút IC-járatáról Utrechtben szállok át a Nederlandse Spoorwegen Hágába vivő szerelvényére. Vagonom tömött, de ez nem akadályoz meg jó pár fiatalt, hogy az üléseken szélesen elterpeszkedjenek,
két életerős, matróz kinézetű hollandus makacs kitartással kéreget, aligha közösségi karitatív célokra, a padlón gyanús eredetű szennyeződések sokasága. Ha felületes is a benyomás, mutatja, a polgárok szabadságjogai kiterjedtek, az önkontroll kevésbé.
A vonat gyors, pontos, kényelmes, a kalauznő szolgálati ruházata makulátlan. Szó szerint dalra fakad, amikor meglátja jegyemet, fél percig a hollandok jellegzetes torokhangján énekel valami vidámat, az utazóközönség tapsviharját kiváltva. Mielőtt a kétségbeesés erőt venne rajtam, jegyem repülőre szól, vagy egyáltalán semmire, megnyugtat:
– El sem tudja képzelni, mióta nem láttam papírra nyomtatott vonatjegyet, itt mindenki a mobilját csipogtatja
nekem – mondta hibátlan angolsággal, majd dúdolva elvonult.
Hollandia az ellentmondások országa is, minden sztereotip előítélet igaz, de annak az ellenkezője is. Bármelyik pillanatban érheti kultúrsokk az utazót, néha negatív értelemben is, a tradicionálistól vagy éppen az erkölcsi értékrendtől olyan mérvű lehet az eltérés.
Leideni csatornapart – nincs vizuális környezetszennyezés
Nem kell sok idő azonban ahhoz, hogy megállapítsam, Hollandia – legalábbis ami az épített környezetet illeti – rendben van. A településeken, kicsin, nagyon, szinte nem találni javítandót, a lakóépületek, műemlékek, templomok, közösségi terek hibátlanok, az autópályák, a belterületi utak felületei lyukmentesek, minden a helyén és minden tökéletesen jelölt, útmenti reklámtáblák nincsenek, nincs vizuális környezetszennyezés.
Holland ember már a XIX. század végétől nem létezhet kerékpár nélkül, ma
harmincötezer kilométernyi kerékpárút segíti őket, ami a teljes országos úthálózat negyede!
Dicshimnuszokat lehetne írni ezek minőségéről. A kerékpározás elterjedését nemcsak a hollandok takarékossági szempontjai indokolják. Sok száz kilométert tekerve magam is megállapítottam, gyalogos-kerékpáros-autós háromszögéből az első kettőnek lesz így is, úgy is igaza, jobb, ha a városban az autós be sem ül járművébe, egyre kevesebben is teszik.
Kerékpáros csendélet Utrechtben
Új zöldmezős beruházásoknak itt aligha van tere,
Hollandia megtelt, minden négyzetmétere ki- és felhasznált, ha netán mégsem, a környezetvédők árgus szeme figyel.
Itt a fekete is zöld, vagyis groen, nemcsak az égből dúsan öntözött mezők, az áruházak (közöttük távol-keletit nem találni) reklámjaiban sugalltak, a tévécsatornák is a környezet ilyen-olyan védelmét zengik, a parkok kialakítása ezt a szemléletet tükrözi.
Érthetően, hiszen a hollandok megküzdöttek a saját életterükért, imádják a természetet, ráadásul közismerten takarékos emberekként mindig is szívesen művelgették (volna) saját konyhakertjüket. Hely hiányában erre a települések melletti egy-egy csatorna vagy polder (a tengertől visszanyert terület) közelében van lehetősége, pár tucat négyzetméteren, de szigorúan csak a sorsolás alapján kiválasztottaknak. Ami biztos, az éghajlati viszonyok miatt méretes termés garantált.
Családi kerékpár
A tavaszi hónapok alatt virágoskert lesz Hollandia, Keukenhof tulipánparkja különösen magával ragadó látvány, de bármely évszakban, bárhol találkozhatunk virágcsokrot cipelő férfiakkal, nőkkel. A hollandok virágkultuszát nemcsak szépérzékük, hanem gazdasági éleslátásuk is magyarázza. Felismerték, hogy a virágkereskedelem jól jövedelmez, ezt a szakmát tökélyre fejlesztették.
Konzervatívként a nagyvárosok építészeti kialakítása nem nyerhette el a tetszésemet. Kétségtelen, Hollandia csak felfelé építkezhet, a modern irodaházak, székházak már csak a költségek miatt is meggondolják a széltében terjeszkedést. Különösen a Randstad (Amszterdam, Rotterdam, Hága, Utrecht) városaiban tűnik
nyomasztónak a kontraszt a régi és az új között,
de a hollandok erős vonzalma a modernizmus, a formabontó megoldások iránt magyarázat lehet arra, mit miért építenek.
Kajakozók Delftben
Hollandia közepén, a De Hoge Weluwe Nemzeti Parkban, a „semmi” középen álló múzeum épülete és parkja modern egyszerűségében is kápráztató. Szinte megbújik a zöld környezetben a német Helene Müller és a holland kereskedő Anton Kröller házaspár műgyűjtését bemutató múzeum, benne
a világ második legnagyobb Van Gogh-gyűjteményével, ahol Picasso, Signac, Braque, Seurat, Monet alkotásai is megcsodálhatók és még oly sok más.
Müller asszony a Nagy Háború idején kezdte gyűjteni az akkor még kevésbé értékelt művészek alkotásait, a kültéri szoborpark is számos világhírű alkotó munkája.
A holland múzeumokról is lehet regélni, történelmük, jeles személyiségeik vagy éppen a köznép alakjai elevenednek meg számtalan kiállítóhely falán, legyen az az amszterdami Rijksmuseum, a hágai Mauritshuis és a Bredius múzeum, a haarlemi Frans Hals-anyag, vagy éppen Kasteel de Haar mesebeli kastélya. Hollandia kastélyai nem meglepő módon megőrződtek, így a nagy templomtervező, Pierre Cuypers de Haar-i kastélya is, ahol szinte az utolsó kanálig ő (forma) tervezett mindent. Fedezet volt rá, a XIX. század vége felé a katolikus holland báró egy dúsgazdag Rothschild lányt vett feleségül, a kölcsönös családi kitagadást is vállalva, de az örökséghez mégis hozzájutva.
Példamutatóan segíti a holland kulturális örökség megismerését az úgynevezett museumcard, amelyhez előzetes regisztrációval a felnőttek 75, a gyermekek pedig 39 euróért juthatnak hozzá, ez egy éven át az ország szinte valamennyi múzeumába belépést biztosít.
Leideni csúcsforgalom
Külön kategóriát képeznek ezen a téren a templomok; szerencsére még nem múzeumok, de a turistáktól megkérik a támogatást. A szakemberek az 1960-as évekre teszik a holland társadalom drasztikus és villámgyors átalakulását, a hagyományban élő, vallásos, családközpontú hollandoknál fellazultak a kötelékek, túlzott szabadságjogok, a fiatalok függetlenedése érvényesült, a szabadosság számos formája terjedt el. Nőtt a vallástalanok száma, különösen a Randstad városaiban, mára ötven-hetven százalék közé teszik őket. Ahogyan a függetlenségi háborúk idején (a védelem miatt a közös felekezeti összefogás szükségszerű volt), úgy most is békében, de az államtól függetlenül élnek a felekezetek. Az anyagi feltételeket a bőkezű hívők és a hollandok vállalkozáscentrikussága biztosítja. Ottjártamkor
az utrechti dómot egy vendéglátócég foglalta le fogadásra készülve, de van, ahol „csendes disco” néven rendszeres zenei esteket tartanak.
A statisztikák szerint a mintegy hétezer holland templom húsz százalékát már nem használják egyházi célokra, a XIX. század közepi hatvan/negyven százalékos protestáns/katolikus vallási arány pedig mára tizenhat/huszonnégyre fordult át. Öt-hat százaléknyi hívővel megjelentek a muszlimok is, többségükben szunniták, leginkább az északi nagyvárosokban. A szabad vallásgyakorlás Hollandiában magától értetődő. Ráadásul a rasszizmustól, bármiféle megkülönböztetéstől való idegenkedés mindig is jellemezte a társadalmat, tudatában lévén annak, hogy ez bizony a kereskedést akadályozta volna.
Leiden – csatorna melletti kávézók, sörözők
Ha gyakorta visszafogottnak, távolságtartónak tűnik is a holland ember, ünnepelni tud, s erre igyekszik minden alkalmat megragadni. Mint például Leidenben is tapasztaltam, a spanyolok kiűzésének háromszázhetvenötödik évfordulójakor megtartott népünnepélyen. A város utcáin tízezrek várták a kosztümösök seregét, két órán keresztül
régenstől kezdve katonazenekarokon át, egyetemi tanárokig vonultak a történelmi időket megidézők.
A nép alig várta a végét, ellepték a csatornák melletti kávézókat, sörözőket, itt is, mint oly sok helyen az országban, mindenki fogyaszt, mintha cáfolni akarná a takarékosságukra vonatkozó hiedelmeket.
Leideni népünnepély
Hollandia jól él, de keményen megdolgozik érte. Az EU egyik élországa, gazdaságában a sikerek mögött éppúgy ott van a kereskedői szemlélet, kitartás, pragmatizmus, fogékonyság az újdonságokra, mint a gyakorlatias, realista szemlélet,
az egyezségre jutás örökös szándéka.
Addig vitatnak, finomítanak minden dolgot, amíg nincs kölcsönös megállapodás.
A kassza csörög, de szociológusaik szerint az erős kötőszövetek (és az erkölcsök) meglazulása miatt a társadalom töredezni látszik, ráadásul a tolerancia, a multikulturális nyitottság mintha visszaütne. Gyaníthatóan ez az ország laboratórium lehet, hogyan rezonál a Nyugat a jövő (társadalmi) kihívásaira. Hollandia eddig mindig és mindenben talált megoldást problémáira, remélhetőleg megtartja ezt az üdvözítő hagyományát.
