Az épület több tekintetben is jelképes: amikor 1963-ban a macedón főváros nagy részét földrengés döntötte romba, az 1927-ben épült eredeti templom is erősen megrongálódott, de lebontották, hogy a helyén bevásárlóközpontot építsenek. A 2010-es években gyűjtés indult újjáépítésére, és végül komoly állami támogatással, eredeti helyéhez közel felépült az új templom. Sztefán, a Macedón Ortodox Egyház metropolitája szentelte fel az istentiszteleti helyet. Egyháza 1967-ben nyilvánította magát autokefálnak, önállónak, de ezt a Szerb Ortodox Egyház csak 2022- ben ismerte el. „A templom! A templom, amelyről álmodtam, és amelyet én teremtettem” – írta terjedelmes Facebook-bejegyzésében a korábbi miniszterelnök, a hazájában többszörösen elítélt, Budapesten élő, menedékjogot élvező Nikola Gruevszki, aki a maga ötletének tulajdonítja a Szkopje 2014 nevű beruházási projektet, amely a nemzet önállóságát hirdető, antikizáló-archaizáló épületek és szobrok sorát emelte a városban.

Nyitókép: A Szent Konstantin és Heléna-templom a felszentelés idején, fortó: Vecer Press, CC BY 4.0 / Wikimedia