Októberben fel is vásárolta százötvenmillió dollárért a Paramount Skydance médiamulti, majd rádió- és televíziócsatornájához, a CBS Newshoz, az ország egyik legnagyobb hírmédiumához csatolta, az alapító Bari Weisst pedig a csatorna főszerkesztőjévé tette. Weisst 2017-ben James Bennet rovatvezető hívta a The New York Timeshoz, hogy a konzervatív álláspont iránt nyitottabbá tegye lapját. A 2020-as BLM-zavargások idején azonban közölte Tom Cotton republikánus szenátor véleménycikkét, amelyben az a hadsereg bevetése mellett érvelt, „mert a zendülők anarchiába döntöttek sok amerikai várost”. A lap ezer munkatársa levélben tiltakozott az írás ellen, Bennet pedig lemondott. Weiss is követte pártfogóját. A lap öncezúrás szellemiségére, a balliberális konszenzustól eltérő vélemények kirekesztésére, „lenácizására” és „lerasszistázására”, a közösségi médiának való behódolásra hivatkozott, illetve arra, hogy személyes kiközösítése annak is köszönhető, hogy nyíltan vállalta zsidóságát és Izrael-pártiságát.

Utána Common Sense (’józan ész’) címmel Weiss hírlevelet indított. Ezt, minthogy sokan feliratkoztak rá, szervezte át előfizetős felületté 2022-ben The Free Press néven. A magazin tényfeltáró és véleménycikkei „őszintén és konok függetlenséggel” igyekeznek a figyelmen kívül hagyott vagy félremagyarázott témákat, a pozitív diszkrimináció és az identitáspolitika útvesztőit, a kortárs (kínai) gazdasági kihívásokat, a köznevelés irányzatosságait, a nemváltoztatás eszelősségeit, a növekvő rendeleti kormányzás tarthatatlanságát körüljárni. Legújabb riportja a minnesotai gyilkosság kevéssé emlegetett vonatkozásait tárja fel, a szövetségi idegenrendészeti hatóságok (ICE) elleni civil szervezkedést, amelyben tanárok, jogászok, gyülekezeti tagok – vagyis nem antifaaktivisták – megfigyelőhálózatot alkotva az ICE-rajtaütések helyszínére sietnek, és sípolással, lármázással, fotózással, előlánccal, autós blokádozással, az előállítandók értesítésével akadályozzák a szervek egyébként törvényes tevékenységét. A meggyilkolt Renee Good is éppen ilyen akcióban vett részt, ami persze nem igazolja a megölését, főleg a második, harmadik lövést.

A lap sikerének titka a kiváló szerzői gárda. Suzy Weiss vezeti a kulturális rovatot; Coleman Hughes fekete újságíróként a kritikai fajelmélet tételeit szedi ízekre; Tyler Cowen közgazdász-közíró a populista, trumpi gazdaságpolitika bírálata közben a gazdaság és a kultúra összefüggéseit boncolgatja előszeretettel; Niall Ferguson, a hazánkban is jól ismert történész rovatában a múlt szemszögéből világít rá a kortárs eseményekre, például legfrissebb cikkében az iráni események kapcsán tűnődik el azon, hogy a forradalmak (ezúttal az iszlámforradalom) megdöntése ellenforradalmakkal (a mostani tüntetések) ritkán jár sikerrel, ahogyan az ilyenekbe való külső katonai beavatkozások is rendszerint kudarccal végződnek. Ezért is kételkedik abban, hogy bár Izrael az USA támogatásával erősen – és örvendetesen – megingatta az iszlámforradalmi hatalmat, valóban tanácsos-e kívülről beavatkozni, ahogyan sokan ajánlják most Trump elnöknek. Az elnyomás erői még mindig túlságosan bebetonozottak. Emlékeztet, hogy annak idején Gorbacsov maga mondott le arról, hogy az erőszakos elnyomás intézményrendszerével a Szovjetunió és csatlósai éljenek. Az iráni hatalom ilyen jelzést még nem adott. Talán azok a fiatalok, akik Nyugat-szerte nagy hanggal tüntettek Gázáért, ezt megsejtve hallgatnak a mostani iszlámforradalmi mészárlás több ezer halottja miatt.

Jed Rubenfeld, a Yale Egyetem jogászprofesszora rovatában alkotmányjogi vitákról ír, legújabb cikkeiben a nemváltás egyik őrületének végéről, arról, hogy a Legfelsőbb Bíróság előtt immár esélytelenek lesznek a nők közt induló férfi sportolók, illetve arról, hogy a minnesotai gyilkosságot több bíróság is tárgyalhatja, reálisan el is ítélheti, ám végül azt a következtetést szűri le, hogy bármilyen szükségtelen volt is ez a halál, ha az embert rendőr szólítja fel, hogy szálljon ki a kocsijából, akkor bizony ki kell szállnia.

Érdekesség, hogy annak a Matthew Continettinek is volt rovata a The Free Pressnél, aki az amerikai konzervatív mozgalom egyik legjobb kutatójaként és képviselőjeként ugyan beállt a Trump mögött felsorakozó koalícióba, mint a korábban erősen Trump-kritikus Ferguson is, de fenntartotta magának a jogot az új trumpi kormányzat szigorú megfigyelésére, leírására és bírálatára (például tarhatatlannak véli a „realista visszafogottság” [retrenchment] külpolitikáját, mert Putyin is, Hszi is, az Iszlám Köztársaság is agresszív, illetve különösen veszedelmesnek gondolja az egyszerre etatista és hevenyészett trumpi gazdaságpolitikát), ám januártól már nem ír a The Free Pressbe. Úgy tűnik azonban, nem nézeteltérései támadtak a szerkesztőséggel, hanem vonzóbbnak találta a The Wall Street Journalnél való rovatvezetést. További érdekesség az illiberális kormányzás iránti nyitottságáról nevezetes, lutheránusból katolikussá, majd ortodoxszá („a katolikus sem elég konzervatív”) lett Rod Dreher, aki ismert újságíróként Budapestre települt át, miközben J. D. Vance-szel közeli barátságot ápol, és a Danube Institute-ban tevékenykedik, azért kezdett el 2025 nyarán írni a The Free Pressbe, mert egyre nagyobb aggodalom tölti el, hogy a MAGA-mozgalom mind a szélsőjobb irányába menetel, ugyanolyan intoleráns magatartást tanúsít, mint az éppen ezért bírált baloldali haladárság és Woke-ideológia, és óv a „woke jobboldal”, antiszemitizmus és a rokon felfogások előretörésétől, ami lehetetlenné teszi a demokratikus párbeszédet.

Akárhogy is, az, hogy a CBS új kerete Trump apológiáját vagy észszerű bírálatát erősíti-e, még elválik. Attól is függ, mennyiben sikerül egyben tartani az egyre inkább széttartó Trump-koalíciót. Eddig azonban a The Free Press mint mérsékelt jobboldali, liberál-konzervatív médium kiváló intellektuális teljesítményt nyújtott.

Nyitókép: a The Free Press főoldalának pillanatképe